A Népszava legjobban szerkesztett rovata a Szép Szó. Szerkesztője azért van könnyebb helyzetben, mert a munkájával csak szombatonként szembesülnek az olvasók. A napi rovatok szerkesztőivel ellentétben van elég ideje arra, hogy alaposabban fésülhesse át a kéziratokat.
Újságot persze lehetetlen hibák nélkül csinálni, ezért becsúszik egy-egy szerzői elírás, szerkesztői figyelmetlenség. Például az október 26-i számban Lengyel László publicisztikája látott napvilágot a Szép Szó első oldalán. A közgazdász-politológus publicista gyakori témájáról, az Orbán-rendszerről tűnődött. Szóba hozta az Európai Parlament minapi vitáját, amely az itthoni nyilvánosságban is nagy visszhangot keltett.
Az elemzésben tetemes helyet kapott egy német kereszténydemokrata politikus. Weber úr a magyar miniszterelnök talán legfőbb vitapartnere volt a strasbourgi ülésteremben. Kár, hogy a keresztnevét elírta Lengyel László, és a Manfred helyett Martin Weber olvasható. Az ilyesmi mindnyájunkkal megtörténhet, és egyebek mellett arra találták ki a szerkesztőt, hogy az efféle hibákat rellexszerűen kijavítsa. Sajnos ezt a Szép Szó szerkesztője elmulasztotta.
Ezt nem tettem szóvá nyilvánosan, elég lett volna hozzá egy Messenger-üzenet is. Csakhogy a következő számban felbukkant egy újabb tévedés, amely már ártalmasabb. November 2-án, vagyis a múlt szombaton megjelent egy publicisztika A hazai televíziózás fekete napja címmel. Sifter József, a Szép Szó rendszeres külső munkatársa szociológusi alapképzettséggel tűzött a tolla hegyére egy szintén strasbourgi epizódot. Ama péniszhadjáratot, amelyet az emlékezetes vita után a kormánypárti sajtó kezdeményezett a Tisza Párt vezetője ellen.
Egy zsebre dugott kézről készített pillanatképet egy operatőr, és a felvétel végigfutott az államilag irányított nyilvánosság fórumain. A karaktergyilkossági kísérletet vélte Sifter József a magyar nyelvű tévézés mélypontjának, nem is ok nélkül. Közben pedig megjegyezte Orbán Viktorról: „Minden péntek reggel a miniszterelnökkel készített riportot hallhatunk.” Az, hogy nem véletlenül használta a riport kifejezést, a folytatásból derül ki, amikor országunk első emberét riportalanynak nevezte.
A hiba korántsem egyedi. Jellemző azokra a közéleti személyiségekre, akik nem jártak újságíró iskolába. Önszántukból sem vettek elő műfajelméleti tankönyvet, ha már úgy hozta a sors, hogy gyakran kérdezik őket az újságírók. Egyikük példáját idézem is a bejegyzés utáni összeállításban. A riportnak titulált beszélgetések böcsületes neve ugyanis interjú. Az emberi beszélgetés megörökítése újságírói eszközökkel.
Ha tehát azzal a céllal találkozik (fut össze) az újságíró és a közéleti személyiség, hogy valamiről szót váltsanak, akkor azt interjúnak nevezzük. Következésképpen a beszélgetés civil részese interjúalany. A riport viszont a sajtóműfajok legösszetettebbike. Nem elemzés, mint a publicisztika, hanem ábrázolás, egy helyzet feltárása. Lehet benne tudósítás a történtekről, glossza a szereplők jellemzéséről, novella a sorsokról. S interjúrészlet is, amikor a riporter beszélteti a szereplőket. Ha van köztük politikus is, akkor ebben a tekintetben nevezhetjük riportalanynak. Csakhogy az a helyzet, amikor a Magyar Rádió stúdiójában rendszeresen vendégül látják a miniszterelnököt, klasszikus interjúhelyzet, még ha a műsorvezető nem áll is a helyzet magaslatán.
Egy szociológus nyilvánosan is tévedhet, elvégre nem mozog otthonosan a sajtóműfajokban. De ha publicisztikában elemzi a magyar nyelvű televíziózás egyik mélypontját – egyébként figyelemre méltó módon –, akkor bizony csökkenti a mondandó hitelességét a közéleti személyiségekre jellemző tévedés. Sajtószakmai amatőrségét kellett volna pontosítania a Szép Szó szerkesztőjének. Hisz’ feltételezhető róla, hogy az interjút képes megkülönböztetni a riporttól.
Tíz mondat az interjúról
Csak interjúban lehet kitenni indoklási kényszernek azokat, akik belemámorosodnak hatalmi helyzetükbe. (Mester Ákos újságíró, 168 Óra, 2010. december 2.)
Interjút akar? Hallgasson végig, mert nem azért vagyunk, hogy az újságíró beszéljen, hanem azért, hogy én beszéljek. (Hegedűs Zsuzsa szociológus, miniszterelnöki tanácsadó, Népszabadság, 2011. augusztus 2.)
Én arra törekszem, hogy az interjú dokumentum legyen, az akkor és ott történtek dokumentuma. (Veiszer Alinda újságíró, Vasárnapi Hírek, 2012. december 16.)
A politikus akkor veszít a nyilvánosság előtt, ha a viselkedéséből kiderül, hogy a legszívesebben ő készítene magával interjút. (Zöldi László újságíró, Print&Publishing, 2015. március 15.)
Ma már csupán olyan interjú készülhet bizonyos emberekkel, amelyekbe igazság csak utólagos beírásokkal kerülhet. (Dési János újságíró, B1blogcsalád, 2017. január 4.)
Mostanában rengeteg riport készült velem. (Gálvölgyi János színész, ATV, 2018. május 28.)
Én olyan interjúkat és szituációkat nem keresek, és nem vállalok, ahol eleve lehet látni, hogy rosszindulatú ember előítéletes kérdéseket tesz föl. Köszönöm, nem kérek ebből. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2019. január 10.)
Az interjú attól jó, ha el tudom érni, hogy az alany érdekesnek érezze magát. (Farkas Erika rádióriporter, Magyar Hang, 2019. május 10.)
A szokásos pénteki rádiós „interjú” is olyan volt, mintha véletlenszerűen kihúzott volna két kártyát a bevált kommunikációs panelek paklijából. (Hanula Zsolt újságíró Orbán Viktorról, Telex.hu, 2022. június 12.)
Nehezen tűri a kritikát élő interjúszituációban, és ez nem sok jót jelez előre a médiával, sajtóval való kapcsolatában, amennyiben kormányfő lesz belőle. (Nagy Attila Tibor politológus Magyar Péterről, Facebook.com, 2024. október 7.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2024. november 4-én.
