A tudományos és technológiai miniszter értelmezésre váró mondatával a fészbukos üzenőfalán szembesültem. Imígyen fogalmazott: „Most végre kiderülhet, mennyit ér a rendezvény akkor, amikor nem az adófizetők állják a számlát.” Rendhagyó kérésem az olvasóhoz, hogy hagyja félbe a bejegyzésemet, és vegye szemügyre az alatta lévő tízmondatos összeállítást. Így értheti meg igazán a szikár és titokzatos posztot.
Ugyebár tavaly március 15-én az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor lepoloskázott néhány hivatásrendet: a bírákat, az újságírókat, a civil aktivistákat, általában a politikai ellenfeleket. A dehumanizáló kifejezés ezzel polgárjogot nyert a kormánypárti nyilvánosságban. Nyakra-főre emlegették, és óhatatlanul beszüremkedett az olyan emberek tudatába is, akik az idén eljutottak a székelyföldi Tusnádfürdőbe. A nyári szabadegyetem táborában kialakult egy hagyomány. Az Orbán-előadások moderátora, Németh Zsolt összegyűjti a táborlakók kérdéseit, és néhányat föltesz a vendégül látott magyar kormányfőnek, a legutóbbi négy választási ciklusban Orbán Viktornak.
Az a benyomásom, hogy az „örökös miniszterelnök” utódja, Magyar Péter csúsztatott, amikor a magyar országgyűlésben azt mondta Németh Zsoltról, hogy poloskázott. A moderátor „csak” idézte a poloskázó levélírót, ám az aligha véletlen, hogy épp a poloskázós kérdést választotta. Neki a választásért kell vállalnia a felelősséget, ami csekélyebb vétek, mintha ő találta volna ki az egészet. Akár így, akár úgy történt, ebből lett a kalamajka. Egy háromnapos botrány, amely elhalt, néhány nap múlva újra életre kelt, hogy aztán a tanulságait most levonhassuk.
A legfontosabb mindenképpen az, amelyet pályakezdő koromban a Magyar Hírlap legendás olvasószerkesztője, Fazekas Gyuri bácsi vert a fejembe: „Ami számodra evidencia, az olvasó számára nem magától értetődő.” Attól tartok, hogy a miniszteri poszt olvasója megakadna, ha nem rághatta volna át magát a bejegyzésem utáni összeállításon. Tanács Zoltán fészbukos posztjából ugyanis nem derül ki, hogy milyen adófizetők állják az erdélyi nyári egyetem számláját. Az adófizetőők elől hiányzik egy jelző, a magyarországi. A miniszter úr számára evidens, hogy a magyarországi adófizetőkről van szó, ez azonban nem magától értetődő az átlagolvasók számára. Nyilvánvaló, hogy az erdélyi magyaroknak is van magyarországi választójoguk, csakhogy ők Romániában élnek és adóznak. A tusványosi tábor költségei nem érintik őket.
A felemás helyzet több mint két évtizede foglalkoztatja a magyarországi közéletet. Ha már az új kormány egyik minisztere állást akart foglalni, akkor ezt az összefüggést ki kellett volna bontania. Azt is meg kell tanulnia az újdonsült miniszternek, hogy amikor a nyilvánosság számára leír valamit, akkor a magamfajta dokumentátor fejével is érdemes gondolkodnia. Ha ugyanis azzal a szándékkal veti papírra a gondolatát, hogy a mondata szerepeljen egy összeállításban, az idézett mondatát körülbelül így kellett volna megfogalmaznia: ’Most végre kiderülhet, mennyit ér a tusványosi rendezvény akkor, amikor nem a magyarországi adófizetők állják a számlát.’
Van még két mozzanat, amely szintén olvasható a miniszter teljes posztjában. Tanács Zoltán Orbán Viktort „bukott miniszterelnök”-nek titulálja. Ez a választási győztesek hangvétele, a Tisza Pártban eposzi jelzőnek számít, Magyar Péter is gyakran említi. Megfelel a valóságnak, a politikai játék szerves része. Mégis szerencsésebb, ha eljutunk egyszer odáig, hogy Orbánt volt miniszterelnöknek nevezzük. A volt is jelző, meg a bukott is, de tisztább és nyugodtabb lesz a közélet, ha a tárgyilagosabbat választjuk.
