A Maszol.ro szerzőjének interjúja Winkler Gyulával az új berlini kormány decemberre várható megalakulásával négy kancellári mandátum után visszavonuló Angela Merkel történelmi szerepéről, s arról, mi várható utána Európában.
Négy kancellári mandátum után, az új berlini kormány decemberre várható megalakulásával visszavonul Angela Merkel. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője nemcsak a németországi közéletre nyomta rá bélyegét, meghatározó szerepe volt az Európai Unióban is az elmúlt másfél évtizedben is. „Miközben egyesek pozitívan, mások negatívan ítélik meg a hagyatékát, a teljesítmény elismerése sem innen, sem amonnan nem hiányzik” – hangsúlyozza Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, akivel a német kancellár örökségéről beszélgettünk.
Romániából nézve szinte hihetetlen, hogy valakinek sikerül kitöltenie négy teljes mandátumot, ráadásul úgy vonul vissza, hogy még mindig ő a legnépszerűbb politikus Németországban, sőt Európában is. Mi a titka Angela Merkelnek?
Angela Merkel 65 százalékos bizalmi indexszel vonul vissza. Egészen biztosan megnyerte volna az ötödik mandátumát, ha indul a szeptemberi választásokon, illetve a Kereszténydemokrata Unió (CDU) egészen biztosan sokkal jobb eredményt ért volna el Angela Merkellel az élén. Erre utal mindenekelőtt az, hogy a vezető politikusok jobb- és baloldalon egyaránt „Merkelt játszották” a kampányban, azaz egymással versengve bizonygatták, hogy ők lennének a legalkalmasabbak a leköszönő kancellár örökségének a folytatására.
Sokan mondják róla, hogy új politikai stílust honosított meg.
A neve hosszú évekkel ezelőtt bekerült a köznyelvbe is a „merkeln” ige formájában. Merkelni annyit jelent, mint a döntéseket halogatni, nem hallgatni az impulzusokra, a politikai döntéshozatalt tudományos alapokra helyezni. Angela Merkel nemcsak nem kereste a sajtófigyelmet, sőt egyenesen kerülte a médiaszerepléseket, nyilatkozatai gyakran semmitmondóak voltak.
Ha visszagondolunk Angela Merkel kancellárságára, a tizenhat év válságok sorozata volt, kezdve a 2008-2009-es pénzügyi-gazdasági válsággal, amelyet kezeltek ugyan tagállamok, viszont egy ilyenfajta krízist megoldani nem lehet, csak kilábalni belőle. Az eurózóna válságát és a görög kilépés – vagy Görögországnak az EU-ból való kiszorításának – veszélyét elhárítani hivatott megszorítások politikájáról a döntés Berlinben és, ha úgy tetszik, Angela Merkel dolgozószobájában született. Alighogy jól-rosszul kilábaltunk az eurózóna-válságból, jött a migrációs krízis, a Brexit és a negyedik mandátum vége felé a koronavírus-világjárvány. Az erre adott válasz megerősíti a tudományos megközelítésről szóló tézist.
A pandémia ellen hozott legfontosabb döntés ugyanis a közös hitelfelvétel, ami szintén Berlinben dőlt el, és amely a szöges ellentéte a tizenegynéhány évvel korábbi megszorító politikának. Nyilvánvalóvá vált, hogy ami 2009-ben történt, az nem ismételhető meg, tehát Németország száznyolcvan fokos fordulatot vett, miután korábban 20-30 éven át ellenállt a közösségi adósságfelvételt szorgalmazó Franciaországnak.
Az egyik sokat idézett nyilatkozatában Angela Merkel kifejtette, hogy néha liberális, néha konzervatív, néha szociális érzékeny keresztény.
Többen fel is róják neki a politika ideológiamentesítését. Köze lehetett ennek a CDU gyenge szerepléséhez a mostani választásokon?
A Kereszténydemokrata Unió kétségkívül megszenvedte ezt a –mondjuk úgy – centrista felállást. Mellesleg Merkel ezen a téren az Európai Néppárra is messzemenően rányomta a bélyegét, szerintem nem feltétlenül a legpozitívabb módon. Viszont a CDU választási siker(telenség)ét inkább az határozta meg, hogy az elmúlt évek során nagymértékben „vezetőpárt” lett.
Ezzel függ össze az elmúlt két év utódkeresése – előbb Annegret Kramp-Karrenbauerrel, majd Armin Laschettel –, amely végül nem igazán bizonyult sikeresnek. Közvélemény-kutatások szerint azt mutatják, hogy a CDU elveszítette az arculatát, hiszen a választók nehezen tudják beazonosítani azokat a jellemzőket, amelyek megkülönböztetnék más pártoktól. Ez látszott az idei választásokon, amikor is a CDU a történelme legrosszabb eredményét hozta.
Angela Merkel kancellárságának legvitatottabb döntése kétségtelenül az volt, hogy 2015-ben Németországba hívta a Magyarországon és a nyugat-balkáni útvonalon rekedt menekülteket. Ön hogyan értékeli ezt a gesztust?
Szenzációs és keresztényi értelemben nagy jó döntés volt, hogy Angela Merkel kijelentette, „wir schaffen das”, azaz meg fogjuk oldani. Kiderült azonban, hogy ez olyan kérdés, amit Németország egymaga nem tud megoldani, az Európai Unió pedig azóta sem találja a választ a migráció problémájára.
Mennyire függ Németország uniós szerepe, a német-francia „motor” Angela Merkel személyétől?
