Borsa Miklós elegáns öltözékű és viselkedésű műsorvezető volt. Szomorú tekintettel olvasta föl az állami üzeneteket. Egy interjúban most elmesélte, hogy olykor megemlítette a szerkesztőnek: a szöveget, amit a kezébe nyomott, már megcáfolták. Kár, hogy ez a főnököt nem zavarta. A köztévé bemondóját ekkor már lelki tünetek is akadályozták az azonosulásban, de csupán akkor mondott föl, amikor egy járókelő felpofozta. Figyelemre méltó „élménybeszámolójában” volt egy mozzanat, amely kiegészítésre késztet.
Azt fejtegette, hogy manapság érzékelhető különbség van az M1 és a tv2 Ukrajna-felfogása között. Hajdani munkahelye nem különbözteti meg Putyinék agresszióját a megtámadott ország védekezésétől, a képernyős munkatársak például ki nem ejtik szájukon a háború kifejezést. A tv2-ős híradósok viszont érdemben foglalkoznak a háborúval, és élnek a dokumentálás lehetőségeivel is. Nem álltak át a másik oldalra, de másként közelítik meg a fejleményeket. Mindezt azzal magyarázza, hogy mindkét médium része ugyan a kormányzati propagandagépezetnek, mások azonban a szerkesztői beidegződések, elvárások.
Okfejtését nem vonom kétségbe, mindazonáltal a közelítésmódbeli különbség okát másban is látom. A közszolgálati tévének nevezett médiumot állami költségvetésből finanszírozzák, a kormány közeli tv2 pedig kereskedelmi alapon működik. Az egyiket azért tartják a hatalmon lévők, hogy sulykolja az üzeneteiket. A másik nyereségorientált vállalkozás, és ami hírértékkel kecsegteti, azt igyekszik kidomborítani. Ukrajna megtámadása és elpusztítása ilyen eseménysorozat.
Néhány napja azt pedzegettem a Médianaplóban, hogy ellenzéki győzelem esetén meg kéne szüntetni a közszolgálati médiumokat. Túl sok pénzünkbe kerülnek, évenként úgy 100 milliárd forintba. A hatalmon lévő politikusok pedig lojális üzenetekben igénylik az ellenértéket. Ezt kérhetik gátlástalanul, mint immár tucatnyi éve a Fidesz, és röstelkedve, mint az inkább demokráciához vonzódó politikusok. Az eredmény ugyanaz: a kiszolgáltatottság érzése. A látható-hallható műsorvezetők lelkifurdalása (vagy cinizmusa).
Ha rajtam múlna, a közszolgálati feladatokra pályázatokat írnék ki a kereskedelmi alapon működő médiumok számára. Azért, hogy ne csak erkölcsileg, hanem anyagilag is megérje nekik a hírértékkel kecsegtető eseményeket árnyaltabban, érdekesebben, színesebben, tisztességesebben bemutatni.
Tíz mondat a propagandáról
Minél inkább elszakad a propagandagépezet a valóságtól, annál hatalmasabb a baj, amit el kell fedni. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, volt miniszterelnök, Heti Válasz, 2005. július 7.)
A kormánypropaganda iparággá, sőt húzóágazattá nőtte ki magát, ezreknek jelent biztos kenyérkeresetet. (Papp László Tamás publicista, hvg.hu, 2012. augusztus 23.)
A propaganda már nem eladja a politikát, hanem helyettesíti. (Lendvai Ildikó szocialista politikus, Népszava, 2015. szeptember 26.)
A közmédiában normális esetben szigorúan tiltott szer lenne a bujtatott politikai propaganda. (Nyerges Csaba újságíró az olimpia közvetítések közé szorított egyperces hírekről, Kisalföld, 2016. augusztus 12.)
Táncsicsot ma nem kell kiszabadítani. A médiát azonban illene. Fogságba ejtette a propaganda. (Borókai Gábor újságíró, az első Orbán-kormány szóvivője, Heti Válasz, 2018. március 14.)
A propaganda a kommunikáció egyik formája. Az igazság helyett a hazugságot sulykolja. (Zöldi László újságíró, Facebook.com, 2018. július 28.)
A propaganda természetéből adódik, hogy rendes újságíró nem szívesen műveli. (Urfi Péter újságíró, 444.hu, 2019. január 29.)
A propaganda kiszolgál, az irodalom megváltoztat. (Erdős Virág költő, 24.hu, 2020. július 5.)
A kormányról szóló hírek mind pozitívak, az ellenzékről szólók negatívak. (Borsa Miklós, a köztévé volt műsorvezetője, Válaszonline.hu, 2022. március 23.)
A propaganda számára nem a hitelesség, hanem a hihetőség a lényeg. (Fábián András publicista, Újnépszabadság.com, 2022. március 23.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2022. március 24-én.
