Ceglédi Zoltán politológus, ezt azonban kevesen tudják róla. Úgy dolgozik a nyilvánosságban, mintha civilként fejtené ki az álláspontját. Ezt nem bántó szándékkal írom róla. Szívós munkával – tévészereplésekkel, olvasótalálkozókkal, spontánnak látszó megnyilvánulásokkal – érte el, hogy a Facebookon 59 ezer követője legyen. Felépítette önmagát a nyilvánosság első számú fórumán. Tegnap azt írta rajta, hogy valamivel föl kéne váltani a Facebookot, mert tűrhetetlen a működése.
Azt hozza példának, hogy nemrégiben kikelt a homoszexuálisokat becsmérlő kormánypárti sajtó ellen, és Mr. Algoritmus nem volt képes megkülönböztetni a b betűvel kezdődő uzizás elleni szövegét a b betűvel kezdődő uzizástól. A tiltás okát abban látja, hogy akik készítik az algoritmust, nem ismerik eléggé a magyar nyelvet, és vagy ismerjék meg az árnyalatait, vagy ő és publicista társai előbb-utóbb más fórumot választanak maguknak. Oké, egy véleményformálóval kevesebb lesz, akinek a Facebookon kíváncsi lehetek a véleményére. Így is maradnak elegen.
Körülbelül másfél éve foglalkoztam a Facebook-jelenséggel, és akkor 26 publicistát soroltam fel, akiknek szinte kizárólagos megnyilvánulási formájuk a fészbukos üzenőfal. Akkor úgy véltem, hogy a Facebook jobb híján lett a nyilvánosság zászlóshajója. A Fidesz térhódításával párhuzamosan veszítették el a hagyományos fórumaikat, és leltek digitális buborékra a kereskedelmi alapon működő Facebookon. Azóta két mozzanat erősödött fel. Mindkettőről van véleménye Ceglédi Zoltánnak.
Tegnap azt fejtegette, hogy „Mióta a Megafon brutálisan leverte Bajnaiék social médiás cégét, a Fidesz sem kapkod a Facebook megregulázásáért.” A másik okfejtése már inkább értékítélet, mint ténymegállapítás: „Sajnos idehaza a legfontosabb, kvázi sajtótermékké és politikai-gazdasági kommunikációs csatornává lett a Facebook.” A sajnost mellőzöm a bejegyzésem utáni összeállítás végén közölt idézetből, a politikai-gazdasági csatornát pedig kereskedelmivel egészíteném ki, ha tehetném. Így volna teljes a gondolat.
Azt Ceglédi javára írom, hogy ha nem is fogadta el, de legalább kvázi tudomásul vette a Facebook sajtótermék jellegét. Látható ugyanis az idézetcsokorban, hogy két újságíró (Szele Tamás és Parászka Boróka) tagadja a Facebook sajtótermék jellegét, egy pedig (N. Kósa Judit) a kevésbé lényeges sajtótermékek között tartja számon. Vannak érveik is. Például a Facebook azért nem sajtótermék, mert nem szerkesztik. Illetve az újságíró megengedheti magának, hogy ne nézzen utána a választott témájának, elvégre ez a közösségi oldal is az ösztönkiélés immár hagyományos fóruma. Keresetlen szavakkal kiabálhatjuk ki magunkból az indulatainkat. A harmadik újságíró nem vonja kétségbe a Facebook sajtótermék jellegét, de a felületes témák számára tartja fenn – nem is ok nélkül. Ezzel a kvázis Ceglédi Zoltánnal együtt a köztes álláspontot képviseli.
Úgy vagyok ezzel, hogy szerkesztőnek ott vagyok én, fél évszázados gyakorlattal. Ráadásul van két kolléga-barát, akik azonnal szólnak, ha észrevesznek olyasmit, ami a megjelent fészbukos írásban pontatlan vagy félreérthető. Ami pedig az ösztönkiélést illeti, természetesen az indulatok is megfogalmazhatóak, de egy újságíró nem lehet alapos, ha pénzért ír cikket egy újságba, és alaptalan, ha nem kap pénzt a Facebookon. Akkor sem lehet tehát felületes, ha azt írja meg, amit nem írhatott meg egy magát sajtóterméknek tekintő újságnak.
S itt értünk el a lényegi mondandómhoz. A másfél év előtti cikkemben felsorolt 26 publicistának már akkor sem volt fóruma. Részint azért, mert a kormányon lévők kivéreztették az őket foglalkoztató újságokat, mint például a Népszabadságot. Néhány egyéb médiumot pedig vagy pacifikáltak (a digitális közegbe száműztek, mint a Klubhálót), vagy domesztikáltak (állami hirdetéssel szelídítettek meg, mint a Népszavát). S történt még valami.
Van néhány publicista, akiktől rendszeresen kérnek cikket az ellenzéki orgánumok, ám a kiadóhivatal azzal próbálja megszerezni a honoráriumra valót, hogy ezeket a szerzőket kirekeszti a tágabb olvasói körből. Plusz pénzt kell fizetni, ha a mindenki számára elérhető első sorok után tovább akarjuk olvasni a cikkeiket. Értem a művelet hasznát, de ami végbement, mégis azzal az a eredménnyel járt, hogy tavaly, a választási kampányban a legjobbak közé tartozó ellenzéki publicisták gondolatai eltűntek a választópolgárok elől.
Egyszerűbben szólva: nem fejthették ki teljes körben a nézeteiket. Aztán ebbe vagy belenyugodtak, vagy a követőik előtt megnyitották a Facebook-profiljukat. Ezzel magyarázható, hogy az akkor 26-os névsor mára negyven körülire gyarapodott.
Tíz mondat a Facebook-ról
A Facebook mint médium a sajtó minden más formájánál alkalmatlanabb a fontos témák felszínen tartására. (N. Kósa Judit újságíró, Népszava, 2018. március 1.)
A Facebook nem sajtótermék, ugyanis nem szerkesztik. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.hu, 2019. május 20.)
Szeretném felhangosítani a patrióták hangját a Facebookon. (Rákay Philip publicista a Megafonról, Mandiner.hu, 2021. május 28.)
Ez az oldal egy Facebook-oldal, nem sajtó. (Parászka Boróka újságíró, Facebook.com, 2021. május 30.)
A megszállóknak most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2021. október 23.)
A Facebook egyfajta zászlóshajóként a központi hírcsatorna. (Szalay Lajos Tamás újságíró, Népszava, 2021. december 4.)
A Megafonnal letarolták a Facebook-oldalakat. (Hajnal Miklós Momentum-politikus, ATV, 2022. szeptember 23.)
A facebookos propaganda felfalja a régimódi pártsajtót. (Presinszky Judit újságíró, Telex.hu, 2022. december 2.)
A másik Magyarország a Facebookon fortyog. (Gál Mária újságíró, Népszava, 2023. február 11.)
Idehaza a legfontosabb, kvázi sajtótermékké és politikai-gazdasági kommunikációs csatornává lett a Facebook. (Ceglédi Zoltán politológus, Facebook.com, 2023. augusztus 1.)
A szerző Facebook-bejegyzése 2023. augusztus 2-án.