E blogot, a Médianaplót 2002 első napján indítottam útjára, és a népszerű tévékabaréról többször is írtam. A bejegyzésekből idézek most kettőt abból az alkalomból, hogy április 12-én, az országgyűlési választás estéjén az RTL Klub újra kezdi a hajdani műsorát. Arról tűnődtem bennük, hogy egy évvel a Medgyessy-kormány berendezkedése után a Heti Hetes miként találta meg önmagát.
- június 1.
A tegnapi adást uralta egy vita, amely Farkasházy Tivadar és a többiek között tört ki. A hír lényege, hogy a felújított balatonöszödi kormányüdülőben mi minden áll majd a nyaralók rendelkezésére. A tíznél több tételt tartalmazó lista után egy szám: e szolgáltatásokért napi 2500 forintot kell fizetni.
Verebes István joggal horkant föl: a kisfizetésű emberek „segge” alól kiprivatizálták a szakszervezeti üdülőket, a kormánytagok bezzeg száz százalékkal emeltették a fizetésüket, és még van bőr a képükön kedvezményes áron igénybe venni a mindennel fölszerelt üdülőt. Havas Henrik szociális érzéke is működésbe lépett, szerinte akinek van pénze, az fizesse meg a luxust. A Medgyessy-kormány miniszterei és államtitkárai megkapták a magukét, amikor Farkasházy ismét a segítségükre sietett. Ahhoz, hogy egy politikai menedzser milliárdos ügyekben dönthessen – fejtegette –, szüksége van a nyugodt háttérre. Arra például, hogy ne keresse a nyaralási lehetőségeket. Tudja – mondta –, hogy népszerűtlen lesz, ő mégis úgy véli, hogy amit a többiek állítanak, az demagógia. A többiek lehurrogták.
Azért nincs bajom a kéretlen prókátorral, mert attól lett műsor az adás, hogy a hatalmon lévők védelmére kelt. Ha mindenki egyetértett volna az őszödellenes felfogással, gyanakodni kezdtem volna, hogy a Heti Hetes még csak kísérletet sem tesz a kormánytagok bírálatára. Ami pedig Havast illeti, az a benyomásom, hogy a Heti Hetesben végre műfajára lelt. Itt elmondhatja a véleményét, afféle nyúlfarknyi jegyzetek vagy glosszák formájában. Tájékozott újságíró, de nem elég művelt ahhoz, hogy árnyaltan fogalmazza meg a felfogását. A képernyős kávéház azonban nem egy értelmiségi lap szerkesztősége, itt még csak lehetőség sincs a hosszadalmas eszmefuttatásra.
Henrik legföljebb töredezett mondatokban, keresetlen szavakkal reagálhat egy-egy hírre. Úgy publicista, ahogy a nézők a kocsmában, pultra könyökölve, vagy a presszóban, fél fenékkel ülve a tenyérnyi asztalnál. Ettől érzik azt a nézők, hogy a tévés asztaltársaság tagjai alig okosabbak náluk, legföljebb szerencsésebbek. Kiügyeskedték, hogy jó pénzért beszélgethessenek a stúdióban. A Heti Hetes törzsgárdistái szerintem abban a legtehetségesebbek, hogy elhitetik a nézőkkel: mondandójuk kifejtéséhez nem kell húsz-harminc évnyi gyakorlat a kabaréban vagy az újságírásban.
- június 3.
A Vasárnap Reggel című lapban interjú Farkasházy Tivadarral. A beszélgetésből gondolkodó ember képe rajzolódik ki. Arra a kérdésre, hogy két-három évtized múlva az embereknek mit jut majd eszükbe róla, ezt válaszolja: „Nem tudom. Talán hogy jót akart”.
Bizonytalanul felelt, de felötlött benne, hogy a XXI. század második negyedében emlékeznek majd rá. De vajon miért emlékeznének? Nem valószínű, hogy a Rádiókabaré általa szerkesztett adásait rendszeresen ismétlik, és a jóval nagyobb népszerűséget hozó Heti Hetes is csak a nyugdíjasok számára lesz homályos, foszladozó emlék. Az eddig megjelent könyvei pedig nem képviselnek irodalmi értéket. Ettől még képviselhetnek persze kortörténeti értéket. A szomorkás válaszban rejlik egy olyan mozzanat is, hogy Farkasházy sejti a korlátait. A „jót akart” azt jelenti, hogy amit csinál, az szerinte sem váltja ki a nézők tetszését. Érzi, hogy előadóként nincs birtokában ama hatáselemeknek, amelyek révén közelebb kerülhetne a közönséghez.
A szakmai gondjairól ezt mondta: „Engem most leggyakrabban egy olyan műsorban lehet látni, amit a késő esti kezdés ellenére is minimum 1,5 millió embernek kell néznie. Ott ritkán engedhetek meg magamnak olyan vicceket, amiket csak egy szűk kör méltányol. Ezért igen jól esik, ha a megvágott adásban is benne maradnak.” Kifejtette, hogy azokat a poénjait kedveli a legjobban, amelyeket csak saját maga ért. Ironizálhatnék a kesernyés megjegyzésén, mégis inkább érteni vélem, hogy szellemes kötőelemnek tartja magát, aki nélkül a Heti Hetes nem az volna, ami. (Ebben van is igazság.) Annak fejében fejében viszont, hogy untermanként föladja a labdát a sztároknak, azt kéri, hogy ő is médiasztárnak érezhesse magát.
Megállapítása tudatosságra és önismeretre vall. Mégis azzal hitegeti magát, hogy amit ő csinál, az humor. Nem a legpopulárisabb, ám olyan igényes humor, amely maradandóvá teszi a nevét.
Mi hát Farkasházy Tivadar? Egy éles eszű, pontosan fogalmazó újságíró, egyik legjobb publicistánk, aki mértéket tévesztett. Azt hiszi, hogy ami történik vele, az annyira fontos vagy érdekes, hogy életművé áll össze. Ilyesmit tapasztaltam Bertha Bulcsúnál, és tapasztalok Bodor Pálnál is. Írószemmel nézték-nézik a világot, bár a gondolataikat elsősorban, ha nem is kizárólag újság-műfajokban fogalmazták-fogalmazzák meg. Olyan írók tehát, akiknek nincs irodalmi érvényű életművük. „Csak” kifejezték és kifejezik koruk jellemző vonásait. Ez sem kevés, ezért tartom sokra őket.
A szerző Médianapló-bejegyzése 2026. április 7-én.
