Ha a legfrissebb felmérés ürügyén a hazai helyzetről tűnődünk, akkor elöljáróban érdemes tisztázni a vélekedés tárgyát és annak helyesírását. A lexikon szócikk szerint a közvélemény-kutatás „nagyszámú, különböző életkorú, nemű, foglalkozású ember véleményének megtudakolása”. Ami pedig az írásmódot illet, az összetett szó három tagból áll. A két első szorosan, fogalmilag összetartozik, a harmadik lazábban kötődik hozzájuk. Ezért következetesen a közvélemény-kutatás kifejezést használom, bár vannak, akik mindhárom szót egybeírják.
Az Idea felmérése szerint a Fidesz és a Tisza Párt között szűkül az olló, noha a háromszázaléknyi hibahatáron belül van. A Závecz Research hozzáfűzi, hogy ez 300 ezernyivel kevesebb Tisza-szavazót jelent. Mi, újságírók persze kaptunk az alkalmon, és hangzatos címekkel láttuk el a felmérés értelmezéseit. Például a „Tisza liheg a Fidesz nyakában”. Ki-ki gyakorolja a mesterségét. A szociológusok felmérnek, a politológusok elemeznek, az újságírók kattintásvonzó címeket adnak.
Szakmánk akkor járna el körültekintőbben, ha felfigyelne egy látszólag apró mozzanatra: az Idea-felmérést online-címekre alapozták a kutatók. Így jött ki a feltűnő eredmény. Csakhogy van itt két bökkenő. Bármennyire digitalizálódtunk is, a választópolgárok közül nincs mindenkinek online hozzáférése. Milliónyira rúg azok száma, akik nem élvezik a világháló áldásait. Ha igaz, hogy a leghitelesebb közvélemény-kutatás a választás, akkor a Fidesz győzelmei azzal magyarázhatóak, hogy épp ama kevésbé iskolázott, kispénzű választók hozzák a kétharmadokat, akik a közvélemény-kutatók online-listáján eleve nem találhatóak.
Ráadásul néhány hónapja, egy szakmai konferencián elhangzott, hogy a világhálón megszólítottak kétharmada nem is reagált az érdeklődésre. Ha a közvélemény-kutató cég például ezres felmérést készített, akkor bizony a 333 válaszból nem lehet megbízható következtetésre jutni. Ezzel nem azt állítom, hogy az Idea felmérése hiteltelen. Inkább azt, hogy az online módszer nem a legalkalmasabb a vélemények „megtudakolására”.
Tóka Gábor szociológus fel is sorolta a potenciális válaszadók elérési lehetőségeit. A levelet, a telefont, az online-t, az sms-t és a jó öreg kérdezőbiztosi módszert. Egyetemista koromban magam is voltam kérdezőbiztos. Tudom, hogyan lehet a felmért személy helyett álvéleményt produkálni úgy, hogy hitelesnek hasson. Azt is tapasztaltam persze, hogy vannak olyan kérdezőbiztosok, akiktől távol áll a manipulálás szándéka. Olvasgatva a közvélemény-kutatók szórványos vallomásait, kirajzolódik belőlük, hogy a legtöbbre még mindig a személyes találkozást és a telefonos kérdezősködést becsülik. Azokból lehet igazán hiteles válaszokra szert tenni.
Mindazonáltal a mai közvélemény-kutatók is küszködnek két torzító tényezővel. Az egyik azok ötven-hatvan százaléka, akik nem engedik be lakásukba a kérdezőbiztost, illetve leteszik (kinyomják) a telefont, ha meghallják, hogy őket valaki faggatni akarja. Ezzel magyarázható, hogy a témakör egyik legjobb szakértője szerint majdnem mindegy, melyik cég készíti a felmérést: hisz’ nagyjából ugyanazokat a kérdezőbiztosokat kérik föl a munkára.
Van itt még valami, amit a témáról tűnődve nem érdemes figyelmen kívül hagyni. Kovács László már nem aktív politikus, életművéből egyetlen mondatot szoktak a politikustársak idézni: „Nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni.” Alkalmam volt firtatni, vajon mikor és hol hangzott el. A szocialista politikus egy kilencvenes évek végi vagy kétezres évek eleji rádióbeszélgetésre utalt. Kifejtette, hogy nem ő találta ki, hanem Edward Heath brit miniszterelnök, a múlt század hetvenes éveiben. Ezt el is mondta abban a rádióinterjúban, és ha máskor is szóba került a téma, később is megismételte. De hiába. Egy idő után belenyugodott, hogy a kevésbé angolos politikusok neki tulajdonítják a nagy hírre vergődött szállóigét.
Az a benyomásom, hogy minél közelebb kerülünk a 2026-os országgyűlési választáshoz, annál gyakrabban jelenik majd meg, hangzik majd el a bon-mot. A politológusok és az újságírók pedig annál gyakrabban vonják kétségbe a közvélemény-kutatások hitelességét.
Tíz mondat a közvélemény-kutatásról
Olyanok vagyunk, mint a konyhai mérleg, tíz deka pontossággal mérünk. (Levendel Ádám közvélemény-kutató, a Szonda Ipsos Intézet igazgatója, Kisalföld, 2002. szeptember 26.)
A legmegbízhatóbb közvélemény-kutatás a választás. (Dávid Ibolya MDF-politikus, Heti Válasz, 2007. január 25.)
A közvélemény-kutatásnál sokkal megbízhatóbb a nemzeti konzultáció. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, miniszterelnök, Magyar Rádió, 2012. május 25.)
A közvélemény-kutatás bizalmi műfaj, nem engedi meg a manipulációt. (Závecz Tibor közvélemény-kutató, Népszava, 2017. október 17.)
Magyarországon a választások arra jók, hogy eldöntsék a versenyt a közvélemény-kutatás állításai között. (Somogyi Zoltán szociológus, FüHü.hu, 2018. március 19.)
Jó közvélemény-kutatást készíteni olyan nyilvánosságban lehet, amelyikben az emberek szabadon beszélnek a gondolataikról. (Karácsony Gergely Párbeszéd-politikus, volt közvélemény-kutató, 24.hu, 2018. április 3.)
Robbanásszerűen megdrágult a közvélemény-kutatás. (Horn Gábor volt SZDSZ-politikus, a Republikon Alapítvány elnöke, Heti TV, 2018. szeptember 25.)
Amíg a politika finanszírozza a közvélemény-kutatásokat, a mérés nem lesz megbízható. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2019. március 8.)
Le van gatyásodva ez az iparág. (Tóka Gábor szociológus a közvélemény-kutatásról, Klubrádió, 2022. március 28.)
Hiába van sok közvélemény-kutató intézet, nagyjából mindegyiknél ugyanazok kérdeznek. (Messing Vera, a Szociológiai Intézet igazgatója, Qubit, 2024. május 29.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2024. október 17-én.
