A fél ország egy hónapja tanulta meg, hogy mi a különbség az egyes és a többes szám között. Március 15-én a miniszterelnök meghirdette a tavaszi nagytakarítást, elvégre „átteleltek a poloskák”. Meg is nevezte a hivatásrendeket, amelyeket a rendszer ellenségeivé nyilvánított. Majd a kormánypárti közvélemény-kutatások nyomán pontosította magát: ő csak Magyar Péterre gondolt. Így lett a többes számból egyes szám, holott országunk első embere már az ünnepi beszédben se rögtönzött.
Mindez onnan jut eszembe, hogy olvastam egy figyelemre méltó eszmefuttatást. Kabai Domokos Lajos szerint „Aki azt gondolja, hogy bármelyik magyar és nem magyar médium őt hitelesen, kiegyensúlyozottan tájékoztatja, annak részvétem.” A bejegyzésem végén a kijelentés tartalmi részével is foglalkozom, előtte azonban azt állítom, hogy az elméleti kérdésekben is jártas újságíró pontosan használja a médium fogalmát. Ami ugyebár a közismertebb és elfogadottabb média egyes száma.
A médiát kétségkívül gyakrabban használjuk. Ez a latin medius, medium többes száma. Azt jelenti, hogy mindaz, ami középen van. A médium közvetítő és közvetlen meghatározó, kapcsolatot teremt A és B pont között. Csakhogy az üzenetet nem csorbítatlanul továbbítja, hanem maga is változtat rajta. Ha a médium segítségével igyekeznek a politikusok üzeneteket továbbítani a választópolgárokhoz, akkor bizony számíthatnak arra, hogy nem pontosan azt jut el a szavazókhoz, amit ők gondoltak. A torzító tényezőt mindig be kell kalkulálni.
Másfél éve felhorkant a nyilvánosság, amidőn Rogán Antal kifejtette, hogy „A Fidesznek nincs médiája.” (Telex.hu, 2023. november 14.) A propaganda miniszter csúsztat, füllent, hazudik, elvégre csak a KESMA 471 szerkesztőséget irányít – így foglalható össze az ellenzéki sajtó berzenkedése. Rogán azonban ezúttal nem beszélt mellé. A kormánypártnak csakugyan nincs médiája, ha a fogalom meghatározásából indulunk ki. A média a nyilvánosság eszközrendszere, a keletkezés sorrendjében tartalmazza a sajtót, a rádiót, a televíziót és a világhálót.
A definíciót azért nem tettem idézőjelbe, mert az Általános médiaismeret című tankönyv ide vonatkozó fejezetét én írtam. Kabai Domokos Lajossal együtt az elmélettel is foglalkozó újságírók közé tartozom, akik sem a sajtót, sem a rádiót, sem a tévét, de még az internetet se nevezik médiának. Legföljebb a média szerves részének. Vagy ha meg akarják nevezni a média valamelyik részét, akkor azt írják vagy mondják, hogy például a sajtómédium. Így, egyes számban, a médiumok összessége pedig az a fránya média.
Rogán Antalról sok mindent lehet mondani, de az a benyomásom, hogy az iménti összefüggéssel tisztában van. Ezzel magyarázható, hogy a Fidesznek nincs szüksége a nyilvánosság einstandolására. (Molnár Ferenc grundról írott ifjúsági regénye óta tudjuk, hogy a magyarított német szó azt jelenti: az erősebb lefoglalja valaki másnak a tulajdonát.) A kormánypárt napjainkban megelégszik azzal, hogy a nyilvánosság nagyobbik részét kiszervezi alapítványba, és az ellenzéki nyilvánosság egyik részét állami hirdetéssel megszelídíti. Beéri tehát azzal, hogy közvetve irányítja a nyilvánosságot. Azt a részét viszont, amely függetlenedik tőle, a politikai ellenségévé nyilvánítja, poloskává dehumanizálja.
Ha eljut idáig az olvasó, akkor kérem, vessen egy pillantást a bejegyzésem utáni összeállításra. Kirajzolódik belőle, hogy a rendszerváltás óta mindig akadtak politikusok, akik eligazodtak a nyilvánosság rejtelmeiben. De az is kiderül, hogy a fiatalabb politikus-nemzedék tagjai hajlamosak zavarba jönni, ha faggatjuk őket a médiáról. Ez azért csüggesztő, mert például Kunhalmi Ágnes kommunikáció szakot végzett a szegedi egyetemen.
Lánczi Tamás pedig a Figyelő című gazdasági hetilap főszerkesztőjeként tévedett el a nyilvánosság fogalmai között. Ezzel a fölkészültséggel vezeti immár a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, és harcol „a külföldi zsoldban álló” újságírók ellen. Érdekes Vona Gábor elméleti bizonytalansága is. 2019 végén még nem volt tisztában azzal, hogy nem tehető egyenlőségjel a média és a médium közé, hisz’ az egyikből következik a másik.
