Néhány napig elmerültem az újságterjesztés rejtelmeiben. Június 21-én ugyanis végre megjelent a Ludas Mátyás című havilap. S mert az elsőpéldányok legismertebb hazai gyűjtőjéhez, Balázs Istvánhoz hasonlóan vadászom az induló példányokra, bejártam érte a fővárost.
Egyetlen üzletláncnál se találtam. Amiből arra lehet következtetni, hogy az alapítóknak egyelőre nem sikerült kapcsolatot teremteni az A, az L és az Sp-vel kezdődő betűjű multikkal. Az amúgy is megfogyatkozott utcai standokra azonban eljutott az új viccmagazin, és azt mondták az árusok, hogy mind egy szálig elfogyott. A múlt hét végén, egy baráti könyvesboltban tettem szert a Ludas Mátyásra. Tulajdonképpen jól jártam az egészségügyi sétával, és némi képet is kaptam arról a fránya újságterjesztésről.
Azt vettem észre, hogy az egyik üzletláncnál az újságos állványt áthelyezték a bejárattól a bolt közepére. Pedig volt idő, amikor a külföldi cég hazai menedzsmentje a vásárlók tájékozódási igényéből indult ki. Abból, hogy belenéznek az újságokba, és az „előétel” kedvet csinál a falatozáshoz. Manapság viszont a vevők spórolni kényszerülnek, ezért nem föltétlenül az újságot akarják először beletenni a kosárba. Szerencsére a középtáj azt is sejteti, hogy a cég még nem véli reménytelennek a papír alapú sajtó helyzetét.
A másik üzletlánc főnökei borúsabban (reálisabban?) gondolkodnak. A hagyományos sajtótermékeket kínáló állványt elmozdították, és az üzletek közepéről áthelyezték a pénztár közelébe. Levonták a fizetőeszköz elértéktelenedéséből adódó inflációs következtetést. Már nem bíznak a papír alapú sajtóban, és arra számítanak, hogy miután a vásárlók magukhoz veszik, ami szükséges az enni és innivalóhoz, valamint a tisztálkodáshoz, már csak nézelődnek az újságos állványnál. Ami tavaly még elég volt a bevásárláshoz, abból ma már nem jut a lánc végén található újságokra. A címbéli desszertre.
Például a hetilapok helyzete megrendült. A 168 Óra papír alapú változata meg is szűnt. A lesoványodott, szinte kizárólag kispénzű magánhirdetőkre fanyalodott Magyar Narancs pedig 762 forintért kapható, egy harmincdekás bagett áráért. Mélabús a szerkesztőség üzenete, amely május 25-én látott napvilágot: „Mi is szerettük azt a régi papírt, de nagyon felment az ára.” Hasonló cipőben jár a Jelen című hetilap is, amely a papírár harmincszázaléknyi növekedése miatt szintén rosszabb minőségű papírt helyezett el a képzeletbeli lábbeliben.
Az a különbség köztük, hogy a jobb sorsra érdemes Jelennek hároméves fennállása alatt sem sikerült bejutni a három üzletlánc ide-oda helyezgetett állványára. A 790 forintos Magyar Hang eleve az olcsóbb újságnyomó papírral indult. Kár, hogy dicséretes óvatosságával akaratlanul is becsapta a három multi közül kettő üzletvezetőit. A pénteken megjelenő hetilapot ugyanis bedugták a hasonló papírú és alakú napilapok közé, pontosabban mögé. Nem valószínű, hogy politikai okból tették, hanem mert nem képesek megkülönbözteti a naponta megjelenő újságot a hetilaptól.
Kevésbé volnék elnéző a kormányzathoz. Nevezhető persze piaci oknak, hogy a papírár-emelés felgyorsította a hagyományos sajtó haldoklását. Az viszont már politikai szándékra utal, még ha a magyar kormány az Európai Unióra hivatkozik is, hogy júliustól bevezeti a környezetvédelmi termékdíjat. Ez érinti a fabútort, a gumiabroncsot, a sütőolajt, a textíliát, az irodai és a reklámhordozó papírt. Márpedig melyik újság nem tartalmaz reklámot?
Igaz, a kormány tevékenységét fürkésző újságoknak kevés állami reklám jut, ettől azonban az új adónem még szinte kilátástalan helyzetbe sodorja a hagyományos sajtót. Az állami hirdetésekkel kistafírozott kormánypárti lapokat is. Veszteségüket azonban pótolja a kormány, amíg az ő nótáját fújják.
Tíz mondat a sajtóról
Amit a médiából megtudhat az ember, azt a sajtó összezavarja. (Kvári Sinkó Zoltán humorista, Napló, 1996. augusztus 9.)
A nyomtatott sajtóra vonatkozó szabályok nem lesznek szigorúbbak, csak pontosabbak. (Szalai Annamária Fidesz-médiapolitikus, Zalai Hírlap, 2010. augusztus 26.)
Az online média messze nem termel annyi bevételt, ami pótolhatná a nyomtatott média kieső bevételeit. (Pécsi Ferenc blogger, hvg.hu, 2011. szeptember 5.)
/A nyomtatott és a digitális sajtóról/ Mindkettő küzd a saját pályáján, miközben az egyik jobban szűkül. (Gazda Albert újságíró, az Origo újdonsült főszerkesztője, Médiapiac.com, 2011. november 2.)
Aki azt gondolja 2016-ban, hogy egy printmédium lététől függ a politikai napirend, az a kilencvenes években ragadt. (Csepreghy Nándor miniszterelnökségi államtitkár, 24.hu, 2016. október 10.)
A digitális forradalom megette a jó öreg, papír alapú termékeket. (Györfi András újságíró, Portfolio Blogger, 2018. április 28.)
A nyomtatott lapok iránti igény drasztikusan csökkent, ezért azt is vizsgáljuk, hogyan érdemes a hírlapterjesztést megtartani. (Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója, Magyar Nemzet, 2019. november 9.)
A print sajtót kispénzű nyugdíjasok fogyasztják. (Buják Attila újságíró, Népszava, 2022. július 9.)
Nem a papír hiányzik, hanem az illat. (Keleti Éva 92 éves fotóriporter, Klubrádió, 2023. január 28.)
Szöveget a fiatalok jobban szeretnek hallgatni, mint olvasni. (Árpási Zoltán gyulai újságíró, Beol.hu, 2023. június 10.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2023. június 27-én.
