Álmomban médiakutató voltam, és egy rámenős újságíró arról faggatott, vajon hogyan látom a nyilvánosság jelenlegi helyzetét. Átfutott az agyamon, hogy a hazai nyilvánosságnak mintegy nyolcezer fóruma van, és nincs az a pénz, amely képes volna ezt a médiahalmazt fölmérni. Rögtönözve válaszoltam hát, hogy az ellenzéki lapok már nem léteznek, az ellenzéki portálok viszont burjánoznak, szaporodnak. Például a kormányzatilag frissiben megszüntetett Mandinerből két társaság is kivált.

Még június elején két huszonéves munkatárs: Hoppál Hunor és Móna Márk mondott föl (lemondtak a végkielégítésről), és megalapították a Különutas.hu nevű portált. Néhány napja pedig a Mandiner három tapasztaltabb munkatársa: Kacsoh Dániel, Lentulai Krisztián és  Kohán Mátyás létrehozta a Konfront nevű portált. Ők is felmondtak, és ezzel lemondtak a végkielégítésről. Mellesleg a mobiltelefonom arról tanúskodik, hogy még legalább tucatnyi jobboldali véleményformáló ajánlja föl  a gondolatait. A legtöbben április 12. előtt tudomást se vettek rólam, a Lefülelt mondatok című heti összeállítás szerkesztőjéről.

A hatalomvédte bensőségesség bűvkörében éltek, állami költségvetésből különféle áttételeken keresztül kapták a jövedelműket. Föl sem ötlott bennük, hogy a személyemben megkeressenek egy közvetítőt, aki esetleg beleteszi valamelyik mondatukat a vasárnapi idézetcsokorba. A szellemes vagy „csak” korjellemző gondolatokat aztán átveszik az utánközlő portálok, és ez megsokszorozza az olvasók számát. Mára váratlanul fontossá váltak azok a fránya olvasók, az említett médiamunkások napjainkban immár kapizsgálják a médiapiacot. Az a benyomásom, hogy a jelenlegi helyzetből az álombeli médiakutató könnyen mutathatná ki az ellenzéki médiafölényt.

Elvégre az új kormányhoz kötődő nyilvánosság még nem alakult ki (talán nem is baj, jó ez így). A független sajtó sem kapta meg az olyannyira áhítatott kormányzati támogatást. Ez már baj, de egyre logikusabb, hisz’ a hatalomgyakorlás száztizenvalanyádik napján egyre több kormányzati hibát tesz szóvá a piacról élő sajtó. Mindebből óhatatlanul adódik a következtetés, hogy a másik politikai oldalon álló és ellenzékkbe szorult szerkesztőségek virágzanak. Közben azonban felébredtem, és erőr vett rajtam a dezsavű-érzés. Mintha ezt a jelenséget már átéltem volna.

A tízes évek legelején az Orbán-kormány majdani médiabirodalma éppen csak alakulgatott, a választási vesztesekhez kötődő szerkesztőségek pedig tengődtek. A volt kormánypárti lapok és portálok egymás után sorvadtak el. Vagy azért, mert a hatalmon lévők kivéreztették őket, vagy azért, mert a menedzsereik nem készítették fel a szerkesztőségeket a polgári demokráciában szokásos választási vetésforgóra. Ráadásul a független nyilvánosság lapjai és portáljai is keresték a helyüket az új helyzetben. Ekkor nyilatkozták az új kormánypárti médiapolitikusok, hogy az ellenzék túlsúlya a nyilvánosságban vitathatatlan.

Ebből csupán annyi volt igaz, hogy a nyilvánosság digitális részében csakugyan jobban állt az ellenzék. A túlsúly látszatát az keltette, hogy a volt kormánypárti (a szociálliberális kormányzat által erkölcsileg és anyagilag támogatott) sajtó a súlyos vereség után szétzilálódott, szétforgácsolódott, egy-, két-, háromszemélyes szellemi műhelyekre esett szét. Mint most, napjainkban is. A tizenhat évig hatalmat gyakorlók súlyos választási veresége után a médiapiactól elszokott volt kormánypárti véleményformálók keresik a fogyasztókkal való találkozásokat. Nem pontosan erre a jelenségre írta Bolgár György, de az imént vázolt gondolatmenetre is illik, hogy „A világ egyetlen óriási szerkesztőség lett, főszerkesztő nélkül.” (Népszava.hu, 2026. szeptember 6.)