Kellemes ellenpélda a nála vagy évtizeddel fiatalabb Ungár Péter, aki megbízhatóan tájékozódik a média szövevényes, de azért logikusan berendezett világában. Ami pedig a szintén idézett Ujhelyi Istvánt és Magyar Pétert illeti, nem kell a mondandójuk tartalmával egyetérteni ahhoz, hogy elismerjük: a brüsszeli évek alatt megtanulták a médián belüli összefüggéseket. Van azonban még egy mozzanat, amely újragondoltatja a média és médium közti kapcsolatot.
Ha valaki azt írná, hogy a Magyar Nemzet, a Népszava vagy a Klubrádió média, akkor a mai helyzet láttán-hallatán nem tiltakoznék. Mindhárom médium megtartotta a profilját, de a kormányzati szócső és az egyetlen ellenzéki napilap offline jellegéhez csatlakozott az online kiadás, majd nemrégiben a YouTube-on látható podcast. A Klubrádiónál ugyanez a folyamat ment végbe azzal a különbséggel, hogy az online profilt egészíti ki az olvasmányos jegyzetekkel kecsegtető honlap és a képernyőn is látható rádióműsor.
Eme okfejtés nem fejezhető be egy olyan fenntartás megemlítése nélkül, amelyet azok is hangoztatnak, akik felismerték a média és médium közti különbséget. Ők azért hanyagolnák a médium kifejezést, mert lejáratja az újságíró szakmát. Szerintük nem hasonlíthatunk a médium ama jelentéséhez, aki képes kapcsolatot teremteni a természetfeletti lényekkel, például az angyalokkal, az ördögökkel, a szellemekkel vagy az elhunytakkal.
Erre az összefüggésre Kabai Domokos Lajos is utal, amikor azt fejtegeti, hogy a szerkesztőségi tájékoztatás nem hiteles és nem kiegyensúlyozott. Az utalása mögött az rejlik, hogy a tőke (a kapitalizmus) lólába kandikál ki a cikkekből és műsorokból. Ebben is van logika, de én másra is gondolok. Szakmánk, az újságírás megint kezd hasonlítani a jósdákban dolgozó médiumok tevékenységére. Az olvasó ugyanis leginkább azzal az újsággal, rádióval, tévével, portállal ért egyet, amely az ő nézetét fogalmazza meg nála okosabban és velősebben.
Ehhez a közvélemény-kutatóknak épp úgy ki kell faggatniuk a felmérteket, mint a jósnőnek a váratlanul magára maradt özvegyasszonyt. A médium ugyebár behúzza a függönyt, térdével megbillenti az asztalt, a sejtelmes sötétségben előhívja az elhunytat, és közvetít.
Tíz mondat a médiumról
Az örökölt közmédium-struktúra nem volt már fenntartható. (Rogán Antal Fidesz-politikus, Index.hu, 2011. március 3.)
A könyv szerzője a balliberális média ünnepelt sztárja lett, akit szinte kézről kézre adnak a médiumok. (Bán Károly újságíró, Magyar Hírlap, 2017. február 11.)
Néhány ember felparcellázza a Balatont, a médiákat, a médiumokat. (Kunhalmi Ágnes szocialista politikus, ATV, 2017. október 16.)
Az akkor ellenzéki Fidesz kezében nem volt média, médium. (Lánczi Tamás politológus, a Figyelő főszerkesztője, M1, 2018. szeptember 11.)
Egy médiában nem elegáns egy másik médiumot kritizálni. (Vona Gábor volt Jobbik-politikus, ATV, 2019. december 17.)
Ha a médiát nézzük, akkor vannak olyan médiumok, amelyek… (Ungár Péter LMP-politikus, ATV, 2021. december 27.)
Képes politikusként, tényfeltáró újságíróként, celebként is megszólalni. Nem véletlenül próbálkozott médiumok alapításával. (Forgács Iván publicista Ungár Péterről, Népszava, 2023. augusztus 19.)
Tévedés nem elfogadni a kormánypárti médiumok meghívását. (Ujhelyi István volt szocialista politikus, ujhelyi.eu, 2024. január 7.)
Furkósbotként működnek ezek a médiumok, a propagandát nyomják akár a jobboldalon, akár a baloldalon. (Magyar Péter tiszapárti politikus, SzabadPécs.hu, 2024. április 24.)
Aki azt gondolja, hogy bármelyik magyar és nem magyar médium őt hitelesen, kiegyensúlyozottan tájékoztatja, annak részvétem. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Facebook.com, 2025. április 14.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2025. április 17-én.
