Izrael gazdag és erős, de két napja gyengének és sebezhetőnek látszott. Ennek rettenetes következménye lesz, mert azon a vidéken nem tűnhet gyengének és sebezhetőnek egy olyan állam, amelyet az összes szomszédja el akar törölni a Föld színéről. Izrael nemcsak gazdag és erős, de mostanáig annak is gondolták mind a saját polgárai, mind az ellenségei. Valószínűleg ez a hit magyarázza azt a stratégiai abszurditást, hogy egy picike ország népe, ahol minden település kőhajításnyira található valamelyik határtól, elviselhető kockázatnak tartotta, hogy egy drótkerítés válassza el attól a szervezettől, amely sosem csinált titkot abból, hogy meg akarja semmisíteni.
Időnként átlőnek pár tucat rakétát, de azokat még a levegőben hatástalanítjuk. Néha átszökik néhány merénylő, de őket gyorsan ártalmatlanná tesszük. El lehet így lenni, gondolták az izraeliek eddig, miközben a kerítés innenső oldalán megpróbálták a hétköznapi életüket élni.
Szombaton az derült ki, hogy nem lehet így ellenni. Ez a belátás tragikus, mert annak a hitnek a megingatásával, mely szerint Izrael erős és sebezhetetlen. A Hamasz olyan helyzetet állított elő, aminek nincs a nemzetközi jogi normák szerint kivitelezhető megoldása. Viszont ettől még lesz valamilyen megoldása, mert amikor a határon áttörő hordák válogatás nélkül gyilkolnak gyerekeket és nőket, akkor azt az emberi történelem során soha, semmilyen életképes törzs, nép, állam nem tolerálta.
Az emberiség történelmében egészen a második világháború végéig, a szemben álló felek minden lehetséges eszközt bevetettek annak érdekében, hogy megszüntessék az olyan típusú fenyegetést, mint amilyet a Hamasz és Irán jelent Izraelnek. A minden lehetséges eszközt szó szerint kell érteni. A védekezés alatt korábban nem azt értették, hogy semlegesítik a behatolókat, aztán a katonák hazatérnek az otthonaikba, és várják a következő támadást, ahogyan azt az izraeli hadsereg teszi mióta kivonult Gázából és átengedte a körzet felügyeletét az ellenségének. Ez az, amit régen stratégiai abszurdumnak tartottak volna. Akkoriban magától értetődőnek vette mindenki, hogy a védekezés jegyében részben vagy egészben elfoglalnak országokat és kiirtják vagy elüldözik az ottani lakosságot.
A második világháború óta szerencsére az utóbbi módszerek elfogadhatatlanok az emberiség számára. Már amennyiben Izrael vagy a nyugati államok vetemednének hasonlóra, hiszen az azeriek éppen a napokban üldöztek el több tízezer örményt a szülőföldjéről a legkisebb izraeli jogsértésre is érzékeny nemzetközi közvélemény néma közönye mellett. Nem ült össze a Biztonsági Tanács, nem ígérték meg az elüldözött örményeknek a visszatérés jogát, a nyugati baloldal nem szervezett tüntetést az azeri kolonializmus és apartheid ellen. A világ tudomásul vette: így megy ez, így ment mindig is, a győztes etnikai tisztogatással biztosítja a rendet a megszerzett birtokán.
Izrael képes lenne arra, hogy a Gáza felől rá leselkedő veszélyt hasonló pragmatizmussal végleg megszüntesse. A civilek gyilkolászását, amit a Hamasz mámorosan ünnepel, az izraeli katonák minden egyes nap viszonozni tudnák. Áttörhetnének a falon, ők is lelőhetnének ötszáz embert, túszokat ejthetnének, készíthetnének néhány szelfit a földön fekvő áldozatok felett, aztán másnap megcsinálhatnák újra, és újra, és újra. Mindebben nem akadályozhatná meg őket senki, csak a lelkiismeretük.
