- –
elmész és senki vissza nem hív
voltál és újra új alakban
nem leszel immár
nem őriznek meg holt legendák
nem lesz utánad más az égbolt
elapad árnyad
egyedi voltod büszkesége
kihuny veled mint gyertya lángja
nem látja senki
vagy utánzatod a maradvány –
nyom voltál s lágy nyomot hagysz másban
míg van eszmélet?
álmodni jöttél a világra
és végül magad lettél álom
a határtalan szenvedésé
– –
párbajozol a láthatatlan
ellenféllel térrel idővel
sötét anyaggal
ő kénye-kedve szerint ejti
rajtad a friss sebeket szinte
mintha vigyázva
szívedből színpompás vértinták
hullnak árnyékodra ezüst zöld
lila égszínkék
lelkedet már többször feladtad
de árnyéka valahogy mindig
újranő benned
megölhet idő anyag isten –
de mintha célja volna véled
mintha színekkel játszadozna?
– – –
álmomban eltévedek gyakran
ódondad városokban mintha
középkoromban
külsőt váltanak ismerősök
vibrálnak mindig más alakban
tünékeny árnyak
homályhullám kísérget némán –
holnap volt mikor égi hang fényt
metszett az éjbe?
megtaláltam hát azt a helyet
mit összebújva megjelöltünk
ha eltévednénk
elsuttogtam gyorsan a jelszót
az volt a hely kétségkívül de
nem te voltál ott csak a hangod
– – – –
magányom művirágai
éjszaka világítanak
boldogok gyökértelenek
körülvesznek kísértenek
lüktetnek emberarcúak
suttognak is suttognak is
mikor magamba szakadok
baljósan bennem nyílnak ők
mint percekben a századok
letépem sápadt szirmaik
már soha nem szerethetek
fényre zajba törekszenek
én sötét csend vagyok ma itt
– – – – –
a megnyugvás álma pokla
emlékezni szép napokra
szeretni ki nem szeretne
emlékeidből kivetve
rég elúszva más egekbe
kit a lázadás megváltott
s nem szeret hát legyen áldott
az ördögtől kinek fattya
gondoljon ő szép napokra
tiltakozni kinek kedve
gondoljon az istenedre
vele perlekedjen várva
teljesüljön pokla álma
– – – – – –
az inga leng az inga ing
elhullanak legjobbjaink
az inga ing az inga leng
és benn a kín és kinn a csend
Kiemelt Kép: Steigerwald Tibor Pszicho