Néhány napja a Médianapló-retróban közöltem egy húsz év előtti bejegyzést arról a sajtóbeli jogesetről, amely 2002-ben elég nagy port kavart a nyilvánosságban. A most először megjelent elemzést elküldtem az egyik főszereplőnek, a Békés Megyei Hírlap nyugalmazott főszerkesztőjének azzal, hogy ha van kedve hozzá és ideje rá, akkor kommentálja a történteket. Nem élt a lehetőséggel, telefonon azonban elmesélte, hogy a másik főszereplő (Gyula akkori polgármestere) nem nyert az önkormányzati választáson. Elköltözött a városból, és nyoma veszett.
Majd Árpási Zoltán digitális postafordultával küldött egy jegyzetet, amelynek témáját időszerűbbnek véli. E rovat immár 21 éves történetében még nem jelent meg vendégszerző. Ezt is érdemes kipróbálni. Íme, a viszonyainkat és közérzetünket jellemző történet.
Árpási Zoltán: Urnák
Ugyanabban a kórteremben feküdt az asszony és asszonylánya. A járvány alatt fertőződtek meg, akkor kerültek kórházba, pár nap különbséggel. Az előírt protokoll szerint lélegeztetőgépre kapcsolták őket, így küzdöttek az életükért heteken keresztül. Aztán egy idő után a gépek üresen kezdtek járni, először az anyáé, valamivel később a lányáé. Csaknem egyszerre haltak meg. Az ilyenkor szokásos teendők intézése az asszony másik lányára és családjára hárult, akiket elkerült a vírus.
Két temetés, az édesanya és a testvér elvesztése lelkileg is iszonyú teher, hát még anyagilag. Ahogy a középosztálybeli család tagjai számba vették a teendőket, azzal szembesültek, hogy nincs miből eltemetni a szeretteiket. A hamvasztásra még futja – állapították meg -, aztán majd meglátjuk. Amikor a hamvak megérkeztek a kegyeleti irodába, átvették az urnákat, és úgy számolták, talán fél év múlva tudnak sírhelyet vagy kolumbáriumot vásárolni, és a szertartás költségeit megfizetni. Csakhogy az ismerősök egyre-másra kérdezték, mikor lesz a temetés, egy idő után pedig a sanda tekintetekről érezték, hogy hálátlannak tartják őket. Különféle magyarázatokkal álltak elő, szégyellték volna bevallani, hogy nem futja rá.
Az eset nem egyedi. Az elmúlt években, különösen a járvány időszakában a növekvő terhek még a viszonylag konszolidált körülmények között élő családokat is „megütötték”. Miközben a döntéshozók a fertőzöttek megmentésére összpontosítottak – nagyon helyesen -, megfeledkeztek a nagyszámú áldozat hozzátartozóiról. A túlméretezett és túlárazott lélegeztetőgép-beszerzés mellett senki nem törődött azzal, hogy az elhunytakat el is kell temetni. Egyik oldalon a segítség, másikon a magukra hagyott gyászolók. Oldják meg, ahogy tudják! Ha pedig nem tudják, viseljék annak következményeit. Akár a sanda tekinteteket is.
A szerző Médianapló-bejegyzései 2023. március 2-án.
Médianapló-retró: Tíz mondat Putyinról
Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Orbánviktor.hu, 2007. október 1.)
Putyin elvtárs megérkezett a spájzba. (Horváth Zoltán újságíró, ATV, 2014. január 18.)
Lassan mondom, hogy Putyin is megértse: Ruszkik haza! (Deutsch Tamás Fidesz-politikus, Twitter.com, 2014. március 3.)
Putyin elnök úr vitatott, de elismert szereplője az európai politikának. (Orbán Viktor miniszterelnök, Magyar Rádió, 2015. február 13.)
Putyin nem Sztálin. (Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, 168 Óra, 2021. július 8.)
Putyin rakétái Ukrajnát lövik, de Orbánt is telibe találták. (Bruck András író, Facebook.com, 2022. március 1.)
Putyin nevére vette a háborút. (Makai József újságíró, kijevi haditudósító, 168 Óra, 2022. március 3.)
Ha magát ez boldoggá teszi, akkor agresszornak tartom Putyint. (Lázár János Fidesz-politikus, hvg.hu, 2022. március 27.)
Engem egyáltalán nem érdekel Vlagyimir Putyin. (Orbán Viktor miniszterelnök Berlinben, Miniszterelnök.hu, 2022. október 11.)
Orbán Putyinra tesz. (Bauer Tamás DK-politikus, Facebook.com, 2023. február 10.)