Az Izraelt rendszeresen elítélő nyilatkozatok erkölcstelensége pontosan annak az aszimmetriának a szándékos ignorálásában rejlik, hogy Izrael mindezt megtehetné, de nem teszi meg. Huszonnégy óra alatt kősivataggá bombázhatná az egész ellenséges övezetet, ahogy azt a történelemben bármikor megtették volna a hadban álló felek, ha módjuk lett volna rá. Annak alapján, amilyen kíméletlenséggel a zsidó polgári lakosságot ölték szombaton, nyugodtan kijelenthető, hogy a Hamasz is habozás nélkül megtenné, ha lenne rá módja. Izraelnek lenne rá módja, mégis visszafogja magát.
És ez helyes, mert a civilizált államok betartanak olyan szabályokat, amiket a terroristák nem. Ahogyan az is helyes, hogy az ukrán hadvezetés nem az orosz falvak bombázásával válaszol az ukrán falvak bombázásra. Ugyanakkor ez a párhuzam rávilágit az aszimmetrikus helyzetek hosszú távú tarthatatlanságára. Ameddig az ukránok csak a saját területükön küzdhetnek, ameddig nem mérhetnek csapást az agresszor hátországára, addig legfeljebb az adott napot fogják túlélni, igazi győzelemben nem reménykedhetnek. Olyanok, mint az a bokszoló, aki kizárólag védekezik, de sosem üt. Lehozhat egy menetet, lehozhat ötöt-hatot, de előbb vagy utóbb hibázni fog és akkor vége.
Izrael szombaton hibázott, és újra megtapasztalta, hogy milyen közel van az a vég, amelytől csupán egy könnyen ledózerolható kerítés választja el. A támadás jellege és az öldöklés könyörtelensége nyilván megerősíti az izraelieket abban a meggyőződésükben, hogy a palesztinok valódi célja nem a Szentföld felosztása, az úgynevezett két-állami megoldás kivívása, hanem a Szentföld teljes megtisztítása a zsidóktól.
A távolból persze nehéz megítélni, de a terroristák közül a racionálisabbak feltehetően sejtik, hogy ezúttal túlgyilkolták magukat. A szombati mészárlással átsorolták magukat és Gázát, ami Izrael felől nézve jelenleg ugyanaz, a még elviselhető kockázat kategóriájából a mindenképpen elhárítandó életveszély kategóriájába. Ennek a különbségnek a megértése döntő lesz annak feldolgozása szempontjából, ami most következik.
Mert ami most következik, az próbára fogja tenni azok elköteleződését, akik kiállnak Izrael önvédelmi joga mellett, de ragaszkodnak a nemzetközi jogi elvek betartásához az önvédelmi jog gyakorlása közben. Izrael a létében érzi fenyegetve magát, nem alaptalanul, a reakciója ezúttal biztosan nem olyan léptékű lesz, ami „a válaszlépésként izraeli vadászgépek gázai célpontokat támadtak” címmel kerül be rendszerint a rövidhírek közé. Még csak nem is megtorlás jön, mint a müncheni olimpia után, amikor hajtóvadászatot indítottak az elkövetők ellen. A szombati vérengzés mértéke, de leginkább az a félelem, hogy ez a vérengzés bármikor megismétlődhet, nem teszi lehetővé az izraeli kormány számára azt, hogy az ellenintézkedéseket leegyszerűsítse szimpla bosszúra. Magát a fenyegetést akarja majd minimálisra csökkenteni, az pedig nem képzelhető el Gáza (átmeneti) megszállása és a Hamasz mögött álló iráni rezsim meggyengítése nélkül. Egyik mutatvány sem ígérkezik olyannak, amiért az Amnesty International lelkesedni szokott.
Ennél nagyobb baj, hogy Teheránnak köszönhetően a lokálisnak induló orosz-ukrán háború átterjedhet a Közel-Keletre, miközben Pekingben akár kalkulálhatnak úgy is, hogy az ukrajnai és az izraeli hadszíntéren harcoló szövetségesek támogatása mellett Amerikának már nem marad ereje arra, hogy meggátolja Tajvan elfoglalását. Az összes alkotóelem együtt van, ami egy nagyobb robbanáshoz szükséges.
Az emberiség tehát ismét vészesen közel került ahhoz, hogy még azelőtt elpusztítsa magát a hagyományos technikával, mielőtt a mesterséges intelligencia tehetné meg vele ugyanezt. De mivel idáig mindig mindent túlélt, ezt is bizonyára túl fogja.
JELEN.MEDIA
Forrás: Újnépszabadság