Kevesen tudják, hogy Gullivernek eddig ismert útjain túl volt egy utolsó kalandja is. Mint annyiszor, seborvosi állást vállalt egy ócska szkúneren; sajnos a hajó a Horn-fokot elhagyva tájfunba került és elsüllyedt, Gulliver a hajótörést egyedül élte túl.
Hosszú hányódás után a jogászok országában vetődött partra.
E vidék urai túlsúlyos, zsinóros talárban pálinkázgató fiskálisok voltak, hatalmukat piperkőc, Audi dzsipeken cserkelő mamelukok serege biztosította. E fölső szint alatt helyezkedett el a lakosság: nyűtt, egymással váltig perlekedő polgárok, és alattuk is volt valamennyi elem: ezeket kisebbségnek nevezték és püfölőzsáknak használták.
A fiskálisok igen megörültek Gullivernek, akinek angol nyelvtudása ugye adott volt. Egy jogi üzemben kínáltak neki állást. Itt azon túl, hogy állandó éjszakás volt, valamint a “miatt” szó helyett folyton a borzalmas “okán” kifejezést kellett használnia, sorsa tűrhető volt. Jogszabálypuhítóként dolgozott: ugyanis amikor a lakosság pénzét egy-egy új “törvény” segítségével a fiskálisok zsebébe csoportosították, e jogszabályokat a külföld irányába puhítani kellett. Ezen túl követnie kellett a világsajtót is, és ha talált egy genderügyi színeskét, azon a mamelukok hetekig verték a hisztit. Egy éjjel azt a mondatot kellett lefordítania: “Sarkalatos törvény tiltja a joggal való visszaélést.” Gulliver nem értette a kifejezést. Poros fóliánsokba temetkezett, míg megtudta, azokat az eseteket nevezik így, amikor egy jogszabályt társadalmi rendeltetésével ellentétes célra használnak (különös tekintettel “a nemzetgazdaság megkárosítására”, “egyes személyek törvényes érdekeinek csorbítására” vagy “illetéktelen előnyök szerzésére”).
Kérdéseivel a munkavezető mamelukhoz fordult, de az hidegen csak rátekintett, és annyit sziszegett: “Hazaáruló!” Gulliver elbizonytalanodott, hiszen hazájától több ezer mérföldre, idegen földön tartózkodott. Közös kiindulópontként a helyi alaptörvényt próbálta idézni: “Mindenkinek joga van a gondolat szabadságához.”
A Boss-zakós mameluk erre már kiáltott: “Bolsevik!!”
Gulliver hogy csitítsa, inkább megint idézett: “Senki tevékenysége nem irányulhat a hatalom kizárólagos birtoklására.”
A mameluk addigra már ordított: “Ballib brüsszeli zsoldos!!!” Nyakán kidagadt az ér.
Különös diskurzus alakult ki: amikor Gulliver azt mondta, “Jogállamról beszélünk, ha egy országot értelmes törvények szabályoznak, és azok mindenkire, egyformán érvényesek”, a mameluk azt bömbölte: “Soros!!!!”
GULLIVER: “Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül intézzék.”
MAMELUK: “Dzsurcsani-báb!!!!!”
GULLIVER: “Aki mást tartósan tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, és ebből haszna származik, bűncselekményt valósít meg.”
MAMELUK: “MIGRÁNS!!!!!!”
Sajátos licit keletkezett, mely, ha ultiról lett volna szó, hirschkontra után talán Fedák Sáriig is elvezethetett volna, de Gulliver nem tudott ultizni.
Bíróság elé állították: az nagylelkűen megkímélte életét, és megelégedett azzal, hogy kitolatja a szemét.
Hosszan idézhetnénk még a kalandokból, melyek során Gulliver elkerülte a szemkitolást, de a szerző hely híján ettől most eltekint. Annyit szögez csak le, hogy Gulliver végül hazajutott; holtáig szórakoztatta egy bristoli kocsma közönségét hihetetlen történeteivel, melyek közül hallgatósága ez utolsót tartotta a leghihetetlenebbnek.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2021. december 23-án.
