Kolozsvári Szalonna és Hir-Telen Beszólunk
Tegyünk egymás mellé két hírt:
• Tíz százalékos pedagógusbéremelést tud megelőlegezni a kormány, amíg nem kapjuk meg a Magyarországnak járó forrásokat, közölte a Belügyminisztérium péntek este.
• Orbán Viktor úgy reagált: Magyarország biztonságban van, illetve ő sosem tekintette csodának az uniós forrásokat, bár a közbeszédben ez kering. Magyarországnak nem kell megijednie, nincs rászorulva senkinek a pénzére, megáll a saját lábán, ha nem áramolnának ezek az összegek, akkor is sikeresek lennénk.
Akkor szerintem most fel kéne hívni a nyomdát, hogy húzzanak bele az óriásplakátok nyomtatásába, és máris kezdhetik az ország kitapétázását. Persze ne azok a jól ismert, ámde avas lózungok legyenek ráhímezve, hogy „Dühíti Önt Brüsszel?” vagy az „Üzenjük Brüsszelnek”, hanem mondjuk olyasmik, hogy „Kedves Brüsszel, küldjél pénzt, de kurva gyorsan, mert magunk alá szartunk a nagy erőlködésben. Addig vergődtünk, hogy megállítsunk, ameddig sikerült!” Vagy mondjuk „A brüsszeli szankciók működnek! Egy vasat sem kapunk, ameddig a kormány ellopja az országnak szánt pénzeket”.
Lenne dolga a plakátfiúnak, és biztos sok közúti baleset is történne emiatt, mert a keményen csodálkozó kisembernek kiesne a szeme a megrökönyödéstől, és az árokba hajtana a gépjárművével. Mert ugye semmi mást nem hallani tizenhárom éve, mint azt, hogy itt a világon a legjobb, a legszebb, a legsikeresebb minden, és az elmúlt száz év elmúlt tíz éve volt a világtörténelem gazdasági csodája, ami a kormányozni tudó Orbán-kormányok érdeme.
Ehhez képest Gulyás a minap már a vészharang kötelét rángatta veszettül: „A következő év nehéz lesz, valószínűleg a 2010-ben elkezdődött kormányzás óta a legnehezebb, de nem szabad feladni (…) a célokat.”
Hát igen. A keleti nyitás, az illiberális ámokfutás, az orosz diktátor csúfos szereplése mind a harcmezőn, mind a világpolitika színpadán önmagában is lesújtó, nem beszélve a legfontosabb problémáról: Orbán Viktorról. Az, hogy ez a sikeres évtized ide futott ki, egyedül neki köszönhető, senki másnak. Meg persze a közvetlen környezetének. Ahol senki nem akadt, aki szólt volna az önmagából kifordult küldetéstudatnak: ha fullba nyomja a kretént, akkor itt hatalmas buktába fogunk beleszaladni.
Hosszú éveken keresztül szerencséje volt a hamiskártyásnak. Miközben folyamatosan fogást talált az EU intézményein, ők nem találtak rajta fogást. Marha jó volt a felállás, a pénzek jöttek, ezek eltették, a magyarok jelentős részét magukra hagyták. Tényleg kivételesen szerencsés volt ez a bizonyos évtized, különösebb negatív folyamatok nem zajlottak a világban, még Trumpot is le bírták váltani az Egyesült Államokban, Putyin viszont erősödni tudott. Majd nem sokkal azután, hogy a Covid-19 ránk rúgta az ajtót, és már úgy tűnt, hogy járvány utáni válságból kikecmergünk valahogy, az orosz agresszor elindította a háborúját Ukrajna ellen.
Bár ez végül a Holdról is látszó kétharmadhoz jól jött, de aztán már nem jöttek olyan jó lapok. Olyannyira nem, hogy a végén nem maradt más, mint eldobni azokat. Bár előtte folyamatosan emelte és megadta a téteket, a blöff már nem igazán segített. Főleg úgy, hogy a partnerek kezében színsor, póker vagy royal flush volt.
