E blogot idestova huszonhárom éve arra találtam ki, hogy médiatanárként reagáljak a nyilvánosság napi történéséire. S ha lehet, ágyazzam bele őket egy folyamat összefüggéseibe. Nyilvánvaló, hogy ez a több mint nyolcezer bejegyzés esetében nem sikerülhetett. A visszajelzések mégis arról árulkodnak, hogy a célközönségnek tekintett kommunikáció szakos főiskolások és egyetemisták szívesen vették az okfejtéseket. Nem azt várom ugyanis tőlük, hogy fogadják el az állításaimat, hanem hogy gondolják tovább a tűnődéseimet.
Ezt a néhány mondatot azért bocsátottam előre, mert megtisztelne, ha Fekő Ádám fiatal újságíró nem elmarasztalásnak vélné az alábbi gondolatmenetet, hanem egy médiatanár nyilvános töprengésének. A Magyar Narancs múlt heti számában nagyon érdekes interjút jelentetett meg Molnár Róberttel, a pozsonyi Pátria Rádió lemondott főszerkesztőjével. A beszélgetésből kirajzolódik, hogy Fico újabb miniszterelnöki térhódításával mire számíthatnak a Szlovákiában élő újságírók, köztük a magyar anyanyelvűek is.
Semmi jóra, és mi, akik korábban éltük meg a hatalmi túltengést, kísértetiesen hasonló összefüggésekkel szembesültünk a legutóbbi másfél évtizedben. A jó tollú interjúkészítőnek azonban volt egy kérdése, amire fölkaptam a fejem. Miután Molnár kolléga kifejtette, hogy ő és munkatársai miért mondtak fel, a magyarországi újságíró ezt firtatta: „Hatalmi ág tud egyáltalán maradni ilyen feltételek mellett a szabad sajtó?”
Az a benyomásom, hogy a sajtó soha nem volt hatalmi ág, bár sok újságíró annak vélte és véli. A bejegyzésem utáni összeállításban olvasható Lakatos Ernő kijelentése. Ő egy időben az MSZMP agitációs és propaganda osztályát vezette, és erélyesen gereblyézte a korabeli nyilvánosságot. Jóval a rendszerváltás után nyilatkozta, hogy ők a sajtót a hatalom eszközének tekintették. 1990-ben a nyilvánosság képviselői kiszabadultak a hatalom szolgálatából.
Eljutottunk odáig, amit Szűrös Mátyás, a Magyar Köztársaságot kikiáltó politikus úgy fogalmazott meg, hogy a sajtó hajlamos politikai hatalomként viselkedni, pártokat és politikusokat fölemelni, illetve lehetetlenné tenni. Igen, a múlt század kilencvenes éveiben a magyarországi újságírók végre hatalmi helyzetben érezték és érezhették magukat. Nem vettük azonban észre a politika lassú visszaalakulását.
Az egymást váltó kormányok kellemetlennek vélték a törvényhozás és az igazságszolgáltatás fürkésző tekintetét. A végrehajtó hatalom demokratikus körülmények közepette is igyekezett maga alá gyűrni a parlamentet, az ügyészséget és a bíróságot. A küzdelem hullámzott a hatalmi ágak között, döntést azonban csak a 2010 utáni Orbán-kormányoknak sikerült kicsikarniuk. Közben pedig az a fránya sajtó óhatatlanul átvette a hatalmi ágak ellenőrző funkcióját. Ebből következett ama tévhit, hogy a politika kötelékeitől megszabadult sajtó önálló hatalmi ág.
Itt tartunk most. Nem meglepő, ha egy fiatal újságíró, aki az ellenőrzési lehetőségeitől megfosztott törvényhozás és igazságszolgáltatás évtizedében lett felnőtt, az imént idézett kérdéssel fordult egy felvidéki magyar újságíróhoz. Aki már olvasta, vagy e bejegyzés hatására esetleg elolvassa az interjút, annak bizonyára feltűnik, hogy a tapasztalt interjúalany nem válaszolt a furcsa kérdésre. Talán azért, mert tapintatból nem akart rápirítani a beszélgetőpartnerére, másról kezdett beszélni. Fekő Ádám pedig nem volt annyira biztos a dolgában, hogy ismét rákérdezzen a sajtó hatalmi jellegére.
