Néhány napja készítettem egy összeállítást arról, hogy miként vélekednek újdonsült irodalmi Nobel-díjasunkról. A dokumentációt azonban itt nem közölhetem, mert a terjedelme sokszorosa ama karakterszámnak, amelyet a Facebook megenged. Ilyenkor marosvásárhelyi barátomnak, Ágoston Hugónak küldöm el az áttekintést. Ő szerkeszti a patinás bukaresti magyar újság, A Hét digitális utódját. Aki kíváncsi a Krasznahorkai-dossziéra, annak ajánlom az ujhet.com-ban megjelent válogatást. A megjegyzéseknek azonban van néhány tanulságuk, amelyek ráférnek a fészbukos üzenőfalra.

1/ A magyar politikusok siettek üdvözölni a legújabb magyar Nobel-díjast. Miután azonban kevés szépirodalmat olvasnak, a Facebookra olyan mondatokat tettek föl, amelyek semmitmondóak, görcsösek – tisztelet a nagyon kevés kivételnek.

2/ A nem politikusok több szépirodalmat olvasnak ugyan, érdeklődésükkel azonban nem elsősorban Krasznahorkai Lászlót tüntették ki. Ebből fakad, hogy úgy tesznek, mintha ismernék az idestova fél évszázados életművet.

3/ Az irodalmi inyencek körülbelül negyven éve tartják számon Krasznahorkai Lászlót, ám a mondataikból azt olvastam ki, hogy néhányan más magyar írókat szántak a Nobel-díjra.

4/ Vannak viszont olyanok is, akik érzik és értik Krasznahorkai jellegzetesen hosszú mondatait. Tőlük várhatóak az alaposabb elemzések a hetilapokban és a folyóiratokban.

5/ Ami pedig az olvasókat illeti, a Krasznahorkai-jelenséghez szólók kommentjeit két csoportba osztanám. Az egyikből idéztem a legjellemzőbbeket – az értetlenségtől a tudomásulvételen át az elfogadásig, sőt az efféle díjazás esetén kötelező rajongásig. A másik csoportba azok zsigeri véleménye (epeömlése) sorolható, akik a közösségi médiában kamuprofilon, álnéven fogalmazzák meg az ellenszenvüket, előítéleteiket, fenntartásaikat, gyűlöletüket, ingerültségüket. Egyikük például ezt írta: „Gójnak nem adnak Nyombél-díjat, csak farizeusoknak.” Lezsidózzák Krasznahorkait, de ha ezt két egymástól független forrásból cáfolja irodalomtörténész és szűkebb pátriából való ismerős vagy rokon, akkor beérik a „zsidóbérenc” kifejezéssel is.

A benyomásom tehát az, hogy egy világra szóló kitüntetés ürügyén az első és a második héten átlagos közéleti vitát kísérhettünk figyelemmel. A szokásos kifutással persze. Egészségünkre.

Tíz mondat a díjról

Egy díj nem fémjelzi a művészt. A művésznek kellene fémjeleznie a kitüntetést. (Szász Endre festőművész, Somogyi Krónika, 1996. január 4.)

A díjaknak megvan a jelentőségük, és ezt főként akkor tudja meg az ember, ha nem kapja meg őket. (Esterházy Péter író, Irodalmi Jelen, 2011/november)

A díjak megvédenek a tehetségtelenektől. (Mészáros Márta filmrendező, Magyar Rádió, 2015. július 7.)

Bizonyos függetlenségi szint fölött egy igényes művész már nem fogad el állami díjat. (Török András ellenzéki kultúrpolitikus, Népszava, 2023. május 31.)

Szemérmetlenül pártos minden kiosztott díj. (Tamás Ervin újságíró, Facebook.com, 2023. június 11.)

A Nobel-díj a magyaroknak jogcím a létezésre. (Orbán Viktor miniszterelnök az RMDSZ kongresszusán, YouTube.com, 2025. október 10.)

Krasznahorkai Nobel-díja jogcím a büszkeségre. (Szerető Szabolcs újságíró, Hang.hu, 2025. október 13.)

A magyarság rémesen viszonyul a díjakhoz. (Demény Péter erdélyi költő, ÚjHét.com, 2025. október 20.)

A Nobel-díjat Krasznahorkai László kapta, nem mi. (Károlyi Csaba irodalomkritikus, Index.hu, 2025. október 21.)

Miért ne mondhatnánk azt, hogy Krasznahorkai sikere egy kicsit a mi sikerünk is? (L. Simon László Fidesz-kultúrpolitikus, Index.hu, 2025. október 23.)    

A szerző Médianapló-bejegyzése 2025. október 27-én.