Tiszta vér – ez a címe annak a novellának, amely a Népszavai tegnapi számában látott napvilágot. Szerzője, Szántó T. Gábor gyakran nyúl a holokauszt témaköréhez. Története jelenkori, mert a koronavírus-járvány idején játszódik. Hőse pedig egy Kallós nevű orvos valamelyik kórház sebészetén.
Épp behoznak egy sérültet, aki felborult a kocsijával. A láttán egy gyűlölettel házaló politikusra ismer a főorvos, aki nem kedveli a szélsőjobboldali nézeteket. Megengedhetné magának, hogy a műtétet a kollégájával végeztesse el. De mert a sürgősségi osztály vérgondokkal küszködik, és neki nullás a vércsoportja, úgy dönt, hogy ad vért. Majd némi hezitálás után a műtétet is vállalja, bár később meglátogatja az ocsúdó beteget. A tévében tiszta vérről meg tiszta szellemről papoló politikus orra alá dörgöli, hogy tőle is kapott vért. Kajánul hozzáfűzi, hogy az apját még Kohn-nak hívták, és Auschwitz után magyarosított.
A rövid és hatásos novella emlékezetem mélyéről előhozott egy másik történetet. Csurka István, a MIÉP nevű szélsőjobboldali párt elnöke 1997 nyarán Csongrád megyében járt. A kocsijával felborult, és eltört a kulcscsontja. A szentesi kórházba szállították, ahol egy Afrikából érkezett és a szegedi egyetemen végzett sebész operálta. Arról nem tudok, hogy vért is adott volna az író-politikusnak, aki a szegedi napilap munkatársának nem részletezte a fekete orvoshoz fűződő viszonyát, csupán ennyit mondott: „A kormánnyal ütköztem, mint rendesen.” (Délmagyarország, 1997.08.26.)
A tragikomikus eset azért maradt meg az emlékezetemben, mert akkoriban működtettem egy kis hírügynökséget. Írtam róla egy hírfejet, ami néhány soros glossza, és dőlt betűkkel szokták közölni a hírhasáb tetején. Nem számítottam túl nagy érdeklődésre, elvégre a több száz munkatársat foglalkoztató Magyar Távirati Iroda bizonyára lecsap a témára. Az állami hírügynökség azonban elaludt, és a hírfej 17 megyei napilapban jelent meg. A történet pedig folytatódott. 2006 augusztusában érdekes interjú látott napvilágot a Napló című veszprémi újságban.
Gáll István író özvegye elmesélte, hogy társasházi nyaralót vettek Balatonfüreden, és át-átruccantak a közelben lévő íróbarátokhoz. Csurka Istvánt például Balatonedericsen látogatták meg. Ettek-ittak, és most átadom a szót az özvegynek: „Egyszer Csurka szokása szerint elkezdett zsidózni. Gáll mondta neki: ’Te, Pista, hagyd abba! A feleségem is zsidó.’ Csurka rám nézett, és ezt mondta: ’Na jó, akkor én most helyetted elmosogatok.’ ”
Tíz mondat Csurka Istvánról
Csurka szinte sohasem mond olyat, amit szó szerint antiszemitának lehetne minősíteni, ám nem lehet véletlen, hogy mégis rendszeresen megfogalmazzák vele szemben ezt a vádat. (Pető Iván SZDSZ-politikus, Pesti Hírlap, 1991. április 5.)
Annak örülnék, ha Csurkáról kiderülne, hogy anyai ágon szlovák német, apai ágon pedig zsidó cigány. (Nagy Bandó András humorista, Reggeli Délvilág, 1993. április 9.)
Csurka egyetlen nagy talajgyökérré változott. (Szénási Sándor újságíró, 168 Óra, 1994. május 17.)
A szavak „rohamosztagait” küldi harcba. (Wéber Attila politológus, Népszabadság, 1999. november 4.)
Neves drámaíró és antiszemita. (Király András újságíró, Index.hu, 2011. október 22.)
A szélsőjobboldal képviselői közül egyedül ő tartozott a magyar értelmiséghez. (Tamás Gáspár Miklós filozófus, hvg.hu, 2012. február 4.)
A fajgyűlölet legszélsőségesebb változataival állt jelentős politikai erők rendelkezésére, így segített marginális szélsőségeket a margón belülre. (Révész Sándor újságíró, Népszabadság, 2012. február 6.)
Csurka meghalt, a zsidógyűlölet él. (Kertész Ákos író, Amerikai Népszava, 2012. február 15.)
Csurka Pista bácsi. (Orbán Viktor miniszterelnök, Echo TV, 2015. május 1.)
Csak ittasan és szordinosan zsidózott. (Köves József író, Megezmegaz.lapunk.hu, 2020. október 14.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2022. február 19-én.