Olimpia-ügyben elég jó a bizonyítványunk, van mire büszkének lennünk. Feltűnt azonban valami, ami elgondolkoztatott.
A politikai elit épp országot vezető tagjai a sok adat közül mindig kiválasztották azokat, amelyek nyomán levonhatták ama következtetést, hogy Magyarország sportnagyhatalom. A különbség csak az, hogy a régebbi sajtóközleményekben a sport és a nagyhatalom közé kötőjelet írtak, elvégre három tagból áll az összetett szó. Mostanában viszont a nyelvészek jóvoltából eltűnt az a fránya kötőjel. Így jelent meg a Nemzeti Sport augusztus 14-i számában.
A kormányzati médiabirodalmba nemrégiben tagozódott újság a miniszterelnök egyik bizalmi emberével értett egyet. „Ahogy Facebook-bejegyzésében Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazott: Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom.” A szerkesztőséget nem zavarta egy ellentmondás. Közölt ugyanis egy térképet, amelyből kiderült, hogy Közép-Európában mi tettünk szert a legtöbb olimpiai éremre, tizenkilencre. Ám ebből legföljebb az következik, hogy Magyarország regionális sportnagyhatalom.
Máskülönben a szállóigeként terjedő mondatot, miszerint sportnagyhatalom vagyunk, Nagy Imre vette a nevére. 1953 nyarán váltotta a miniszterelnöki székben Rákosi Mátyást. Jól jött neki az 1952-es olimpián szerzett tizenhat aranyérem. A közérzetet javító intézkedések mellett kezdeményezte is, hogy Budapest pályázzon az 1956-os olimpiára. Amúgy a nagy hírre vergődött mondat Gusztáv Adolf svéd trónörököstől származik, és több mint százéves.
Az első világháború után a megcsonkított Magyarországot azzal is büntették a győztesek, hogy nem vehetett részt az 1920-ban megrendezett antwerpeni olimpián. Ráadásul a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1922-es ülésén a csehszlovák delegátus azt firtatta, vajon miért van nekünk két küldöttünk a NOB-ban, amikor az alapszabály szerint csak a nagyhatalmak kettőzhették volna meg a delegátusok számát. Az elnöklő svéd trónörökös (a későbbi király) azt válaszolta, hogy azért, mert „Magyarország sportnagyhatalom.”
E mondást gyakran emlegették a két világháború közti magyar nyilvánosságban. A politikusok az olimpiák után, egyetértve vele, erőt merítve belőle, csipegetve a statisztikai adatok közül. A sporttörténészek és a kritikusabb szemléletű sportújságírók inkább „közhelynek”, „illúziónak” vélték a valóságtól elrugaszkodott kijelenést. Ugyanez a kettősség jellemezte a második világháború utáni magyar közéletet is.
Erről árulkodik a bejegyzésem után összeállításban a sportért is felelős miniszter, Deutsch Tamás és a sportminisztériumi államtitkár, Mesterházy Attila kísértetiesen hasonló megnyilvánulása. Azt bizonyítják, hogy kormányzati helyzetben a politikusok szívesen mondanak olyasmit, ami simogatja a nép lelkét. Meglepett viszont Schmitt Pál állásfoglalása. A későbbi államfő nem sorolható a legszabadabban gondolkodó közéleti személyiségek közé. A sportnagyhatalmi státusztól legtávolabb eső olimpia, a három aranyérmes pekingi után azonban csak illúziónak tekinthette a politikusok népszerűséghajhászó kijelentését.
Amiről egyébként vita alakult ki napjaink nyilvánosságában is, leginkább a Facebookon. Hont András azt fejtegette, hogy „Már nem vagyunk ab ovo sportnagyhatalom.” A latin ab ovo azt jelenti, hogy eleve. Ha a publicista nem akart volna idegen szót használni, akkor okfejtése talán bekerül a sajtó fősodrába. Laczik Zoltán budaörsi újságíró iróniájából pedig telt arra, hogy nem tagadta országunk nagyhatalmi jellegét – az élsportban.
Tíz mondat a sportnagyhatalomról
A fizikai ügyességben, különböző sportágak terén az élre törtünk, a legnagyobbak közé, s mint mondani szokták, sportnagyhatalom vagyunk. (Nagy Imre miniszterelnök, Népsport, 1954. január 24.)
Magyarország sportnagyhatalom. Hangzatos, tetszetős megállapítás, de sajnos nem igaz. (Vándor Kálmán újságíró, Népszava, 1967. december 2.)
Forradalmi szellemes vicc: „Magyarország sportnagyhatalom. Minden házban van egy puskás öcsi.” (Morvay István újságíró 1956-os naplójából, 168 Óra, 1996. november 26.)
Magyarország nagyhatalom volt, s az is maradt a sportban. (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, sportért is felelős miniszter, Magyar Nemzet, 2002. április 3.)
Hatalmas sikernek könyvelhető el, hogy ilyen nagy létszámú csapat utazik, és ez azt is jelenti, hogy Magyarország ténylegesen sportnemzet és sportnagyhatalom. (Mesterházy Attila szocialista politikus, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium parlamenti államtitkára, Komárom-Esztergom Megyei Hírlap, 2004. augusztus 2.)
Ha volt is olyan illúzió, hogy Magyarország sportnagyhatalom, azzal le kell számolni. (Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Hajdú-bihari Napló, 2008. augusztus 26.)
Mint egy későbbi jelentésből tudjuk, a közvéleményben Nagy Imre beszéde után terjedt el szállóigeként, hogy Magyarország sportnagyhatalom. (Feitl István történész, Tekintet, 2015/1.)
Már nem vagyunk ab ovo sportnagyhatalom. (Hont András publicista, Facebook.com, 2024. augusztus 11.)
Élsport-nagyhatalom. (Laczik Zoltán újságíró, Facebook.com, 2024. augusztus 11.)
Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom. (Szíjjártó Péter külügyminiszter, Facebook.com, 2024. augusztus 12.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2024. augusztus 16-án.
A szerkesztő megjegyzése
Valamikor – lásd a „marslakókat” – agyhatalomnak számított Magyarország, és erre ma is büszkék lehetünk, a Nobel-érem (közelsége akár) értékesebb az olimpiainál. (Bocsánat a kissé egyszerű, de talán találó szójátékért…) A szerző szokottan remek bejegyzéséből és jelen gyűjteményéből a meglepetés erejével kiemelkedik a sporthoz igazán értő volt államelnök általános érvényű megállapítása: „Ha volt is olyan illúzió, hogy Magyarország sportnagyhatalom, azzal le kell számolni.” Felszabadító hatású lehet: felhőtlenül örülhetünk a tisztességesen elért magyar sportsikereknek, nincs mögötte semmi narcisztikus birodalmi mánia…