Kazimirz Kutz, A korona gyöngye című lengyel film rendezője a filmköltők közül való. Nem „filmverset“ ír ugyan, hanem eposzt; lírája nem a modernebb költőkével tart rokonságot, hanem a romantikusokéval. Hősei, a harmincas évek sztrájkoló sziléziai bányászai végletesen egyszerű vonásokkal megrajzoltak, s e rajzon a hangsúly nem az egyénítésen van. Mert szerepük csak egy közösség részeként lehet, e közösség hagyományaiba és mozgalmaiba fonódottan. Ez hitelesítheti pátoszukat is, a sztrájkoló hősökét és az őket megidéző rendezőét egyaránt..
S ez a romantikus pátosz adja a film alaphangját és hangulatát. Kiérezhető még a vágástechnikából is, a színekből is: a vágások mindig gyorsak, élesek, a színek közül pedig a fekete, fehér és a vörös dominál, a kontúrok határozottak, a kontrasztok végletesek.
Ennek az újmódian romantikus pátosznak köszönhető, hogy Kurz filmjében sosem bántó az árnyalás hiánya. Egyszerűsít, de amit leegyszerűsített, azt olimposzian tiszta fényben és egyértelműséggel mutatja föl, a személyes vallomás elevenségével és erejével.
Megjelent A Hét III. évfolyama 48. számában, 1972. december 1-én.