E blogot, a Médianaplót 2002 első napján indítottam útjára, és a népszerű tévékabatéról többször is írtam. A bejegyzésekből idézek most ötöt abból az alkalomból, hogy április 12-én, az országgyűlési választás estéjén az RTL Klub újra kezdi a Heti Hetest.
- március 14.
A nyíregyházi tanítványaimat érdekli a képernyős kávéház. Tizenketten föl is kerekedtek. Este hatkor találkoztunk az Astoria-aluljáróban, miután lerajzoltam nekik, hogy miként jutnak el a metró és a 47-es villamos metszéspontjához. Istenem, hasonló korú voltam, amikor a fővárosba kerültem. Akkor Belohorszky Pali barátom mutatta meg Budapestet. „Jé, milyen kicsi a Duna!”, „Jé, ez a Gellért Szálló?”, „Jé, ez a Móricz Zsigmond körtér?”
Most pedig: „Tanár úr, körbevezetnek majd bennünket az RTL Klub épületében?” Nem vezették őket körbe. A másfél századik adásra toppantunk be, minden a feje tetején állt. Oldalra, a kamerák mögé szorultunk, ezért a tévés asztaltársaságból nem mindenki látszott. Holott az alapítók jöttek össze, ahogy a bennfentesek mondták róluk: a nagy csapat. Újra kiviláglott, hogy már-már fölöslegesek a hírek. Kivételesen engem se zavart, hogy a felvételt ezúttal elkerülte a magyar valóság.
A kommunikáció szakos diákok megbűvölten figyelték Bajor Imre bohóckodását, sziszegtek Verebes István bemondásain. Egyedül Jáksó Lászlót nem csípték. Mint egy közeli kiskocsmában később megbeszéltük, a tétlenségre kárhoztatott moderátor szerepét nem értették. Azt pedig zokon vették, hogy adás után egyedül a műsorvezető nem adott nekik autogramot. Éjfél után indult vissza egy postavonat Nyíregyházára, ahogy később kiderült, ukrán maffiózók, román és roma vendégmunkások társaságában élvezték a magyarországi valóságot.
- március 17.
A diákok véleménye a stúdiófelvétel óta leülepedett. Ráadásul összehasonlíthatták a vágott adást a háromórás felvétellel. Az újságírás szemináriumon egymás szavába vágva fejtették ki, hogy leginkább a hangulatfelelős stúdióvendégeket bemelegítő tevékenysége fogta meg őket. Nem gondolták volna, hogy a tapsnak is megvan a maga koreográfiája (és persze a koreográfusa). Azon is eltűnődtek, hogy a szerkesztők milyen ügyesen vágták össze a végső változatot. Csupán azt nem értették, hogy szombaton miként válhatott főszereplővé az a Gálvölgyi János, aki a stúdiófelvételen ritkán szólalt meg.
Pedig a magyarázat egyszerű. Végtelenül hosszú a három óra, hogy bárki is bírja összpontosítással, szellemességgel, csattanókkal. Gálvölgyi ki-kikapcsolja magát, hogy erőt gyűjthessen. Amint azonban megérzi, hogy valamelyik kamera az arcán időzik, megelevenedik, és látszólag játszi könnyedséggel szórja a szójátékokat, a poénokat. Az ő villanásai vágópontok a szerkesztők számára. Nem csoda, ha főszereplővé lépett elő. Az a benyomásom, hogy leginkább ő érzi és érti a tévés közeget.
- április 13.
Mintha kezdene szétesni a Heti Hetes. Egyre inkább hasonlít a Sieben Tage – Sieben Köpfe (Hét nap, hét fej) német eredetire. Amikor az ottani asztaltársaság tagjai felmondják a begyakorolt magánszámukat, elégedetten dőlnek hátra, hogy figyeljék a következő közreműködő produkcióját. A magyar asztaltársaság mostanában hajlamos ugyanezt csinálni, szerencsére hangulatosabban és tehetségesebben. Bár mintha a monologizálásban is lustulnának. Kern András bevallotta, hogy ő nem eléggé slágfertig Gálvölgyihez vagy Verebeshez képest. Kitalálta, hogy ha szerdán megkapja a híreket, akkor a csütörtöki stúdiófelvételre megír két-három levelet. Egy vagy kettő biztosan bekerül majd a szombati adásba.
Elgondolkoztatott Kovács István szerepeltetése is. Az olimpiai bajnok és profi világbajnok bokszolót nyilván azért hívták a képernyős kávéházba, hogy képviselje a másik politikai oldalt. Népszerű és médiaérzékeny, ezzel magyarázom, hogy a törzstagok nem fogadták ellenszenvvel. Mindazonáltal képződött egy vékony, de érzékelhető határvonal az egyik meg a másik oldal között. A jobbos ökölvívó végül elhajolt a balhorgok elől. Igaz, a túlerőben lévő ellenfelei sem akarták megsorozni. Ez emberileg méltányolható, sőt dicsérhető, csakhogy a műsornak az kedvezett volna, ha szellemi párbaj bontakozik ki.
Az a benyomásom, hogy a Heti Hetes nem találja önmagát. Kormánypárti nem mer, ellenzéki pedig nem akar lenni. Jobb híján a szerkesztők lovak közé dobták a gyeplőt.
- április 23.
A MédiaFigyelő ma számolt be a Heti Hetes április 6-án sugárzott adásáról. 1.620.882 néző látta. Ez százezerrel több a mélypontnál, és kilencszázezerrel kevesebb a csúcspontnál.
- április 27.
A szerkesztők ismét próbálkoztak Kovács (Kokó) Istvánnal. Nem lóg ki jobban a társaságból, mint bárki más, akivel kísérleteztek, hogy ellensúlyozzák az asztaltársaság összetételét. Ráadásul kedves fiú, akit elviselnek a tévékabaré nagyágyúi. Szakmailag azonban bántó a különbség, ami a viccek előadásában nyilvánul meg. A színészek megtanultak viccet mesélni, az olimpiai bajnok hajlamos lelőni a poént. A színészek úgy tesznek, mintha a vicc abban a pillanatban jutott volna az eszükbe. Kokónak viszont csakugyan abban a pillanatban jut eszébe a vicc. Mecsoda különbség!
A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. április 5-én.