A digitális világtendenciából nekünk annyi jutott, hogy mindkét politikai oldal veszteséges napilapjai megszűntek, a szétmorzsolódott nyilvánosság fórumai pedig főszerkesztők nélkül dolgoznak. A jobboldali nyilvánosságban a főszerkesztőn akár Orbán Viktort is lehet érteni. A volt miniszterelnök átmenetileg – vagy végleg? –kiiratkozott a hazai nyilvánosságból, és április 12. előtti munkatársai gazdátlanul (önállóan, sorvezető nélkül) fejtik ki az álláspontjukat. Ezzel magyarázható, hogy legalábbis számomra egyénibb, érdekesebb, izgalmasabb, színesebb az ellenzék korántsem egybehangolt nyilvánossága.

Miközben a széttagolódott, mozaikszerű ellenzéki fórumok kritizálják a Magyar-kormány hatalomgyakorlását, arról is kifejtik a véleményüket, amiről a volt főszerkesztő Tusványoson elmondta, hogy nincs idő az önkritikára, a választási vereség okainak feltárására. Például a különutas Hoppál Hunor szerint „Többé nem maradunk csöndben azokkal a disznóságokkal szemben, amelyek a legutóbbi tizenhat évben megtörténtek.” Ilyenkor a dokumentátor nemcsak a forrást jelzi, hanem azt is, hogy mikor hangzott el. Csakhogy ez pillanatnyilag nem lehetséges. A Különutas.hu csupán azt rögzíti, hogy „Három hónappal ezelőtt.”

A szó legteljesebb értelmében vett fiatal portálnak már van jól áttekinthető weblapja, van korszerű kölcsönstúdiója, hetenként háromszor (hétfőn, szerdán és pénteken) van mondanivalója is. Mindazonáltal a Lefülelt mondatok szerkesztőjeként még nem idézhetem a legérdekesebb gondolatait, mert nem tesz eleget az idézés elemi szabályának. Kár.           

Tíz mondat új-ellenzéki nyilvánosságról

Idiótákra bízták a kommunikáció irányítását. (Bencsik András újságíró a választási kampányról, Demokrata-podcast, 2026. április 22.)

Egy lap akkor marad talpon egy korszakváltás után, ha volt saját hangja a korszakváltás előtt is. (Szigeti Krisztina főszerkesztő, Magyar Hírlap Online, 2026. június 18.)

Arra kérjük a magyar nagytőke jobboldali értékeket fontosnak tartó képviselőit, hogy haladéktalanul kezdjenek hozzá egy minőségi jobboldali médiaportfólió finanszírozásához! (Navracsics Tibor és Ferencz Orsolya Fidesz-politikusok, Facebook.com, 2026. június 23.)

Nem alamizsnát kérünk: értéket ajánlunk. (Kohán Mátyás újságíró, Mandiner.hu, 2026. június 24.

Orbán 2002-ben azt mondta, azért bukott meg, mert nem volt sajtója. Most meg azért, mert volt. (Molnár Róbert kübekházi polgármester, volt kisgazda politikus, Facebook.com, 2026. június 27.)

Nekem is voltak rossz mondataim, amelyek ártottak a Fidesznek. (Lázár János Fidesz-politikus, Facebook.com, 2026. augusztus 20.)

A polgári Magyarországnak arra nincs ereje és pénze, hogy mandineres kollégák ne maradjanak állás nélkül, szégyelld magad Mészáros, Tiborcz, etc. (Trombitás Kristóf publicista, Facebook.com, 2026. augusztus 24.)

Szerintem senkinek sem kötelessége a zsebébe nyúlni. (Kacsoh Dániel újságíró, a Mandiner volt főszerkesztő-helyettese, HírKlikk.hu, 2026. szeptember 2.)

A jobboldali nyilvánosság értékrendileg kötődik a politikai oldalhoz, de nem végrehajtója annak. (Lentulai Krisztián publicista, Öt.hu, 2026. szeptemer 4.)

Ne azt nézzük, hogy mi kihez állunk közel, hanem hozzánk ki áll közelebb! (Balogh Ákos Gergely, a Mandiner alapító-főszerkesztője, Öt.hu, 2026. szeptemer 4.)

A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. szeptember 8-án.