E fogyatékosságot enyhíti, hogy a tudományos és technológiai miniszter nem ismétli szolgai módon a főnökét, Magyar Pétert. A bejegyzés utáni összeállításban olvasható, hogy a miniszterelnök Németh Zsoltról ezt mondta: a jövő évi Tusványosra néhány százmillió forintnyi közpénzt „kunyerált”. Tanács Zoltán kifinomult stílusérzékére jellemző, hogy a kunyerál helyett a kuncsorgást választotta.
Tíz mondat Tusványosról
Sajnos a szervezők úgy döntöttek, hogy nem tartanak igényt a legnépszerűbb ellenzéki párt vezetőjének részvételére. (Magyar Péter tiszapárti politikus, Facebook.com, 2025. július 11.)
Miért nem hívjuk meg Magyar Pétert Tusványosra? Azért, mert egy esemény szervezőinek úri joga, hogy kit hívnak meg egy általuk szervezett eseményre és kit nem. Magyar Péter folyamatosan minősíthetetlen hangnemben sértegeti politikai ellenfeleit, partnereit. (Németh Zsolt Fidesz-politikus, a Tusványosi Nyári Szabadegyetem szervezője, Facebook.com, 2026. június 25.)
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra! (Magyar Péter miniszterelnök az országgyűlésben a Fidesz-frakcióhoz, HírKlikk.hu, 2026. július 21.)
Meglepő, hogy Magyar Péter megpróbálta kiprovokálni, hogy meghívást kapjon (egy „vitára”). Tusványos egy közpénzen hízlalt pártrendezvény. A Fidesz és Orbán megsemmisítő választási veresége után ebből a rendezvényből azonnal ki kellett volna vonni minden közpénzt. (Bartus László újságíró, Amerikai Népszava, 2026. július 21.)
A határon túli magyarok kulturális életét feladat az anyaországnak is támogatni, és ez a jövőben is így lesz. De mivel jelentős magyar közpénzből valósul meg az idei esemény, Önöknek a mindenkori magyar miniszterelnököt illik meghívni. (Barna Judit tiszapárti politikus a Tusványosi Nyári Szabadegyetem szervezőihez, Facebook.com, 2026. július 21.)
Túlélte a nemzet a tatárjárást is, túl fogja élni a poloskajárást is, mert van Istenünk. (Németh Zsolt Fidesz-politikus, a tusványosi Orbán-beszéd moderátora, Hír TV, 2026. július 25.)
Valamiféle úri jogra hivatkoznak. Hát akkor beszélgessenek az urak csak egymás között. De most már ne több százmillió forint közpénzből. (Bolgár György újságíró, Népszava.hu, 2026. július 27.)
Bár az szinte biztos, hogy Tusványos valóban lesz 2027-ben, de hogy a Fidesz milyen állapotban lesz akkorra, lesz-e olyan politikai súlya, hogy szélesebb kört érdekeljen még a rendezványe, az azért már vet fel kérdéseket. (Kósa András újságíró, Hang.hu, 2026. július 31.)
A fideszes Németh Zsolt Tusványoson még poloskázott, ma pedig már nemzeti egységről beszélt, és kunyerált volna néhány százmillió forint közpénzt a jövő évi táborra. Hát nem. Jövőre a saját pénzükből rendezhetik a tábort. (Magyar Péter miniszterelnök, Facebook.com, 2026. augusztus 11.)
Most végre kiderülhet, mennyit ér a rendezvény akkor, amikor nem az adófizetők állják a számlát. (Tanács Zoltán tiszapárti politikus, tudományos és technológiai miniszter, Facebook.com, 2026. augusztus 11.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. augusztus 13-án.