A valóságfeltárásról tartott előadásomat a nyíregyházi főiskolások érdeklődéssel fogadták. Tetszett nekik a sok helyi vonatkozás és a személyes hangvétel. A múlt század nyolcvanas éveiben születtek, nem is nagyon tudtak arról, hogy tájegységükön egy falu (Penészlek) néhány hónapra országos nevezetességre tett szert.
Egyikük a végén odajött hozzám, és azt kérte, hogy a jövő heti előadásban bontsam ki az árnyalatokat is. Azt válaszoltam, hogy a riport műfaját szerettem volna közelebb vinni hozzájuk, ehhez pedig ennyi elég volt a Végh Antal-féle Állóvíz című szociográfiából. Abban persze egyetértek vele, hogy hajlamosak vagyunk az utókorból egyneműnek, egyszínűnek látni a Kádár-rendszert. Akik viszont felnőtt fejjel éltünk benne, érzékeltük az árnyalatokat is. Például az állampárton belüli rétegződéseket.
Átmeneti megoldást javasoltam neki. Amúgy is szoktam küldeni a szeminárium résztvevőinek negyven-ötvensornyi szövegeket, afféle gondolatébresztőket, hogy otthon vagy a kollégiumban tűnődjenek rajtuk, esetleg nézzenek utána az őket érdeklő részleteknek. A vitára szánt kétszer negyvenöt percben együtt bonthatnánk ki az árnyalatokat, megbeszélhetnénk az irodalmi botrány fejleményeit. Azóta megírtam, és el is küldtem az újságírással kacérkodó szeminaristáknak ezt a kisesszét. Íme:
„1968 őszén vagyunk. A penészleki kiruccanásból a fővárosba visszatért írószövetségi elnököt, Darvas Józsefet elkapta az ihlet. Drámán dolgozik. A Térképen nem található című darabot 1969. január 10-én mutatták be a miskolci színházban. Javában próbáltak a színészek Nyilassy Judit rendező vezetésével, amikor figyelemre méltó cikk jelent meg a Népszabadság karácsonyi számában. Az egész oldalnyi, vagy ahogy mi, újságírók mondjuk, kolumnányi kerekasztal-beszélgetés címe ez volt: Pártmunkások és írók együttműködéséről, az objektív, pártos valóságábrázolásról.
A vita résztvevői: Darvas József hajdani miniszter, jelenleg a magyar írók főnöke. Erdei Ferenc, a Hazafias Népfront főtitkára, szintén hajdani miniszter. Mindketten a falukutató népi írók köréből indultak, és jelentős közéleti szerepet játszottak a Kádár-korszakban. Győri Imre, az MSZMP Csongrád megyei első titkára. Orosz Ferenc, a Szabolcs-Szatmár megyei első titkár, Végh Antal kitiltója kettejük szűkebb pátriájából. Végh Antal, Sipos Gyula és Urbán Ernő írók. Pándi Pál, a napilap kulturális rovatának vezetője és Gosztonyi János, a Népszabadság főszerkesztője.
Az alaphangot a vendéglátó ütötte meg, Gosztonyi kifejtette: „Nekünk, pártmunkásoknak arra kell vigyáznunk, hogy különbséget tudjunk tenni a rendszerellenes támadások és a kritikai észrevételek között.” Végh Antal valóságfeltáró riportját a kritikai észrevételek közé sorolta. Orosz Ferenc kivételével a beszélgetés többi résztvevője is elismerte az írói látásmód létjogosultságát. Ennek hatására a szabolcs-szatmári pártvezető háttérbe húzódott, és a kerekasztal-beszélgetés további részében már nem is szólalt meg.
A vita tanulságát most, a kétezres évek elején abban látom, hogy 1968 végén a véleménynyilvánítás jogáról nem is annyira a pártfunkcionáriusok és az írók között húzódott a határvonal. Inkább az MSZMP ortodoxai és reformerei között. Ha nevesíteni kellene, akkor a Biszku Béla, illetve az Aczél György vezette csoportosulások, platformok harcoltak egymással. A kettő között egyensúlyozott Kádár János, aki Aczél kezdeményezésére az Írószövetségbe látogatott el, hogy békét teremtsen. Ha úgy tetszik: megteremtse az istenek békéjét.
A korabeli „sztárok” közül elbeszélgetett Veres Péterrel, Szabó Pállal, Illyés Gyulával és Déry Tiborral. A Népszabadság 1968. június 9-i tudósítása szerint ezt mondta: „A szocialista konszolidációt nálunk a fejlődés jellemzi, és nem a tespedés.” Az ország első embere tehát úgy foglalt állást, hogy a Penészlek-szerű zárványokat föl kell számolni. A zárvány kifejezés értelmezésem szerint azt jelentette, hogy a penészlekeket nem a rendszer szerves részének tekintette, hanem a múltból örökölt jelenségnek.
Kádár értékelése nyomán a hetvenes évek elején például szűkebb pátriámban, a Bács-Kiskunban elsőtitkároskodó Romány Pál kötelezte a járási párttitkárokat, hogy olvassák el az Állóvíz című szociográfiát, és dolgozzanak ki intézkedési tervet az esetleges zárványok felszámolására. Épp ellenkezőleg reagált a szabolcs-szatmári politikai elit. Kétségbeesetten védte a megyéből elszármazott Végh Antallal szemben a mundér becsületét.
Az a benyomásom, hogy nemcsak az MSZMP ortodoxai és reformerei között dúlt a harc, hanem a vidéki Magyarországon dolgozó funkcionáriusok között is. A pártvezetés például Orosz Ferencet eltávolította Szabolcs-Szatmárból, Romány Pált pedig kinevezte Bács-Kiskunba.”
