Bukaresti testvérlapunk, A Hét főszerkesztője. Huszár Sándor legutóbb 1977 márciusában járt nálunk. S mert a földrengés előtt egy órával tért haza, elterjedt halálának híre…
– Olyanok is érdeklődtek utánam – mondja Huszár Sándor –, akiknek a nevét máig sem tudom arccal azonosítani. Most szükségét érzem annak, hogy a lapok, és magánérdeklődők figyelmét nyilvánosan is megköszönjem.
– Ezúttal mi járatban van?
– Reklámemberként repültem Budapestre. A Hét gondjaival jöttem barátainkhoz.
– Nevezetesen?
– Egyszer a pesti villamoson kiderült, hogy romániai vagyok. Az utas döbbenten jegyezte meg: „És milyen jól beszél magyarul.” Hasonló rácsodálkozással manapság is találkozunk. Persze, a csodálkozás gyakran A Hétnek szól. Sokan talán nem is tudják, hogy Bukarestben van ilyen lap.
– Pedig olykor a mi közleményeinkből is kiviláglik, hogy A Hétnek van tekintélye Magyarországon.
– Lehet, hogy van tekintélyünk, de olvasóink nincsenek. Alapításakor, nyolc évvel ezelőtt még meglehetősen nagy példányszámban jött be a lap, ma azonban Magyarország ötszáz példányt rendel. Kevesebbet, mint a Nyugatra szakadt magyarok.
– Véleménye szerint mivel magyarázható a csökkenés?
– A fogyatékos szervezéssel. Ha nem ezt hinném, most nem lennék itt. Meg aztán a kolozsvári Utunk – amely Romániában szintén egy lejbe kerül – itt két forint ötven fillér, A Hét ára viszont négy forint… Úgy érzem, a sok magyar nyelvű lap között a miénk elvész. De ki is népszerűsítené? A posta legfennebb igényeket elégít ki – ha van ilyen igény.
– Az újságárusok szerint van.
– Ennek örülök, s örömömben elmondom másik gondunkat is. Szerkesztőségünk tavaly óta negyedévi ismeretterjesztő mellékletet is! kiad. A TETT a profilt jelző szavak kezdőbetűiből áll össze: Természet – Ember – Tudomány – Technika. Mellékletünk tulajdonképpen az első magyar tudományos ismeretterjesztő folyóirat Romániában. S ezt azért is hangsúlyozom, mert éppen a TETT révén igyekszünk módosítani, kiegészíteni a romániai magyar olvasók – történelmi okokra visszavezethető – erősen irodalmi világképét… Beépülésünk a társadalom előmenetelét közvetlenül befolyásoló, vezető rétegekbe vitális kérdés.
– Lapunk már az első szám megjelenésekor felismerte, hogy a TETT – tett.
– Ezért is szeretném éppen e hasábokon elmondani: ha már a TETT eljutott Magyarországra, akkor jó volna, hogy ne csökkenjen a példányszáma.
– Úgy tudom, eddig öt tematikus száma jelent meg. S ami különösen feltűnt: számonként újabb s újabb nevekkel találkozhatni.
– És újabb korcsoportokkal, foglalkozási ágakkal. Éppen abban látom a vállalkozás hasznát, hogy – az informáláson kívül – új szerzők segítségével közvetítjük a tudományok fogalomrendszerét a romániai magyar olvasónak.
– Most már csak az a kérdés, hogy miért éppen egy társadalmi, politikai, művelődési hetilap foglalkozik a magyarul is író tudósok kinevelésével?
– Azért, mert van rá apparátusa. Persze, a helyzet mégsem ilyen egyszerű. A Hétben lefolyt egy közművelődési vita, ebben fogalmazódott meg a tudományos ismeretterjesztés fontossága. A vita anyagát vezető párt- és állami szervek elé tártuk: megbízatást kaptunk a TETT szerkesztésére.
– És a Haza, Szülőföld. Nemzetiség című évkönyvére is. amely nemréiben látott napvilágot?
– Az a másik úticélom, hogy eladjam az évkönyvet, amely egyébként a magyar nemzetiségi lét és művelődés sajátosságait veszi számba. Húszezer példányban nyomtattuk ki, mert úgy véltük, hogy ez az évkönyv – közösségi szükséglet. És mert tudtuk, hogy a románíai magyar olvasó tudja: mindig hézagpótlási ügyben sántikálunk. Hiszem, hogy vállalkozásunkat a magyarországi érdeklődők is haszonnal forgathatják.
