Krug Emília tegnap este sajtószakmai szempontból érdekes kijelentéssel vétette észre magát. A Nap híre című ATV-műsorban egy országgyűlési képviselőre utalt, aki „azzal a kommenttel” lepte meg a Parlament kormánypárti kétharmadát, hogy „Nem gyúrni kell most, drága kereszténydemokraták, hanem vezekelni.” Arra kapacitálta a „bátor” 133-akat, hogy jelentkezzenek a Magyar Orvosi Kamara felhívására, miszerint önkéntesekre van szükség, máskülönben aligha enyhíthető a covidos betegekkel foglalkozó szakápolók túlterhelése. Egy országgyűlési képviselő hozzászólása persze nem tévesztendő össze egy szakújságíró hírmagyarázatával. Az előbbi komment, az utóbbi kommentár. A hírmagyarázat úgy alakult ki, hogy a hírlapok még egyetlen betűtípussal jelentek meg, amely elég is volt a szinte kizárólagosan gazdasági hírek számára. Amikor pedig a szakmájukat egyre jobban ismerő hírlapírók magyarázni (kommentálni) kezdték a híreket, létrejött a kommentár. Ekkor már a nyomdai lehetőségek is bővültek, és a keretbe zárt hírmagyarázat más betűtípussal látott napvilágot. Az új műfaj korabeli jelentőségére jellemző, hogy ez a betűtípus kisebb volt, mint a hírekéi. A kommentár összefüggéseket kereső, tárgyias hangvételéből ered a személyesebb tónusú jegyzet, ennek csípősebb változata a glossza, majd a terjedelmesebb publicisztika is. Ezeket nevezzük vélemény-műfajoknak.
Itt találkozik a kommentár a kommenttel, amennyiben az Alkotmánybíróság meghatározása szerint „a komment nyilvánosságnak szánt magánvélemény”. Igen ám, de a kommentár jelentése nemcsak hírmagyarázat. A műfaji fejlődés során bíráló megjegyzés is lett belőle. Innen fejlődött át a XXI. században a kommentbe. Krug Emília legföljebb abban tévedett, hogy nem vette figyelembe a kommentár és a komment között húzódó átmenetet. A szürke zónát, amelybe az újságírói és a nem újságírói vélemény is belefér. A nyilvános magánvélemények között tehát az a különbség, hogy az újságíró nevéhez a kommentár fűződik, az amatőr hozzászóló nevéhez pedig a komment.
Ez jól hangzik ugyan, óvatosságra int azonban a tévéműsorban említett honatya személye. Stummer János a Jobbik képviselője, aki történelem-informatika szakon szerzett diplomát, és feltételezhető róla, hogy tisztában van a vélemény-műfajokkal. De mert értékítélete indulatos – azt is üzente a kormánypárti képviselőknek, hogy „lerohasztottátok az egészségügyet” -, hozzászólását inkább kommentnek, mint kommentárnak vélem.
Tíz mondat a kommentelőről
Ha még egyszer ilyen durván reagálnak a cikkemre, a névtelen kommentelőt átadom az utókor megvetésének. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2012. november 23.)
Az internetes fikakultúra lehangoló jellemzője, hogy az újságíró és a kommentelő közötti különbségek lassan elmosódnak. (Puzsér Róbert publicista, Facebook.com, 2013. július 16.)
A kommentelők álnéven, csekély ismerettel alkotnak nagyon határozott véleményt. (Karsai László történész, Zalai Hírlap, 2015. szeptember 3.)
A kommentelő arcát elrejtve arcátlanul ír. (Rezsőházy Rudolf Belgiumban élő szociológus, Mos Maiorum, 2015. szeptember 10.)
A kommentelő kommentelmi jogával élő nagyérdemű. (Hajós András publicista, Mandiner.hu, 2016. augusztus 29.)
A kommentelők között kevesen vannak, akik minősítő jelzők nélkül képesek kommunikálni. (Veiszer Alinda műsorvezető, Index.hu, 2017. szeptember 18.)
A trollok és a kommentelők közös vonása, hogy mindig kedvesen letegeznek, és módfelett érdekli őket a származásom. (Cseresnyési László nyelvész, Magyar Narancs, 2018. március 15.)
A normális kommentelő néha még az iróniát is felismeri. (Pusztai Olivér blogger, Stíler.bog, 2018. június 30.)
Ha a kommentelő erőszakos, ellenségeskedő nyelvezetet használ, akkor troll. (Szicherle Patrik politológus, Klubrádió, 2019. július 24.)
Virágkorát éli az álnevek mögé bújt kommentelők nyilvánossága. (Keresztény Zoltán, a Polgári Világ Pártjának elnöke, Azonnali.hu, 2020. március 14.)
Megjelent: Médianapló, 2021. március 23.
