Néhány hete meghalt egy orvos. Sebészként kezdte, kórházigazgatóként folytatta, minisztériumi főtisztviselő lett belőle. Közel a nyolcvanhoz hunyt el, hamvait szűk családi körben szórták Szentendrénél a Dunába. Tegnap az Országos Mentőszolgálat budapesti irodaházában gyűltek össze a tisztelői. Jómagam társnagypapaként kerültem oda: van egy közös unokánk.
A szervezők olyan fényképeket kértek a vendégektől, amelyek Dr. Szepesi Andrást ábrázolják az ő társaságukban. A hozzászólók, akik csakugyan hozzá szóltak, nézték a vászonra vetített fényépeket, látták húsz, harminc, negyven év előtti önmagukat, és „Bandiról” beszéltek. Szavaikat mondatokra érzékeny újságíróként azért figyeltem fokozódó érdeklődéssel, mert feltűnően jól adtak elő. Látszott rajtuk, okfejtésükön, hanghordozásukon, viselkedésükön, hogy évtizedeket töltöttek az egyetemi katedrán.
Tanszéket vezettek, dékánok és rektorok voltak, szívesen foglalkoztatták Szepesi doktort, akinek volt egy irigylésre méltó tulajdonsága. Megtanulta az egészségügyi menedzserség minden csínját-bínját, és ami legalább ennyire fontos: nem zavarta, hogy a háttérben dolgozott. Ezzel magyarázható, hogy a megemlékezésen öt volt egészségügyi miniszter jelent meg, és két olyan államtitkár, aki egészségügyi minisztérium híján az emberi erőforrások, majd a belügy minisztériumában irányította a magyar egészségügyet. Az emlékezők sokoldalúságára jellemző a műfaji változatosság. Egyikük verset mondott (nem a sajátját), másikuk pedig saját novelláját olvasta föl Bandilóról, aki húzta az igát.
Miközben hallgattam a koros társaság tagjait, a magyar egészségügy döntéshozóit és szellemi műhelyvezetőit, azon tűnődtem, hogy debreceni egyetemista barátom, Szepesi András, számunkra csak Szepi, mennyire örülne, ha hallaná őket. Érzékelhetné háttérmunkája utólagos igazolását, és azt, hogy sikerült neki összehozni az orvosi szakma színe-javát. A többnyire nyugdíjas professzorok és menedzserek tegnap példát mutattak a többi hivatásrendnek. Az eldurvult választási kampány kellős közepén, amidőn majd’ mindenki pártszínekben politizál, ők a világnézetüktől függetlenül beszélgetésbe elegyedtek az egészségügyről.
A megemlékezésnek indult fórum délután ötkor kezdődött, és este hétig tartott. Nyolckor jöttem el, az idős professzorok azonban még maradtak, mert nemcsak összehozta őket nemrég volt kollégájuk, hanem jól is érezték magukat. Úgy tűnt, más alkalommal is szeretnék folytatni a beszélgetést, hátha haszna lesz belőle a hazai egészségügynek. Legközelebb talán májusban lesz erre alkalom, amikor az Országos Mentőszolgálat átadja a traumatológus Dr. Szepesi Andrásról elnevezett, frissen alapított díjat. Annak a szakembernek, aki az intézményi infrastruktúra korszerűsítésében jeleskedik.
Tíz mondat az egészségügyről
Lemondtam, mert nem arra szerződtem, hogy az egészségügy fölszámolóbiztosa legyek. (Kovács Pál egészségügyi miniszter, Hajdú-bihari Napló, 1995. május 27.)
Az egészségügy igénye mindig nagyobb a realitásoknál. (Gógl Árpád egészségügyi miniszter, Napló, 1998. október 5.)
Az egészségügyet megcsinálni nem lehet, csak csinálni. (Mikola István egészségügyi miniszter, Vas Népe, 2001. február 15.)
Mi azt szeretnénk, hogy senki ne legyen beteg azért, mert szegény, és senki ne szegényedjen el azért, mert beteg. (Csehák Judit egészségügyi miniszter, 24 Óra, 2002. november 28.)
Az egészségipar több nemzeti jövedelmet termel, mint amennyit az egészségügy felhasznál. (Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke, volt egészségügyi miniszter, Magyar Narancs, 2010. szeptember 23.)
Az egészségügy nem üzlet, de az egészségipar az. (Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Duna TV, 2015. március 6.)
A magyar egészségügy nem rossz, nem jó, hanem egyenetlen. (Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár, ATV, 2017. február 7.)
Az egészségügyet ma még betegségügynek hívhatnánk. (Kásler Miklós onkológus, emberi erőforrás miniszter, Magyar Idők, 2018. október 13.)
Az egészségügy a rendszerváltás óta mindig vesztese a költségvetésnek. (Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, Népszava, 2024. január 27.)
Az egészségügy ’89 óta nem prioritás. (Hegedűs Zsolt, a Magyar Orvosi Kamara etikai kollégiumának elnöke, ATV, 2024. május 3.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. március 7-én.
