Mindig is mondtam, hogy hazudik. Világéletében hazudott. Tudom, a politikusok általában hazudnak, és lényegében a hazugságot bocsátják áruba. Ki szebb jövőt ígér, ki tudatosan manipulál, ki visszaél azzal a tudással, aminek a birtokában van, és elhallgatja azt mások elől. Paul Ekman pszichológus „kutatásai során úgy találta, hogy a hazugságnak alapvetően kilenc különböző motivációja lehet. Hazugságra ösztönözhet bennünket, ha el akarjuk kerülni a büntetést, ha meg akarunk szerezni valamilyen jutalmat, ha meg akarunk védeni másokat vagy saját magunkat, ha ki akarjuk vívni mások elismerését, ha meg akarunk szűntetni egy kínos helyzetet, ha el akarjuk kerülni a megalázottságot, ha fent szeretnénk tartani a privát szféránkat, vagy ha mások feletti hatalmunkat gyakoroljuk”.
Ezek közül szerintem az utolsó az, amit Orbán tudatosan művel. Orbán ebben a tekintetben egy notórius és gátlástalan hazudozó. Mivel ő a gazdatest, ezért az összes vele kapcsolatban álló, tőle függő, őt szolgáló ember vagy szervezet törvényszerűen részt vesz a hazudozásban. Egyrészt elvárja tőlük a lojalitást, másrészt emiatt a hazugságot alapvetésként, ha úgy tetszik, tényként közlik, és így is élik meg. Mivel Orbán ráadásul némi jogi ismeretekkel, valamint teljhatalommal is rendelkezik, ezért az igazság nála van. Ha ő tudja, mi az igaz, akkor ő tudja azt is, hogy mi a hazugság. Őszintének lenni a mai világban öngyilkosság.
Egy ilyen ember, aki napi szinten veszíti el a bizalmat a saját polgárai szemében, illetve a globális erőtérben is, az egész egyszerűen egy szavahihetetlen szélhámos. Aki hazudik, az lop, tartja a mondás, ami jelen esetben igenis helytálló a maga nemében. Orbán az egész rendszerét hazugságra építette, és ahhoz, hogy ez működjön, folyamatosan magát kell felülmúlnia (alulmúlnia?) mindenféle tekintetben. Ez mondjuk egy ekkora jellembajnoknak nem igazán okoz gondot, mert az a világ, amit elénk vetít, alapjaiban hamis, hazug és pusztító. Nemcsak azért, mert aki ismeri, az pontosan tudja, hogy amit mond, tesz, vagy csinál, ordas nagy kamu, hanem azért is, mert a híveknek azt üzeni, hogy ez a követendő példa. Ha egy amúgy is vakhitű polgár, ne adj’ isten szembesül egy a bálványát érintő nem túl hízelgő ténnyel, akkor a saját magának feltett kérdésre nem lehet más a válasz, mint hogy miért is ne? Ha ő is, akkor én miért ne? Ha az elsőszámú ezt reflexszerűen űzi, akkor én miért ne űzném?
Ha hazamegyek, nem kell igazat mondanom, mert az én identitásomba is simán belefér az, amit Orbán képvisel. A viselkedésével kvázi erre predesztinálja a követőit, ez a természetes. Az, hogy saját magát buktatja le lépten-nyomon, hogy saját magának mond ellent lépten-nyomon, szinte már természetes. Aki pedig erre rávilágít, az szemét gazember, ellenség, áruló. Millió jelzője van ránk, akik mindezt látjuk, értjük, leleplezzük, és megírjuk, hogy amit tesz, hazugság. Az egész rezsim, az egész szolgahaddal együtt egymásért, de legfőképpen Orbánért áldozza fel a hitelét, minden maradék becsületét.
Amellett, hogy hazudik, Orbán természetesen hülyének néz mindenkit. Az egyik a másikból következik. Jobb helyeken, pontosabban olyan országokban, ahol normális demokrácia van, egy politikus, de legfőképpen miniszterelnök ha lebukik egy hazugsággal, akkor lemond. Itt nem ez van. Itt ha hazudik, és kiderül, akkor a hazugság leleplezője megkapja az arcába, hogy fake news-t terjeszt, és azonnal beperelik. Egyszersmind nyomatékosítva, hogy többet ne tegyen keresztbe a kedves vezetőnek. Ha ők hazugságokat terjesztenek, az természetes. Ha őket perelik be, akkor általában 99%-os sikerrel meg is nyerik ellenük a rágalmazási pereket, de ennyi, semmi több nem történik. Holott fordított esetről nem nagyon tudok, mármint arról, hogy Mészáros, Rogán, vagy az egész propagandagyár ellen indított perekből ők jöttek volna ki nyertesként. Tehát hazudnak.
