Médiatanári pályafutásom alatt több száz magyarpéterrel találkoztam. Általában másoddiplomások voltak, akik újságot vagy portált alapítottak, szerették volna befolyásolni a helyi közvéleményt, esetleg irányítani is. Egyetem helyett főiskolára jelentkeztek, mert a stúdium rövidebb ideig tartott.
Közülük sokan újságírók lettek, vagy tucatnyian pedig polgármesterek. Körülbelül ugyanazokkal a tévhitekkel érkeztek a főiskolára, de most már megbízható ismeretekkel, kiforrott médiaszemlélettel nagyot nem tévedhetnek. Ahogy elnézem, Magyar Pétertől nem áll távol a korrigálás. Bár politikusként kínosabb nyilvánosan pontosítani önmagunkat, mint magánemberként felkészülni a nyilvánosság megpróbáltatásaira. Mindez arról jutott az eszembe, hogy a pályakezdő politikus tegnap összefoglalta ismereteit a nyilvánosságról.
Mint majdnem mindent, ezt is a digitális üzenőfalán tette, ott érzi magát biztonságban. Többször is kifejtette, hogy amikor még volt felesége, aki igazságügyi miniszterként szolgálta az Orbán-rendszert, ő szerkesztette Varga Judit fészbukos üzenőfalát. Válás után és a hatalomgyakorlásból kiábrándulva is maradt az online kályhánál. Tudomásul vette, hogy vannak újságírók, akik abból élnek, hogy kérdezgetik a politikusokat, mégis a közösségi médiát tekinti a jövőteremtés leghatékonyabb eszközének.
Tegnapi bejegyzésében utalt Deák Ferencre, aki szerinte egyetlen mondatra korlátozta volna a sajtótörvényt. Van ilyen szállóige, az eredete azonban homályba vész. Mégis örülök, hogy Magyar Péter szóba hozta. Azt jelenti ugyanis, hogy házi könyvtárában megtalálható Tóth Béla Szájrul szájra című könyve. Az 1901-es kiadásban a kitűnő művelődéstörténész ötoldalnyi elemzést szentelt Deák Ferenc szállóigéinek. Kilenc közül nyolc eredetét tisztázta, az egyetlen tisztázatlant így intézte el: „Deák Ferenc gyakran mondogatta bizalmas körben: Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.”
E mondatot Magyar Péter tegnap szó szerint közölte, az idézet megtalálható a bejegyzésem utáni összeállításban. Csakhogy a szakirodalomban megszólalók egyelőre nem foglaltak állást az eredet kérdésében. Zavarja őket, hogy a „haza bölcse” csupán egyszer, 1848 közepén öt hónapig, a Batthyány-kormány igazságügyi minisztereként volt olyan helyzetben, hogy szerepet játszhasson bármiféle sajtótörvény elfogadásában. Nem zárom ki, hogy esetleg interpellálták az országgyűlésben, és e frappáns mondattal zárta volna rövidre a sajtószabadság ügyét. Magyar Péter helyében így fogalmaztam volna: „Deák Ferencnek tulajdonítják azt a mondást, hogy ’Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad’.”
Ama bizonyos kísérlet pedig abban nyilvánult meg, hogy a tiszapárti politikus igyekszik lerázni magáról a buborékban élő médiaelit ellenőrzését. Úgy véli, jobban járna, ha közvetlenül, az újságírók közreműködése nélkül tartana kapcsolatot a politikustársaival. Közvetítők nélkül kevésbé torzulna el a véleménye, ráadásul igazságát sok emberhez juttathatná el. Okfejtésében van logika. A világháló lehetővé teszi, hogy a politikusok elkerüljék a kínos kérdéseket.
A közösségi médiában is vannak persze kérdések, ezeket azonban az üzenőfal gazdája teszi fel önmagának. Ezzel magyarázható, hogy a rádió- vagy tévéstúdióban a fészbukon gyakorló vendég a kérdező műsorvezető jelenlétében is kérdéseket tesz föl önmagának. Ezt a legtöbb műsorvezető elviseli, holott éppen most teszik zárójelbe a szakmáját. Ettől azonban még kérdés a kérdés: vajon a jövőben szükség lesz-é olyan médiumokra, amelyekben újságírók (műsorvezetők) lépnek az interjúlany és a médiafogyasztók közé?
A kényszerhelyzeteket kerülné el Magyar Péter azzal, hogy ellenőrizné az újságírókat, ha már (még) léteznek. Ezt tegnapi bejegyzésében nem is titkolja, bár ezzel nem találta föl a spanyolviaszt. Irodalma van ama ellentmondásnak, hogy a politikusok az újságírókat akarják ellenőrizni, az újságírók pedig a politikusokat. Mi, újságírók húzhatjuk a rövidebbet, elvégre a törvényeket a politikusok hozzák. Például a kétezres évek végén a kormányzó szocialista és az ellenzéki fideszes képviselők közösen készítettek egy törvénytervezet a nyilvánosság kívánatos felügyeletéről.