De a legnagyobb probléma az, hogy attól az asztaltól most fel is kell állnia a mi nagy játékosunknak, mert elfogyott a hitele. Nincs zseton, amivel még egy leosztást tudna finanszírozni. Mi több: eddig is hitelből játszott, és most a hitelezők kezdik benyújtani a számlát.
Kik ezek? Hát az országlakók, társadalmi és foglalkozási csoportok. Például a tanárok, akiknek a megbecsülését eltapsolta, eljátszotta, hazatalicskázta, a gázszerelője nevére íratta. Mint a magánnyugdíj-megtakarításokat, amiknek szintén nyoma veszett. És ott vannak a háttérben meghúzódó, a nyilvánosság elől kitakart névtelenek, akik eddig pénzelték és befektettek őfényességébe.
Honnan lett volna pénze ennek az országnak, amikor állítólag 2010-ben üres államkasszával fordultak rá a következő évtizedre? Mekkora volt akkor az államadósság? Megmondom. A 2010-es kormányváltáskor az államadósság 19 ezer milliárd forint volt, ami 2020-ra majdnem megduplázódott, 36 ezer milliárd forint fölé emelkedett. A bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított adósságráta 80,2 százalék volt 2010-ben, fokozatos csökkenés után, 2020 év végére 80,1 százalékra emelkedett vissza a mutató. Vagyis Orbán szavaival élve ismét közel kerültünk az adósrabszolgasághoz. (Halkan szólok, a 2022-es év adata ennél még tragikusabb lesz – szerk).
Mindaddig, amíg hiánnyal fogadja el a parlament a költségvetést, automatikusan nő az adósság. Az állam ugyanis többet költ, mint amennyi bevétele van, ebből az következik, hogy hitelt kell felvennie. A kormány sikerként könyvelte el, hogy három százalék alá csökkent a GDP-arányos hiány, amikor az Európai Bizottság megszüntette a túlzottdeficit-eljárást Magyarország ellen. Ettől még ugyanúgy deficites maradt a költségvetés, amelynek hatására évről évre nő az ország adóssága. Ahhoz, hogy ne emelkedjen az adósság, nullás büdzsére volna szükség, de erről hamar letett a
kormány; túl nagy áldozatot követelt volna a gazdasági növekedés oltárán.
Ezt egy év eleji elemzésből idéztem, érdemes lesz újra elolvasni, és ehhez mérni azokat a melldöngető, pökhendi, nagy pofájú, magabiztos nyilatkozatokat, amelyeknek nem sok közük volt a valósághoz, és amelyek tulajdonképpen oda vezettek, hogy most egy szál alsónadrágban áll előttünk király. Ha ehhez még hozzáadjuk Matolcsy őszinteség rohamát a gazdaság valós helyzetéről, akkor Gulyás még finoman és nőiesen fogalmazott a nehéz lesz az előttünk álló év eposzában.
Mert szerintem most fog leszakadni az a bizonyos pajta, és nem azért, mert tyúkok ülnek rajta.
Kurva nagy a baj. És az, hogy természetesen megint győzelemként árulják a Brüsszelben elszenvedett kristálytiszta vereséget, még nagyobbat fog szólni azokban a bugyrokban, ahol még hisznek a nagy mesélőnek. Az pedig már szóra sem érdemes, hogy tulajdonképpen mindegyik, az összes szankciós csomagot kivétel nélkül megszavazta a magyar kormány Brüsszelben úgy, hogy a szankciók elutasítására buzdító nemzeti konzultáció még le sem zárult.
Lehet még nyomatni a szemfényvesztést egy ideig, de abból a végére vakság lesz, és a sötétben mindenki fél. Ennél még a jó öreg Michael Corleone is elegánsabban és tisztségesebben intézte az üzleti ügyeit.
Forrás: Újnépszabadság
