Bocsánat a tegezésért, de több mint fél évszázada vagyunk közel egymáshoz. A debreceni egyetemen csak hébe-hóba lehetett fogni a Petőfit, annál inkább a főadót. A Hajdú-bihari Naplóba hetente írtam a Kossuth műsorairól negyven, majd később ötven forintért.
Immár a fővárosban szerkesztett Magyar Ifjúság kritikusaként azt vettem észre a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületében, hogy a napi hírfolyam készítői beszélő viszonyban vannak ugyan a háttérműsorok készítőivel, de a szombat délutáni 168 Óra, a vasárnap délelőtti Gondolat-jel, a késő esti Ütköző és az éjszakai Bagoly munkatársai a Pagodában és az üzemi étkezőben külön asztalnál ülnek. Kirajzolódott a nem is árnyalatnyi különbség a rendszer üzeneteit tolmácsoló és a szemléletformáló rádiósok között. E furcsa munkamegosztás most is megvan, de két különbséggel.
Az egyik az, hogy a közszolgálati műsorok készítői – mert ilyenek is vannak – visszafogottabbak, mint a hajdani háttérműsorokéi. Mintha félnének valamitől vagy valakitől. A másik különbség az, hogy a hatalmat gyakorlók a közszolgálati médiumokat kiköltöztették „a világ végére”. Ha a tüntetők esetleg el akarnák foglalni a hatalom kommunikációs bázisát, akkor legyalogolhatnák a lábukat, vagy többször kéne átszállniuk különböző közlekedési eszközökre. Talán még el is tévednének, és a kedvük elmenne az egésztől. Ki van ez találva.
Ha háton fekszem az ágyon, jobbra egy táskarádió a Kossuth hullámhosszán. Reggel fél ötkor a Határok nélkül ébreszt. A Trianonban elcsatolt országrészekből való témák tompítják a mérsékelt kormánypártiságot. Ötkor kezdődik a vidéki Magyarországról tudósító Hajnal-táj. Ebben emberi sorsok ellensúlyozzák a hatkor induló Jó reggelt Magyarország egyhangú megnyilvánulásait. Egyre gyakrabban kapcsolom be hatkor a baloldalon lévő digitális készüléket. A világhálóra száműzött Klubrádióban szólalnak meg a Kossuthból kirúgott háttérműsor-készítők.
A Kossuth Rádió közszolgálatos munkatársai kevesebbet keresnek, mint a politikai műsorokat készítők, és ritkábban kapnak díjakat. Mint a régi szép időkben, amikor Hárs István volt belügyminiszter-helyettes irányította a Magyar Rádiót. Becsületére válik, hogy miközben megbízhatóan működtette a politikai műsorokat, a külső támadásokkal szemben megvédte a merőben más hangvételű háttérműsorokat. A mai helyzetet jellemzi, hogy már azt se tudom, ki a Magyar Rádió elnöke. Azt pedig végképp nem, hogy ki gondoskodik a Kossuthról elnevezett főadó nemzeti vonalvezetéséről.
Tíz mondat a Kossuth Rádióról
A Kossuth Rádió hallgatottsága nem esett vissza olyan mértékben, mint a köztelevízió nézettsége. (Agárdi Péter irodalomtörténész, Médiakutató, 2004/ősz)
Az úgynevezett nemzeti főadó, a Kossuth 1998 és 2006 között elvesztette napi hallgatóinak ötven százalékát. (Rádai Eszter újságíró, Élet és Irodalom, 2007. május 4.)
MR1 Kossuth Rádió – egy adó, amelyért kár. (Pressburger Csaba vajdasági újságíró, Magyar Szó, 2012. március 1.)
Budapesten kívül nekünk mára gyakorlatilag egyetlen rádiónk maradt. (Siba Antal rádiókritikus, Élet és Irodalom, 2013. január 4.)
Egy olyan új Magyarország szócsöveként szólalt meg, ahol ismét a sorok között kell olvasnunk. (Krusovszky Dénes rádiókritikus, Magyar Narancs, 2014. május 9.)
Kossuthot normális ember nem hallgat. (Havas Henrik műsorvezető, ATV, 2014. november 15.)
Azt mondta Orbán Viktor a közszolgálati magánrádiójában. (Gábor György vallástörténész, Facebook.com, 2018. június 8.)
A Kossuth adón semmi szükség műre, elég oda a sorvezető is. (Szele Tamás újságíró, Forgókínpad.blog, 2020. július 2.)
Az ellenzéki közbeszédben központi figura a seprűnyélre támaszkodó közmunkás, aki Kossuth Rádiót hallgat. (Tanács István újságíró, Jelen.media.hu, 2021. január 26.)
Ismét szégyent hozott Kossuthra a róla elnevezett rádió. (Cservenák Zoltán újságíró, Szeged.hu, 2022. október 14.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2022. december 20-án.