A ma reggeli kínálatban feltűnt Veress Jenő véleménye. Az egyik legszellemesebb újságíróé, aki valamilyen okból elkerült a Népszava szerkesztőségéből. Azért nem hiányzik a csípős humora, mert digitális ismerőseként gyakran szembesülök vele. Most azon tűnődött a fészbukos üzenőfalán, hogy megszólalt az innovációs tárca vezetője. Az év viccének vélte, hogy „Az amúgy is érthetetlenül artikuláló Palkovics miniszter maszkban nyilatkozik. Fogalmam sincs, mit mond.”

A megfigyeléshez fűzött hozzászólások közül az egyik szerzője kifejtette, hogy hajdan, az egyetemen is elviselhetetlennek hatott a hadarása, de Palkovics évfolyamtárs jegyzetéből tanult, és az „érthető volt”. A másik pedig azt írta, hogy „logopédus kell neki”. Jelentem: megvolt az a fránya logopédus. Amikor a mérnök-akadémikust Orbán Viktor kiválasztotta a gyári futószalagok mellé rendelt tudomány miniszterévé, kisvártatva rájött, hogy az elképzeléseit faltörő kosként képviselő szakpolitikus hadarása felülír minden mértéket. Szakemberek segítségével lassította le, s bár még mindig hadar, ha látom a száját, akkor értem is, amit mond.

Géppuska-kattogása akkor viselhető el, ha tévéhíradóban fejti ki az álláspontját. Abban ugyanis nem kap többet egy percnél. De ha előadást tart a nyilvánosság valamelyik fórumán, akkor bizony a szavak áradása elsodor. Palkovics László a szakmai felkészültségével bármelyik rendszerváltás utáni kormányban miniszter lehetett volna, retorikai alkalmatlansága miatt azonban egyik miniszterelnök se nevezte volna ki. Jelenlegi főnökébe azért szorult a beleérzés képessége, mert pályakezdő politikus korában maga is hadart. Őt sikerült lelassítani, bár ha megfeledkezik magáról, még mindig gyorsabban beszél a kelleténél.

Miniszterelnökünk ama közéleti szereplők közé tartozik, akik annyira gyorsan gondolkodnak, hogy mire kimondják a gondolataikat, gondolatban már máshol járnak. Ebből adódik, hogy nem fordítanak elég energiát a szavak megformálására. E típus szélsőséges és a jelek szerint javíthatatlan példája Palkovics László nyilvános működése. Orbán Viktornál más a helyzet. Az a benyomásom, hogy a sikeres lassításból ered a lélektani következmény: a krákogás. Torokköszörülése leginkább a péntek reggeli rádióinterjúkban próbálja ki az idegeinket.

Eddigi csúcsát az idén, július 16-án állította föl, 25 perc alatt 34-szer krákogott. Tegnap 36-ra javította az egyéni csúcsát. Mentségére szóljon, hogy legalább értettem, amit mondott.

Tíz mondat Orbán Viktortól (Magyar Rádió, 2021. november 26.)

Nehéz kiismerni a magyarokat.

Engem nem a piac érdekel, hanem a magyar emberek

A kormány két lábbal áll a valóság talaján, tehát nem döntjük el előre, hogy mit fogunk csinálni.

Semmit se zárok ki, de minden rosszat szeretnék elkerülni.

Szerintem a zárás csak lassítás, a megoldás a harmadik oltás.

A harmadik biztosan életmentő oltás.

A magyarországi egészségügyi kapacitások, amelyek ilyenkor bevethetők, nagyságrendekkel nagyobbak, mint a nyugat-európai országokéi.

Van még ki nem nyitott járványkórházunk is.

Tavaly Kiskarácsony volt, mert nem volt vakcina, idén lehet Nagykarácsony.

Amit Brüsszel csinál, arra nincs jobb szó, mint az ostobaság.    

A szerző Médianapló-bejegyzése 2021. november 27-én.