– Javasoljuk, a reklámember csináljon reklámot a kötélnek.
– Először is közöljük benne a romániai magyar írók repertóriumát: 138 tollforgató adatait, műveinek jegyzékét – Balogh Edgár eligazító tanulmányával együtt Az összeállítás azért is fontos, mert a magyarországi sajtóban mindig azt az öt-tíz írónevet látni, s bárki azt hiheti, hogy ennyi a romániai magyar irodalom. A megjegyzést igazán nem elmarasztalásnak szánom, mert az önök sajtója tudja a dolgát, de a román írószövetség vezetőségi tagjaként az egészre, a 138-ra hívom fel a figyelmet. Különben a repertóriumot Veronica Porumbacu portré-rajzai díszítik. Alighanem ennyi maradt meg sok-sok rajzából: mielőtt rázuhantak volna a falak, bízta ránk a portrékat.
– Mi az, amit még érdemes megemlíteni az évkönyv ürügyén?
– Talán azt. hogy a Haza, Szülőföld, Nemzetiség az első összefoglaló jellegű kísérlet arra, hogy hírt adjunk a romániai magyar nemzetiség mai státusáról. Ebből a szempontból különösen izgalmas a nemrég elhunyt Mikó Imre terjedelmes dolgozata a nemzetiségi jogokról, ezt egészíti ki Takács Lajos tanulmánya. Megtudhatja az olvasó, hogy ebben vagy abban a jogforrásban melyik törvénycikkely melyik jogát hivatott biztosítani. Például az alkotmány 22. szakasza biztosítja a nemzetiségi állampolgárnak anyanyelve használatát a közigazgatásban. A 11/1968 számú törvény – 9. szakasz 2. bekezdés – pedig kimondja, hogy „az együtt élő
nemzetiségek számára az oktatás valamennyi fokon saját nyelven is történik’’. Tisztáz jogilag fontos kérdéseket is. Például: ..Románia Szocialista Köztársaságban minden állampolgár önmaga hivatott anyanyelvének és nemzetiségének megállapítására…. a hatósági szervek kötelesek elfogadni az illető állampolgár bevallását.” A téma jelentőségét Mikó Imre így fogalmazza meg: „a nemzetiségi jogok ismertetése, áttekintése, tudatosítása fontos nevelő feladat”.
– Vajon az évkönyv csak a magyar nemzetiségről tudósít?
– Számomra Az együttélés hétköznapjai című fejezet a legérdekesebb. amelynek vezető írása Ion Vlad – a kolozsvári Babes-Bolyai egyetem rektorának – tollából származik. A fejezetben közölt riportok jóvoltából az olvasó bepillanthat a különböző, még számunkra is ismeretlen nemzetiségi közösségek életébe: a ríjára- marosi ukrán falu. a Szászrégen környéki német község ismerszik meg a bánáti szerb, a Duna deltájában élő lipovén. aztán a dobrudzsai török és a zsidó nemzetiség. Itt írunk azokról is, Akiket Moldvába szólított a kötelesség: akik túlnyomórészt erdélyi orvosok.
– Mi az, amit felfedezés-értékűnek érez?
– A romániai magyar tudományossággal foglalkozó részt, benne is elsősorban a kilenc interjúból álló beszélgetéssorozatot. Például Dénes Ferenc harmincnégy éves, baróti születésű, iasi illetőségű vegyészmérnök szólal meg – már nyolc világszabadalma van –, vagy Bányai László, a világhírű bukaresti matematikus, vagy Márton Gyárfás, a fotogrammetria nemzetközi hírű szakembere, vagy Maros Tibor marosvásárhelyi anatómus, akinek eredményeit Selye János is elismeréssel idézte és így tovább. Az interjúcsokor szerintem szenzációszámba megy, mert ezekről a magyar kutatókról kevesen tudnak. Márpedig ők és a hozzájuk hasonló nemzetiségi tudósok jelzik a romániai magyarság alkotó erejét, egyenjogúságra való képességét.
– Mondjon valamit az évkönyv külsejéről is.
– Inkább arról beszélnék, ami kívülről nem látszik: a bélé fektetett munkáról. A háromszáz oldalas kötet ugyanis – kezdő könyvkiadói döbbenetünkre – hétszáz gépírt oldalt és százötven képet nyelt el. Remélem, a magyarországi olvasók is megelégedéssel nyugtázzák majd erőfeszítésünket.
Megjelent az Élet és Irodalom XXII. évfolyama 22. számában, 1978. június 3-án.