Kétségtelen, hogy az európai színtéren Angela Merkel egy fogalom. Tizenhat éven keresztül a stabilitást és a folytonosságot képviselte – közben volt öt brit miniszterelnök, négy amerikai és négy francia elnök –, ezáltal is fontos szerepe volt tehát az európai építkezés továbbvitelében. A kivárásra építő merkeli politizálás az Európai Unióban általában sokkal jobban „működött”, mint odahaza vagy mint globális szinten pláne, ugyanakkor egyes kérdésekben a német álláspont nem a közösségi kohéziót segítette elő, hanem a széthúzást ösztönözte.
Itt elsősorban a már említett 2015-ös migrációs válságra gondolok – amelynek kapcsán hat év után sem jutottak dűlőre a tagállamok –, de felhozhatnám az Északi Áramlat 2 gázvezetéket, amely gazdasági és politikai ellentéteket szült nemcsak az Unión belül, hanem mondhatni világszinten is. Ha már itt tartunk, kibővíteném a beszélgetésünk keretét azzal, hogy Merkel nagyon jól egyezett Barack Obamával, viszont az amerikai elnöki székben őt követő Donald Trumppal semmiféle kommunikációja nem volt. Miközben Merkel politizálása messzemenően személyes, az igazsághoz hozzátartozik, hogy Trump hatalomra kerülése lehetetlenítette el például a szabadkereskedelmi megállapodást vagy a NATO szerepének tisztázását.
Inkább pozitív vagy inkább negatív Angela Merkel mérlege?
Nézőpont kérdése. Nagyjából egyforma mértékben olvashatunk a pozitívumokat és negatívumokat előtérbe helyező elemzéseket. Magam is számos példát tudnék felhozni arra, hogy Németország vagy az Európai Unió lehetőségeket szalasztott el, mert „merkelni” kellett, azaz nem lehetett gyors döntést hozni.
Hozzátenném azonban, hogy a merkeli hagyaték megítélésekor figyelembe kell venni számos körülményt, például történelmi és geopolitikai szempontokat. Amikor például Berlinnek a közös védelmi politikához való viszonyulását nézzük, nem szabad elfelejtenünk, hogy Németországnak van egy nehéz, második világháborús öröksége. Amikor az Északi Áramlattal kapcsolatos döntést elemezzük, tekintettel kell lennünk arra, hogy Moszkvától Berlinig nincsen egyetlen földrajzi akadály sem, amely védelmet jelenthetne a német fővárosnak. Másfelől túl közel vagyunk a vizsgálatunk tárgyához, a merkeli örökség megítélése a következő években változhat. Például annak függvényében, hogy mi lesz Ukrajna jövője. Vagy miképpen alakul az energiamix jövője az Európai Unióban, helyesnek bizonyul-e vagy sem az atomenergia 2011-es kivezetése.
Kérdés, hogy ha 16 év alatt nem teszi magát annyira függővé a német exportgépezet a kínai piactól, másként nézne-e ki az EU–Kína viszony. Összességében azt mondanám, hogy miközben egyesek pozitívan, mások negatívan ítélik meg a merkeli hagyatékot, a teljesítmény elismerése sem innen, sem amonnan nem hiányzik.
Ha Merkel személye határozta meg Németország uniós szerepét, akkor abból következik, hogy távozásával ez a szerep változni fog. Kérdés, hogy milyen mértékben.
Több tényező fogja ezt meghatározni, mindenekelőtt az éppen folyamatban lévő koalíciós tárgyalások. Köztudott, hogy Németországban azért megy nehézkesen a koalíciókötés, mert a jövendőbeli partnerek a forgatókönyvet az utolsó vesszőig megvitatják.
A koalíciós megállapodástól függetlenül arra számítok, hogy Németország uniós szerepe megkérdőjeleződik, de nem nagyon nagy mértékben. Nem hiszem, hogy az EU német-francia motorját helyettesíteni lehet ez idő tájt valami mással. Ugyanakkor a személyes véleményem az, hogy a következő években a berlini kancellárváltásnál fontosabb hatással lesz az EU-ra a Brexit és mindaz, ami az elmúlt években a britek ellenállása miatt nem történhetett meg. Szerintem úgy vagyunk Merkel visszavonulásával, ahogy az év elején voltunk az amerikai elnökcserével.
Mindenki ujjongott, hogy végre megszabadultunk Trumptól, visszajött a régi jó világ, helyreállnak a transzatlanti kapcsolatok, aztán kiderült, hogy a Biden-adminisztráció politikai irányvonala nem különbözik radikálisan az elődjétől. Berlinben sem várható olyan léptékű irányváltás, hogy az meglepetéseket okozzon.
A szerkesztő megjegyzése
- Nem tudjuk, hogy a német nyelvben a ‘merkeln’ ige a kancellár neve nyomán került-e be a köznyelvbe. („A neve hosszú évekkel ezelőtt bekerült a köznyelvbe is a „merkeln” ige formájában. Merkelni annyit jelent, mint a döntéseket halogatni, nem hallgatni az impulzusokra, a politikai döntéshozatalt tudományos alapokra helyezni”- olvassuk az interjúban.) Tény viszont, hogy Erdélyben a ‘merkel’, ‘merkelni’ régen a (magyar) köznyelv része, tehát nem Angela Merkel (született Kasner) nevéből ered. Hanem? Talán eligazít ebben írásunk: a Nyelv és Tudomány cikke.
- Anélkül, hogy vitába szállnánk a kiváló európai parlamenti képviselőnk állításaival, megjegyezzük: Angela Merkelnek – a hosszú éveken át legtekintélyesebb európai politikusnak, az Európai Néppárt spiritus rectorának – meghatározó szerepe volt abban, hogy létrejöhetett és súlyosan „alapértékeket” sérthetett Romániában a Basescu-, illetve Iohannis-, Magyarországon az Orbán-rezsim.
