Művei tanulsága szerint alapvetően lírai alkat, a műgonddal mintázott, cizellált formák, felületek művésze, attól függetlenül, hogy kisméretű érmet vagy monumentális bronzszobrot mintáz. Zagyva szobrai a technikai, formai változatosság ellenére egységes összképet mutatnak, alapos anatómiai ismeretekről, szakmai igényességről, humorérzékről árulkodnak. Ez utóbbi alkotásainak egyik fontos, meghatározó erénye, olykor öniróniaként jelenik meg, alakjai sutaságában, kiszolgáltatottságában a néző önmagára ismerhet. A Dudás címet viselő szoborsorozat lényegében ars poetica, vallomás az alkotó küzdelméről az anyaggal, a mondanivalóval, az önkifejezés buktatóival, amely során olykor a „duda” emelkedik felül, önálló életet él. Az sem véletlen, hogy Zagyva László kiváló éremművész, alkatilag szinte predesztinált erre a területre. Érmein a portrék mellett bohócok, mitológiai alakok, épületrészletek, és az otthonát, házát lécenként összehordó, anyagilag, fizikailag kiszolgáltatott ember mindennapi küzdelme elevenedik meg.
Számos köztéri alkotás, szobor, mellszobor, nagyméretű plakett szerzője. Már a pályája kezdetén fontos megrendeléshez jutott Marosvásárhelyen, az ottani új színházépület előtti térre négy kifejező, tömbszerű női alakot mintázott. Sajnos ezek után hosszú ideig nem kapott újabb feladatot egészen a magyarországi áttelepüléséig, bár itt sem halmozták el lehetőségekkel. Jelenleg Nyíregyházán, Újfehértón, Beregszászon, Jékén, Vásárosnaményban, a Szatmár megyei Kőszegremetén, valamint Szatmárnémetiben vannak köztéri alkotásai.
Ha a fentiek mellett megemlítjük, hogy számos ötvösművészeti munkát, ékszereket, dísztárgyakat, fémdomborításokat készített, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az eltelt évtizedek során gazdag és változatos életművet hozott létre.
Jelentős kiállítói, pedagógusi tevékenységet mondhat magának, egyéni kiállításokat rendezett, számos csoportos tárlaton szerepelt, több szakmai díjat nyert, művésztelepek meghívottja és szervezője. Beutazta Európát, volt kínai alkotótáborban és maga is szervezett, vezetett táborokat Magyarországon.
Néhány éve fedezte fel önmaga számára a fában rejlő formai, felületi lehetőségeket, és ezzel a már jól ismert, könnyen azonosítható egyéni kifejezésmódját sikerült tovább gazdagítania, színesítenie. Zagyva Lászlót a nyilvánvaló formai gazdagság, változatosság, játékosság mellett itt is a mondavilág alakjainak újrateremtése, egy új, harmadik évezredi, gyakran megmosolyogtató, olykor elgondolkoztató „mitológia” körvonalazása, megformálása foglalkoztatja. Életműve még korántsem mondható befejezettnek, kreatív gondolkozásmódjából adódóan az érdeklődők még számos kísérletre, művészi „kalandra” számíthatnak a továbbiakban.
