Az étkezőkocsiban 347-szer ültem. Az InterCity a Nyugatiból indult, és Szolnokon szálltak le a Szavasra, Békéscsabára, Aradra igyekvő professzorok, Püspökladányban pedig a nagyváradiak. Néhányszor, ha épp nem képviselősködött az Európa-parlamentben vagy főpolgármester-jelöltként nem kampányolt Budapesten, Bokros Lajos Debrecenben szállt le. Előtte végigjárta a vagont, és összeszedte az asztalon felejtett újságokat. Jók lesznek még valamire. Visszafelé jövet talán olvasgatta őket, esetleg otthon fával tüzel, és kellenek a gyújtóshoz.
Ennyit a megszorítás atyjáról, bár ő maga nem használta a nagy hírre vergődött kifejezést. Miközben válogattam a megszorítás körülírásait, egy meghatározást is leltem közöttük. Fiatal politológus kormányzati nézőpontból világította meg, majd ahelyett, hogy alaposan körbejárta volna, elment konzulnak angolszász nyelvterületre. Az a választópolgári benyomásom, hogy a rendszerváltás óta mindegyik kormány adókedvezményekkel és úgynevezett helikopter-pénzekkel édesgetett magához bennünket. S ha megnyerte a választást, akkor „elinflálta” a forintot, és adót emelt. Számtalan formáját találta meg annak, amit előbb-utóbb megéreztünk a bőrünkön és a pénztárcánkon.
Vajon a négyévente ismétlődő folyamatot a Fidesz művészi tökélyre fejlesztette? Vagy az Európai Unió által visszafogott anyagi támogatás híján olyan helyzetbe kormányozta magát, amelyből csak nem megszorításnak nevezett megszorításokkal jöhet ki? A politikusai úgy kerülik a sokszorosan kompromittálódott kifejezést, mint ördög a tömjénfüstöt, nyakunkon viszont a legutóbbi napok két politikai terméke. A nyugdíjasok védelme ürügyén a kisadózók (katások) kivéreztetése és a rezsicsökkentés ürügyén a rezsinövelés. A jelek arra utalnak, hogy a kormányzat a többséggel állítja szembe a kisebbséget, és ez a kommunikáció be is válik, amíg nem jönnek azok a fránya számlák.
A Bokros-csomagot így jellemezte egy fullánkos tollú újságíró: „Az államháztartási reformról mindenkinek egy nagy fekete bajusz és egy fűnyíró jut az eszébe. Meg a béka feneke.” (Szilvás István, Heves Megyei Hírlap, 1996. február 10.) Horn miniszterelnöknek még volt annyi esze, hogy maga elé tolta a pénzügyminiszterét. A jelenlegi miniszterelnök azonban annyira a kezében tart mindent és mindenkit, hogy ugyanezt nem engedheti meg magának. Mégis úgy válaszolnék a címben föltett kérdésre, hogy igen, megbokrosodtunk. Kár, hogy az újságot már senki sem szedi össze utánunk.
Tíz mondat a megszorításról
Nem teketóriáztunk, amikor arról volt szó, hogy az ország talpon marad-e. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Kisalföld, 1996. április 26.)
Nem lesz szükség megszorító intézkedésekre. (Medgyessy Péter miniszterelnök, Délmagyarország, 2002. augusztus 29.)
A megszorítás politikája a szociális elszegényítés politikája. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Magyar Távirati Iroda, 2005. november 18.)
Tudtuk, hogy a megszorításokért meg fognak büntetni a szavazók, mégis kiálltunk a Bajnai-kormány mellett. (Mesterházy Attila szocialista politikus, Magyar Narancs, 2010. április 8.)
A megszorításnál gyűlöletesebb szót nem termelt ki a magyar gazdaságtörténet. (Orbán Viktor miniszterelnök, Hír TV, 2010. október 2.)
A politikai beszédben megszorításként bélyegezhető bármely olyan költségvetést érintő kormányzati intézkedés, amellyel kapcsolatban az ellenzéknek érdekében áll a „megszorítás” fogalom használata. (Kumin Ferenc politológus, Index.hu, 2011. augusztus 31.)
Az Orbán-kormány megszorítástól megszorításig botorkál. (Bajnai Gordon volt miniszterelnök, ATV, 2013. augusztus 29.)
Az átcsoportosítás lánykori neve megszorítás. (Surányi György közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, ATV, 2020. május 13.)
A nemzeti szégyen kormánya nem meri megszorításnak nevezni a megszorítást. (Bokros Lajos volt pénzügyminiszter, Klubrádió, 2022. július 8.)
Egy Bokros Lajos minden nemzedéknek kijár. (Puzsér Róbert publicista, Magyar Hang, 2022. július 15.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2022. július 18-án.
