Gunnar Myrdal, Friedrich Hayek
Az idei stockholmi döntést jobban megértjük, ha betekintünk a két közgazdász foglalatossági köreibe, a monetáris konjunktúraelméletbe és a gazdasági, társadalmi, intézményi tényezők összefüggésébe.
Nyugaton mindenki új gazdasági katasztrófától retteg, amit szerintük csak a nemzetközi valutáris válság megoldása árán lehet elkerülni. Ugyanakkor a világ haladó erői és a nemzetközi szervezetek egy új gazdasági rend kialakítását szorgalmazzák, mint a gazdasági elmaradottság felszámolásának elengedhetetlen feltételét.
GUNNAR MYRDAL svéd közgazdász, 1898-ban született. 1933-ban professzor a stockholmi egyetemen. 1934-ben szociáldemokrata szenátor, majd a svéd Országos Tervező Bizottság elnöke, 1945–1947 között miniszter, 1947–1957 között pedig az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának a titkára.
Fiatalkori éveiben nagy hatással volt rá Knut Wicksell, akit később Keynes-szel állít szembe. A nagy világválság előtt az „elméleti iskola” tagjának vallja magát.
Ekkor teszi első látogatását az USA-ba, egy Rockefeller-ösztöndíj nyerteseként. Ebben az időben még nyíltan harcol a kialakulóban levő amerikai institucionalizmus ellen, és szoros kapcsolatot tart fenn az ökonometria képviselőivel. Az 1929–1933-as világválság ellentmondásosan hatott a fontosabb gazdasági irányzatokra: véglegesen megbuktatta az amerikai institucionalizmust, Gunnar Myrdal-t viszont megrögzött institucionalistává tette. 1930-ban hazatér, Erik Lindahl-lal és Bertil Ohlin-nal Svédország új gazdaságpolitikájának a megalapozásán dolgozik, a valutáris problémákat helyezi kutatásai középpontjába.
Korán felismeri népének a társadalmi reformok iránti vágyát, és ez mélyrehatóan befolyásolja gazdaságelméletének további alakulását. (A svéd gazdaságnak az utóbbi negyven évben elért sikerei bizonyítják, hogy mekkora szerepük van a társadalmi reformoknak a gazdaságpolitikában.) Svédország gazdasági és társadalmi helyzetének pontos felmérése után a lakáskérdés megoldását, a közoktatás demokratizálását, az ingyenes orvosi kezelés biztosítását és az adóztatás demokratikus átszervezését sürgeti.
A második világháború után a fejlődő országok gazdasága kerül kutatásainak középpontjába. Ez lehetővé teszi, hogy tovább hirdesse institucionalista tanait: a gazdasági fejlődés elengedhetetlen feltétele a szegénység felszámolása, a társadalmi reformok széles körű alkalmazása.
Az Economic Theory and Underdeveloped Regions című könyvében már 1957-ben rámutat: a fejlődő országok tudatában vannak, hogy a gazdag országok egyre gazdagabbá, a szegény országok viszont egyre szegényebbé válnak. Szükségesnek tartja reformok nemzetközi síkon való alkalmazását, ellenkező esetben a gazdasági rés egyre jobban elmélyül, aminek felmérhetetlen következményei lehetnek.
„Az a tanács – írja – amit az utóbbi időben igen gyakran osztogatnak a gyengén fejlett országoknak, hogy tartózkodjanak a külkereskedelembe való beavatkozástól, és a deviza jövedelmek kézbevételétől, legtöbb esetben azt jelenti, hogy ne törődjenek gazdasági fejlődésükkel”.
A fejlődő országok erőforrásaikat a nemzeti ipar kiépítésére, az egyoldalú fejlődés kiküszöbölésére kell hogy irányítsák, mert a kereskedelem önmagában nem vezet a kiegyenlítődéshez.
Dél-Ázsia országaival kapcsolatban rámutat, hogy a gazdasági fejlődés legnagyobb akadálya a „soft-state”, a gyenge állam. A társadalmi fegyelem hiányát a törvénykezési tapasztalatlanság, a törvények és rendelkezések áthágása, a hivatalnokok megvesztegethetősége, a korrupció okozza. Ennek végső okait nagyon helyesen a gyarmati rendszerben, a neokolonializmusban látja. A kiút, véleménye szerint, az államhatalom megszilárdításában, a haladó jellegű gazdasági tervek, törvények és rendelkezések megvédésében és következetes betartásában van.
Az 1969-ben megjelent Ázsiai dráma című 2400 oldalas főművében azt vizsgálja, hogy mi az oka a dél-ázsiai nemzetek szegénységének. Az analfabéták száma a legtöbb országban meghaladja az 50 százalékot, a mezőgazdasági munka termelékenysége nagyon alacsony, a rizshozam ötször kisebb, mint Japánban, az indiai tehenek 90 százalékának napi tejhozama az egy litert sem éri el. Az ipar gyengén fejlett, a minőség alacsony. Nagy a munkanélküliség, a népesedési és egészségügyi problémák továbbra is megoldásra várnak.
L. Sztyepanov szovjet közgazdász szerint Myrdal – nyugati kollégáihoz viszonyítva – hatalmas lépést tett előre a délkelet-ázsiai országok tanulmányozásában. Ugyanakkor felhívja a figyelmet az elemzés és a javaslatok hiányosságaira: Myrdal nem a társadalmi viszonyok területén keresi a fejlődő országok helyzetének javítását, és eltekint attól, hogy a termelőerők fejlődésének döntő szerepe van.
Rendkívül nagyra értékeli Myrdal munkáját K. S. Krishnaswamy indiai közgazdász. Szerinte a könyv helyenként „határozatlan” és nem minden esetben következetes, de ez nem csökkenti a szerző érdemeit, mivel a téma rendkívül sokrétű és bonyolult. Myrdal helyesen felismeri a társadalmi szervezettség és a korrupció felszámolásának, a társadalmi rend megszilárdításának szükségességét, de nem jelöli meg, hogy milyen intézkedésekkel lehet ezt a célt elérni.
Gunnar Myrdalnak a nyugati gazdasági körökben is sok bírálója akad. Egyesek, tekintettel a társadalmi reformok iránti túlbuzgóságára, nem is tartják közgazdásznak, hanem szociológusnak. Ezt azonban Myrdal nem minden humor nélkül, hízelgőnek tekinti, mivel nagyon gyakran olyan személyiséget is, mint Galbraith – már csak újságírói minősítéssel tüntetnek ki.
FRIEDRICH HAYEK osztrák közgazdász 1899-ben született Bécsben. 1927-ben az osztrák gazdasági kutatóintézet igazgatója. 1931–1950 között a londoni egyetemen működik. A neoliberalizmus képviselője. Munkássága nálunk kevésbé ismert. (Fontosabb művei: Geldtheorie und Konjunkturtheorie; Preise und Production; Monetary and the Trade Cycle; Monetary Nationalism and International Stability; Profits Interest and Investment; The Pure Theory of Capital; The Road of Serfdom; Individualism and Economic Order; The Counterrevolution of Science). A gazdasági ciklusok, a válságok periodicitásának elemzésében és a monetáris konjunktúraelmélet területén ért el eredményeket.
Megjelent A Hét V. évfolyama 43. számában, 1974. október 25-én.