Szerintem a sajtó azért nem a negyedik hatalom, mert ha egy választás nyomán egyszer majd demokratizálódik a helyzet, az ellenőrző funkciót vissza kell adnia a törvényhozóknak és az igazságot szolgáltatóknak. El kell majd ismerni a törvényhozók döntési jogát, és azt kérdezni tőlük, miért éppen úgy döntöttek, ahogy. S ha a válasz nem felel meg a törvényeknek, akkor a nyilvánosság erejével lehet őket az ügyészség és a bíróság figyelmébe ajánlani.
Egy tehetséges újságíró figyelemre méltó interjúban mutatta be a felvidéki (szlovákiai) magyar nyilvánosság hátrányosra változó helyzetét. Ehhez képest a tájékozatlanságról, újságírói tévképzetről árulkodó kérdés legföljebb légypiszok a fehér papíron. Bár azt mégis sejteti, hogy a pályakezdő újságírók és a gyakorló politikusok a politikától átmenetileg megszabadult sajtót indokolatlanul vélik hatalmi ágnak.
Tíz mondat az úgynevezett negyedik hatalomról
Amikor a sajtót kollektív hatalmi szervből a negyedik hatalmi ággá minősítik át, akkor voltaképpen a politikusoknak a nyilvánosságtól való félelme nyilvánul meg. (Dlusztus Imre szegedi újságíró, a Délmagyarország című napilap főszerkesztője, Népszabadság, 1990. május 22.)
A sajtó politikai hatalomként viselkedik. Képes pártokat fölemelni, pártokat letaszítani, személyiségeket népszerűsíteni és sárba taposni. (Szűrös Mátyás szocialista politikus, Reggeli Délvilág, 1993. november 30.)
A média egy új hatalmi ág, amely demokratikus kontroll nélkül működik. (Stumpf István politológus, az első Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere, Magyar Nemzet, 2006. március 27.)
Sem a civil szervezetek, sem a sajtó nem tartozik az államhatalmi ágak sorába, hiszen nem gyakorolnak közhatalmat. (Latorcai János KDNP-politikus, Magyar Nemzet, 2010. augusztus 7.)
Demokratikus országokban a sajtó legfőbb feladata a többi hatalmi ág kontrollja a nyilvánosság eszközeivel. (Hargitai Miklós újságíró, Népszabadság, 2012. április 23.)
A sajtó nem tartozott a hatalmi ágak közé, hanem eszközként tekintettünk rá. (Lakatos Ernő, az MSZP KB agitprop osztályának volt vezetője, Hetek, 2013. február 2.)
Amennyiben negyedik hatalmi ágként határozzák meg a médiát, úgy – mint bármilyen hatalmat – korlátozni és ellenőrizni kell. (Demeter Szilárd fideszes kultúrpolitikus, Origo.hu, 2020. június 25.)
A médiát tekinthetjük a negyedik hatalmi pólusnak. (Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, Azonnali.hu, 2021. július 19.)
Igen, a média valóban a negyedik hatalmi ág. Ráadásul egy olyan hatalmi ág, amelyet valójában senki sem ellenőriz. (Magyar Péter tiszapárti politikus, Facebook.com, 2024. június 25.)
Tudjuk azt, hogy a média azért, pont most olvastam, a negyedik hatalmi ág: iszonyatos erő, iszonyatos véleményformáló, közösségformáló, társadalomformáló, kultúraformáló tényező. (Márton Szabolcs, az Indamedia CX „directora”, Index.hu, 2024. július 23.)
Hatalmi ág tud egyáltalán maradni ilyen feltételek mellett a szabad sajtó? (Fekő Ádám újságíró, Magyar Narancs, 2024. augusztus 22.)
A szerző Médianapló-bejegyzése 2024. augusztus 27-én.