Ilyen méretű hazugságcunamira az elmúlt 12 év előtti időkből nem nagyon emlékszem. Ha volt is, akkor annak volt valami következménye. Például pontosan láttuk, mit műveltek az őszödi beszéd megvágásával kapcsolatban. Egyszóval a tettenérés, egy adott hazugság leleplezése, semmit nem javít a helyzeten, sajnos. Maximum igazolást nyer maga tény. De attól még a köztudatban a hazugság marad az igazság. Vagyis a tény. Például.
Orbán Viktor pénteken hivatalos programra Rómába utazott – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A kormányfő a katolikus törvényhozók 12. alkalommal megrendezett éves találkozóján vesz részt, amelyet minden esztendőben Rómában és az olasz főváros közelében fekvő Frascatiban tartanak meg. Ez a tény.
Az, hogy csütörtök este szűk családi körben már tömte fejét egy római étterem teraszán, szintén tény.
Az, hogy nem katolikus, hanem református vallású, az is tény.
És amit Orbán Balázs előadott, gondolom, az is tény: az olasz fővárosba érkeztek katolikus törvényhozók, kormányzati szakemberek, civil szervezetek vezetői és jelentős közéleti szerepet vállaló egyházi vezetők, hogy megvitassák a világ nagy kérdéseit és a keresztény politizálás lehetőségeit, ebben a XXI. századi, bizonytalanságokkal terhelt világban.
Hogy mit keresett és milyen minőségben itt Orbán, az már homályos. Mint ahogy az is, hogy egy szekuláris ország vezetője milyen minőségben egyezkedik a katolikus egyházzal? Nem utolsó sorban az is érdekes, hogy a keresztény egyház mi a faszt keres a politikában? Ennek tükrében nagy valószínűséggel a következő lépés csak az lehet, hogy Orbán átkeresztelkedik, jól felveszi a Szent István-i koronát a fejére, majd Bizáncnak ajánlja fel az országot. Annak idején a parlamentben a gyakori antiklerikális beszólásai után, a jobbra sorolását követően egész egyszerűen politikai hasznot remélt, majd szerzett a vallás és politikai hatalma nászából. Egy idevágó gondolatsort szeretnék az olvasókkal megosztani, igazán tanulságos és tűpontos, a legmegrázóbb benne pedig az, hogy 2013-ban íródott:
Jakab Attila vallástörténész a Le Monde Diplomatique magyar kiadásában hosszan írt arról, hogy „az Orbán-rezsim szellemi alapját tulajdonképpen a demokráciát és a liberalizmust elvető, a német katolicizmus intellektuális peremvidékén elhelyezkedő Carl Schmitt politikai teológiája és jogfilozófiája alkotja”. A kutató szerint ennek lényege, hogy a politikai cselekvést a „barát-ellenség” ellentétpár határozza meg, az erkölcsnek nincs köze sem joghoz, sem politikához, gyakorlatilag minden jogszerűvé tehető. Magyarországon ez a jog- és politikai filozófia ötvöződik „azzal a bizánci hatalomfelfogással, hogy az ország (mint terület) tulajdonképpen a Hatalom birtokosának magántulajdona, a lakosok az ő alattvalói, és ő minden hatalom forrása (ő osztja a hivatalokat)” – írja Jakab Attila.
A bizánci „szimfóniának” nevezett rendszerben a hatalom oltalmazza az egyházat, amely cserébe ezért erkölcsileg legitimálja. Ebben a kapcsolatban „az egyházi intézmény a politikai hatalom alárendeltje és eszköze. Ez az ára a számára biztosított társadalmi privilégiumoknak és anyagi biztonságnak”.
Jakab Attila úgy látja: az Orbán-rezsim igazi hungarikum. „Benne a magyar társadalom nem elhanyagolható része önmagára ismer, azonosul vele, ahogy azt el is várják tőle. Lecsapódik mindaz, amiről alig-alig akar valaki tudomást venni: a felszínesség, a középszerűség, a féltudás kultusza, amely ugyanakkor a saját kiválóságába és megfellebbezhetetlen igazságába vetett mélységes meggyőződéssel párosul. (via Az orbánizmus az új vallás?)
És ha már egyház és annak egykori földi helytartója, akkor végezetül hadd idézzek II. János Páltól egy állítást: “Ahol a hazugság és hamisság magvait vetik el, szárba szökken a gyanakvás és a megosztottság.”
kolozsvaros.com
Ez a felület kizárólag önkéntes olvasói támogatásokból működik. Nem politikusok, háttérhatalmak és gazdasági érdekcsoportok tulajdona, kizárólag az olvasóké.
Kiszámítható működésünket körülbelül havi 3,000,000 forint biztosítja. Ebben a hónapban összegyűlt 1,938,953 forint, még hiányzik 1,061,047 forint. A Szalonnát ITT támogathatod, a Szalonnázó extra cikkeire ITT tudsz előfizetni.
Forrás: Újnépszabadság