Az iménti kisesszé elég rövid ahhoz, hogy lehessen róla vitatkozni. Tudtam azonban, hogy az újságíró szeminárium résztvevői kedvelik, ha válaszolok a Mi történt velük? kérdésre is, és bemutatom az egyéni sorsokat. Ezért élő szóban két megjegyzést fűztem hozzá. Az egyik az volt, hogy az akkor 57 éves Darvas József részt vett a miskolci próbákon, és megismerte a rendező Nyilassy Juditot. Annyira megkedvelte a csaknem két évtizeddel fiatalabb hölgyet, hogy feleségül vette. Vagyis tulajdonképpen Végh Antal hozta össze őket. Olyannyira, hogy a két család közösen épített házat Budán, a Lipótmező egyik mellékutcájában.
A másik megjegyzés, hogy amikor meglátogattam a kecskeméti rokonokat, mindig bementem a Petőfi Népe című napilap szerkesztőségébe. Megkérdeztem a főszerkesztő Sztrapák Feritől és a helyettesétől, Ballai Jóskától is, vajon emlékeznek-e Romány Pál „eligazításaira”. Nem vonták kétségbe az agrár-közgazdászból lett pártfunkcionárius reformizmusát, de egymástól függetlenül tették hozzá, hogy Romány szemléletét a bajai tanácselnökből lett megyei tanácselnök, Gajdócsi István helyismerete egészítette ki. Nélküle kevésbé lett volna hatékony a megyei első titkár kezdeményezése.
A szerző Médianapló-bejegyzései 2023. július 23-án.
A legutóbbi napokban Orbán Viktor kollégán élcelődött, Kocsis Máté oroszozott, Potápi Árpád János rajzolt, Tarlós István esélyt latolgatott, Hadházy Ákos és Kanász-Nagy Máté pedig tusványozott.
Úgy látom, hogy az ellenzék meg tudja őrizni Budapestet. (Bősz Anett budapesti főpolgármester-helyettes, Népszava, július 17.)
A kormányoldalnak nagyobb esélye van arra, hogy a kerületek többségét megszerezze, mint hogy elhódítsa a főpolgármesteri széket. (Tarlós István volt budapesti főpolgármester, Index.hu, július 18.)
A kormány nem érti, hogy a nincsből nem lehet mit elvenni. (Kiss Ambrus budapesti főpolgármester-helyettes a főváros kivéreztetéséről, Klubrádió, július 19.)
Orbán rendszere ellenforradalmi, mert szisztematikusan visszaveszik az 1990 és 2010 között létrejött alkotmányossági vívmányokat. (Kőszeg Ferenc liberális politikus, 24.hu, július 20.)
A diktatúra az, ha az Orbán Viktor Egyetemen osztanának diplomákat. (Hoppál Péter Fidesz-politikus, volt kulturális államtitkár, Index.hu, július 20.)
Csak Nagy-Magyarországot, lovat és nőt tudok rajzolni, ez pedig gyakorlatilag az egész identitásomat kifejezi. (Potápi Árpád János nemzetegyesítésért felelős államtitkár, Hang.hu, július 20.)
Akié a nemzeti retorika, azé a nemzet. (Béndek Péter publicista, Újnépszabadság.com, július 20.)
Tegnap mindenki láthatta, hogy a Fradi nem bundázik, hanem szar. (Havas Henrik újságíró, Facebook.com, július 20.)
A zöld sas tegnap este kilencven perc alatt zöld verébbé zsugorodott. (Hardy Mihály újságíró a ferencvárosi focistákról, Klubrádió, július 20.)
Még jó, hogy csak hármat kaptak az alacsonyan szálló zöld cinegék. (Hegyi Iván újságíró, Népszava, július 20.)
A játékosok becsvágy és küzdőszellem helyett dölyfösen futballoztak. (Novák Miklós újságíró, Magyar Nemzet Online, július 21.)
Mindig elítéltük az orosz agressziót. (Kocsis Máté Fidesz-politikus, Index.hu, július 21.)
A magyarok szerint az egyik kutya, a másik eb. (G. Fodor Gábor politológus, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója Oroszországról és Ukrajnáról, SzabadEurópa.hu, július 21.)
Magányos harcosaink viaskodásai mellé nem szegődik jelentős ellenzéki erő, mert különcségük zavarja zökkenőmentes beolvadásukat a komfortzónába. (Tamás Ervin újságíró, Újnépszabadság, július 21.)
A tusványosi bazsalygás bűn. (Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő az ellenzéki politikusok jelenlétéről, Facebook.com, július 21.)
A hazai pálya előnyeit nem élveztük. (Kanász-Nagy Máté LMP-politikus a tusványosi jelenlétről, Klubrádió, július 21.)
Jelenlétük az orbáni autokráciában való fokozatos feloldódás, az abba való belenyugvás újabb állomása. (Bruck András író, Facebook.com, július 22.)
Ideiglenesen Tusványoson tartózkodó magyar politikusok. (Föld S. Péter újságíró, HírKlikk.hu, július 22.)
Mióta miniszterelnök vagyok, ő a huszadik román kollégám. (Orbán Viktor miniszterelnök Marcel Ciolacuról, M1, július 22.)
Túl sok itt a liberális. (Boldog István Fidesz-politikus Tusványosról, Telex.hu, július 23.)
Ma magyarnak lenni a civilizált, atlanti, keresztény kötődésű, szabadságszerető világban egy lábtörlőlét. (Porcsin Zsolt debreceni újságíró, Facebook.com, július 23.)
