Reggel hat óta töröm a fejem, hol zsűriztem együtt Gáspárik Attilával. Mintha akkor éppen a román médiahatóság második embere lett volna. Talán Miskolcon, a dokumentumfilm-fesztiválon? Vagy Veszprémben, a tévéfesztiválon? Esetleg Aradon, az Irodalmi Jelen című folyóirat valamelyik pályázatán? A lényeg persze az, hogy olyan színész és rendező képzetét keltette, aki ugyanolyan jól ír és beszél, mintha író volna, de sosem jutott elég ideje arra, hogy regényekben is kifejezze önmagát.
Továbbgondolásra késztető publicisztikáját a marosvásárhelyi ÚjHét.com ma reggeli kiadásában olvastam. Az utánközlő portál pedig a káfé főnix-től vette át a nem túl terjedelmes okfejtést, amely Hány óra, Gáspárik Attila? címmel jelent meg. Az erdélyi kötődésű és a földkerekségen szétszóródott szerzők digitális lapjában arról tűnődik a nemrégiben leváltott színigazgató, hogy a temesvári események, s ami ezzel egyet jelent: a romániai forradalom kirobbanása után napra pontosan 33 évvel miért is püföli a számítógép billentyűzetét. Ráadásul egy Nyárád menti faluban, amelynek 1910-ben 254 lakosa volt, 1989-ben kétszáz, 2011-ben 131, most viszont már csak negyven.
Vajon mi történt vele és nemzedéktársaival 1989. december 15-16. óta? A válaszából kiemeltem tíz figyelemre méltó mondatot. Nemcsak azért idézem őket a bejegyzésem utáni összeállításban, mert jellemzik a gondolkodásmódját. Azért is, mert olyan értelmiségi látásmódját tükrözik, aki egyszerre időzik az ottani és az itteni szellemi életben. Néha nehéz eldönteni, hogy amit ír, az a tőlem számított határon túlra vagy a határon innenre értendő-e. Esetleg mindkettőre? Egyre inkább az a benyomásom, hogy Magyarország a hatalomgyakorlás módjában kezd hasonlítani a Ceausescu-házaspár Romániájára.
A Parlamentben melegebb van, mint az iskolákban, az egészségügy romokban, a kenyér, a zöldség és gyümölcs ára a mennyekben, sorban állunk a cukorért és benzinért. Az uniós támogatás híján kezdünk rájönni, hogy a fejlesztésre szánt pénz csak azért nem ment pocsékba, mert elviselhetőbbé tette az életünket. A színész, rendező, színidirektor és közíró gondolatai nyomán muszáj föltenni egy régóta bennem is motoszkáló kérdést. Vajon a rendszerváltás óta mi történt velünk itt, az Erdélynél kisebb Maradék-Magyarországon? Mivel magyarázható, hogy a közérzetünk rezonál a határ túlsó oldalán élő honfitársunkéra?
Tíz mondat Gáspárik Attilától (káfé főnix, 2022. december 15-16.)
Hittük, hogy a boldogulásunk egyetlen akadálya a diktátor házaspár.
Nem lettünk partnerek sem Bukarestben, sem Budapesten.
Itt csend és aszfalt, az uniós pénzekből.
Európa különböző pontjairól jeleznek a gyerekek, mert internet az van.
Egy osztálytalálkozót egyszerűbb megszervezni Budapesten.
Az a kevés jó is, ami történik, titokban marad, mert a lapokat nem az olvasók, hanem a hatalom tartja el.
Az ősidők történelmét már átírták, a közelmúlt még zavar.
Az értelmiség vívja cicaharcait a Facebookon.
Szelfi a Jóistennel.
/A karácsonyi vásárról/ Minden, de minden, ami fölösleges, eladó.
A szerző Médianapló-bejegyzése 2022. december 17-én.