Nem akartam a halottak napjáról írni. Csakhogy a literátus hajlamú újságírók egyéni hangvételű műfajában az egyik tárca szíven ütött.
Van a Népszavának egy Papp Sándor Zsigmond nevű munkatársa, aki Bécsből néz bennünket. Az erdélyi Szatmárnémetiből került Budapestre, majd tovább vándorolt az osztrák fővárosba. Kisebbségből többségbe, majd ismét kisebbségbe költözött. Alighanem e kettős fénytöréssel magyarázható, hogy élesebben lát bennünket, mintha itt élne közöttünk. Látja a fáktól az erdőt. Legutóbb például néhány napot töltött Szatmárnémetiben.
Jött-ment, nézelődött, beleszagolt a levegőbe, és arra jutott 2024. október 26-án, hogy „Otthon nincs hova hazamenni.” Nagyszülei és az édesapja a temetőben nyugszanak, az édesanyja Budapesten él, ő meg Bécsben. Nemcsak értem a lelki állapotát, hanem még irigylem is. Bár ő se nagyon tudott kivel beszélgetni szűkebb pátriájában, de legalább volt kiket meglátogatni a temetőben. Nekem még ez se jutott.
Egy magyarországi faluban születtem, ahol jöttmentnek számítottunk. Apám nem mehetett haza, Erdélybe, 1940-ben ugyanis behívták a román hadseregbe, ő azonban két unokatestvérével együtt átszökött a zöldhatáron. A Magyarországhoz visszakerült Észak-Erdélybe, ahol besorozták a magyar hadseregbe. A szovjet hadifogságból azért nem mehetett vissza a falujába, mert a román hatóságok katonaszökevényként könyvelték el. Akkor láttam először és utoljára sírni, amikor 1951-ben meghalt az édesanyja, és nem mehetett haza, a temetésére.
Néhány év múlva elévült a „bűne”, és 1956 óta minden halottak napját a család falujában töltöttük. Kimentünk a temetőbe, a dédszüleim és a nagyszüleim sírjához. Apám vitt magával egy összehajtható utászásót, amelyet Kecskeméten vásárolt egy szovjet kiskatonától. Azzal tisztította meg az elszürkült sírkövek tövét a gaztól. Én bóklásztam a fejfák és sírkövek között. Azt vettem észre. hogy a férfi vezetéknevek körülbelül tucatnyira szűkültek. A rokoni szálak átszőtték az egész faluközösséget.
Feltűnt, hogy a magyar nevek alatt olvasható női vezetéknevek németesek. A magyarázatot apám elhárította azzal, hogy úgyis benézünk a tiszteletes úrhoz, ő majd elmeséli. A református pap a múlt század harmincas éveiben érkezett a gyülekezethez. Focicsapatot alapított, amelyben apám jobbhátvédet játszott, innen a kölcsönös rokonszenvük. Bejárták a környéket, román és német falvak csapataival mérkőztek.
A tiszteletes úr elmesélte, hogy a XIX. és XX. század fordulóján érkezett az elődje, aki megdöbbent azon, hogy a másod- és harmad-unokatestvérekben tobzódó faluban sok a debil gyerek. Körülnézett a környéken, és ősztől tavaszig megkétszerezte a bálok számát. A sváb falvak hagyománya szerint a gazdák nem osztották meg a birtokot. Az elsőszülött fiú örökölte, a második fiú „nadrágos” (állami nyugdíjra méltó) foglalkozást tanult ki. A lányoknak némi hozománnyal kellett beérniük. Az amúgy református vagy evangélikus családfőnek jól jött a sűrített báli szezon a reformátusok lakta magyar faluban.
A két tiszteletes úr jóvoltából felfrissült a falu vérkeringése. Nem akarom a mai lelkipásztort megbántani, hisz’ alig ismerem a körülményeket. De vagy másfél évtizede, immár apám nélkül úgy tértem „haza” a halottak napjára, hogy a temető helyén össze-visszahányt fejfákat és kidöntött sírköveket találtam. A presbitérium eladta a temetőt, megszabadult az őseimtől és az egész rokonságtól. Lehetséges, hogy a faluközösség megindult a feloszlás útján?
Tíz mondat a halottakról
Halottak napja csak addig lesz a Földön, míg vannak élők is. (Bodor Pál író, Magyar Nemzet, 1989. november 1.)
Halottakról nehéz szalonképes műsort csinálni. (Éles István parodista, Kisalföld, 1995. április 14.)
A halottak már nem gondolhatnak a halálukra. (Méliusz József író, A Hét, 1996. augusztus 2.)
Halottak napján élettel telik meg a temető. (Szemán László újságíró, Budapesti Reggel, 2004. október 30.)
A történész általában a halottakat faggatja, de az élőknek mondja el, amit megtudott. (Gerő András történész, Galamus.hu, 2012. július 27.)
Egy valamirevaló költő vagy halott, vagy halhatatlan. (Orbán János Dénes költő, Magyar Idők, 2018. július 14.)
A színházak sok élő színészt tekintenek saját halottjuknak. (Gálvölgyi János színész, Centrum TV, 2018. november 7.)
Brit tudósok szerint a halottak mozognak a földben. Nem nagy kunszt, nálunk szavaznak is. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2019. szeptember 15.)
Nálunk a halloween egy buli, a mindszentek és a halottak napja pedig megemlékezés. (Lovas Kiss Antal kulturális antropológus, Telex.hu, 2024. október 31.)
Az év minden napján gondolunk halottainkra, november 2-án viszont tenni is tudunk értük. (Bihari Dániel újságíró, 24.hu, 2024. november 1.)
A szerző Médiablog-bejegyzése 2024. november 1-jén.