A jogszabály-tervezetet elsöpörte a közfelháborodás, félő azonban, hogy ez volt az újságírók utolsó sikeres véleményformáló akciója. Azóta visszaszorultak a hagyományos (papír alapú) újságok, és bennük a hagyományos eszközökkel dolgozó újságírók. Az online világban pedig a politikusok a közösségi üzenőfalukon magukat kérdezik. Ebben a helyzetben fejtette ki Magyar Péter többször is, legutóbb tegnap, hogy a média a negyedik hatalmi ág, amelyet azonban senki sem ellenőriz. (Pontos idézet a bejegyzésem utáni összeállításban.)
Ezt sok újságíró vallja – tévesen. Mindkét hivatásrend a hatalmi ágak XVIII. századi elméletéből indul ki. Az első hatalmi ág ugyebár a törvényhozás, a második a végrehajtás (a kormányzás), a harmadik az igazságszolgáltatás. A törvényeket a választott képviselők fogadják el, akik épp úgy ellenőrizni óhajtják a miniszterek tevékenységét, mint az ügyészek és a bírók. Igen ám, csakhogy minden végrehajtó hatalom igyekszik lerázni magáról a másik két hatalmi ág fürkésző tekintetét. S mert ez elég gyakran sikerül is neki, óhatatlanul színre lép a nyilvánosság eszközrendszere, amelyet újságírók működtetnek.
A kormányzatnak alávetett parlament és igazságszolgáltatás helyett próbáljuk ellenőrizni a hatalom gyakorlását. E helyettesítő mozzanatból fakad az újságírói önhittség, hogy mi alkotjuk a negyedik hatalmi ágat. A hatalmi helyzet téveszt meg bennünket. Nem az a dolgunk ugyanis, hogy politikai aktivistaként ítéljük meg a másik oldal politikusait. (Ez okkal idegesíti Magyar Pétert.) El kéne ismernünk, hogy választott politikusok hozzák meg a döntéseket. A mi lehetőségünk arra korlátozódik, hogy azt firtassuk: miért éppen ezt a döntést hozták, és miért éppen így valósítják meg?
Ebből következik az, ami a félhivatalos Fidesz-felfogást jellemzi. Ha az újságírók nem választott személyiségek, akkor a média nem is hatalmi ág. De ha nem hatalmi ág – fűzöm hozzá –, akkor Magyar Péter Montesqieu-n nevelkedett jogász a korrupt, de választott politikusok után a választópolgárokkal miért akarja leváltatni a nem választott médiaelit tagjait?
Itt áll előttünk egy pályakezdő politikus. Homályos eredetű, Deák Ferencnek tulajdonított, nemzeti liberális szellemiségű mondatból indult ki. Megtanulta a hatalmi ágak szétválasztását, az Orbán-kormány tevékenységét fürkésző újságírókat mégis besorolja a negyediknek vélt hatalmi ágba, és ellenőrizni akarja őket. A kérdezésre kárhoztat minket, de csak addig, amíg a világháló és a közösségi média segítségével meg nem szünteti a közreműködésünket.
Elismerem, hogy eme gondolatmenetben vannak figyelemre méltó elképzelések. A pályakezdő politikus nyilvánosságszemlélete mégis kusza, korrigálásra szorul. Aligha ártana, ha Magyar Péter átrágná magát egy-két tankönyvön. Figyelmébe ajánlom például az Általános médiaismeret című kézikönyvet, amelyet szerkesztettem, és egy rádiós meg egy tévés kollégával együtt meg is írtunk. Szívesen dedikálunk neki egy tiszteletpéldányt.
Tíz Magyar Péter-mondat a nyilvánosságról
/Dezső Andrásról/ A HVG propagandistája. (Facebook.com, 2024. március 18.)
Furkósbotként működnek ezek a médiumok, a propagandát nyomják akár a jobboldalon, akár a baloldalon. (SzabadPécs.hu, 2024. április 24.)
Rogán és Gyurcsány propagandája kéz a kézben jár. (Facebook.com, 2024. május 13.)
Betiltjuk a propagandát, visszavesszük a közmédiát, ugyanis a hír szent, a vélemény szabad. (KecsUp.hu, 2024. május 22.)
Minden posztot és kommentet én írok. (Telex.hu, 2024. május 30.)
/Az ATV-ről/ Messzire elkerülöm a Fidesz házi televízióját. (Facebook.com, 2024. június 10.)
Igen, a média valóban a negyedik hatalmi ág. Ráadásul egy olyan hatalmi ág, amelyet valójában senki sem ellenőriz. (Facebook.com, 2024. június 25.)
Nemcsak a korrupt hatalmi elitet kell leváltani, hanem a rendszert kiszolgáló, annak fenntartásában érdekelt médiaelitet is. (Facebook.com, 2024. június 25.)
Csak úgy érhetünk el valós eredményeket, ha közvetlenül tudunk egymással kommunikálni, ha nem a média által felépített buborékban próbálunk evickélni, hanem nyíltan kimondjuk a valóságot, és azt minél több emberhez eljuttatjuk. (Facebook.com, 2024. június 25.)
Ahogy Deák Ferenc mondta: „Ha tőlem függene, a sajtótörvénynek csak egy paragrafusa volna: hazudni nem szabad.” (Facebook.com, 2024. június 25.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2024. június 26-án.
