Régi művelődésünk alacsony sorból kiemelkedő nagyjainak gyermekkorát, legtöbbször családi származását is homály fedi. A jobbágy vagy plebejus életének első éveiről nem tudósít családi krónika. Mindez ráillik XVII. századi szellemi életünk óriására, Apáczai Csere Jánosra is.
Gyermekkoráról saját írásai csupán néhány szűkszavú sort tartalmaznak. Magyar Encyclopediájában az 1625-ös évnél jegyzi fel: „Ennek a könyvnek írója születtetik“, majd az Olt nevének említésekor: „melynek partján neveltettem“. Az erdővidéki savanyúvizekről és a homoródalmási barlangról tudósító feljegyzései tanúsítják, hogy szülőfaluja környékét gyakran bebarangolta. Mindez azonban nem vet fényt indulására, és semmilyen támpontot nem nyújt családi származásának tisztázásához. Hogy milyen ösztönzéseket nyújthatott számára szülőfaluja, milyen családi hagyomány sarkallta az értelmiségi pálya vállalására, milyen kapun és hogyan lépett a barcasági jobbágyfaluból a társadalmi emelkedés útjára? – megannyi kérdés, amelyekre mindeddig nem felelt a tudomány. Családi összeköttetés, patrónusi támogatás vitte-e Kolozsvárra a nagy képességű gyermeket? – kérdi Bán Imre is, a legjobb Apáczai monográfia tudós szerzője.
A kutatók főként a tanítvány Bethlen Miklós közismert feljegyzésének („Apáczai János volt Barca-apáczai szegény, ott minémű szabadsággal élnek, olyan ember gyermeke“) értelmezésére szorítkoztak. Erdélyben ekkor a „minémű szabadsággal élő szegény emberek“, a jobbágyság és nemesség között hullámzó, jogilag gyakran meghatározatlan helyzetű emberek tömegei éltek: székelyek, szász szabadparasztok, szabadosok, hunyadi és hétfalusi plájások, csíki őrállók, román kenézek, darabontok, puskások, nem is szólva a nagyszámú armálist szerzett kisnemesről. Bethlen Miklós mindezt jól tudta. Az eddigi magyarázatok azért nem vezethettek mindig kellő eredményre, mert Bethlen feljegyzését nem differenciált társadalomvizsgálat alapján értelmezték, hanem az apácai társadalom egészére vonatkoztatták. Ezért származtatták Csere Jánost hol jobbágy, hol törcsvári várkatona vagy szabad székely családból. Herepei János szerint „Apáca lakói mint törcsvári várhoz tartozó katonák, egyéni szabadsággal és jogokkal élő székelyek voltak, akiket a világi pályára való menetelben ekkor még nem korlátozott jobbágyi sors.“ Bán Imre alávetett népelemnek tekinti az apácaiakat, de feltételezi, hogy „a szabad székely vidékekről folyamatosan újabb bevándorlókkal gyarapodó falu kiváltságos voltának tudatát szívósan őrizhette“.
Apáca társadalma a XVII. századra kétségtelenül differenciálódott. A teljességgel bizonyos alacsony, szegényemberi állapotnak pedig – amint említettük – több lépcsőfoka lehetett. Nem érdektelen, hogy jobbágy, szabados-darabont vagy a fejedelemtől armálist szerzett kisnemesi család indította-e útjára, hiszen ezeknek a társadalmi rétegeknek a mozgási lehetősége nem volt azonos. Ugyanakkor egy hasonló vizsgálat fényt deríthet a politikai, katonai és szellemi életnek Apácait ért hatásaira, amelyek kétségtelenül befolyásolták a gyermek Csere János fejlődését. És nyilván nem szorul magyarázatra, hogy az alacsony sors szorításából való kilépésre a szülőfalu és a család helyzete nyújtott valamilyen módon lehetőséget.
Véleményünk szerint Apáczai Csere János származásának tisztázásához egyetlen út visz közelebb: Apáca XVII. századi társadalmi és művelődési állapotának a lehető legteljesebb felmérése. Csak ennek alapján állapítható meg, hogy milyen társadalmi helyzetet takar Bethlen Miklós feljegyzése.
Ezért vállalkoztunk dr. Binder Pállal együtt arra, hogy átnézzük a Brassói Állami Levéltár még át nem kutatott anyagát. Felhasználtuk a törcsvári uradalom számadáskönyveit és XVIII. századi urbáriumait, valamint a barcasági falvakra vonatkozó iratcsomót, ami Apáczai Csere János életének eddigi kutatói előtt ismeretlen volt. A továbbiakban szeretném vázlatosan bemutatni eredményeinket.
Apáca lakossága már a XIV–XV. században elindult a jobbágyosodás útján. 1498-ban a törcsvári uradalommal együtt zálog-, majd 1651-ben örökbirtokként és fehér megyei jobbágyfaluként került Brassó birtokába. Helyzetének sajátosságát éppen ez a birtoklás adja meg. Brassó pénzgazdálkodást folytatott és mindvégig a pénzbeli adó, a cenzus növelésére törekedett. A robot és egyéb, máshol szokásos szolgáltatások hiányzanak. Az 1620-as években a cenzus minden más kötelezettséget magába olvasztva jelenik meg. A falu jobbágyai tehát állandóan nagyobb pénzösszegek beszerzésére kényszerültek, és így fokozottabb mértékben vettek részt az áruforgalomban. A kézműves-kereskedelmi központ, Brassó árnyékában a XVII. század második feléig szabadabban mozoghattak, mint más vidékek jobbágyai, és bizonyos mértékig a polgárosodás hatókörében éltek.
A Brassót is érintő országos politikai és katonai események Apácára is hatottak és részben alakítottak társadalmi-gazdasági berendezkedésén. Amint a számadáskönyvekből és egyéb dokumentumokból kitűnik, a faluban szép számmal éltek jobbágyi szolgáltatásoktól mentesített szabadosok. Ha az apácai szabadosok és a brassói darabontok névjegyzékét összevetjük, kiderül, hogy ugyanazon személyekről van szó. Az apácai szabadosok a brassói seregben szolgáló gyalogos katonák voltak, akik részt vettek a századforduló, majd Bethlen Gábor és I. Rákóczi György hadjárataiban. Ez volt egyben a legmagasabb státus, amelybe egy Apácán élő és ott maradó család felemelkedhetett. Ha a XVI. században gyanakodhatunk néhány kisnemesi család jelenlétére a törcsvári uradalom területén, a XVII. században ennek nyomát már nem találjuk. Bár két nemesi oklevél is fennmaradt apácai származású személyekről, az uradalom területén gyakorlatilag senki sem érvényesíthette birtok hiányában amúgy is nyomatéktalan nemesi előjogait. Az apácai alacsony sorból csak a törcsvári uradalom területéről való távozással lehetett szabadulni.
A szabados-darabontok rétege is visszasüllyed a jobbágyok sorába, mihelyt a fejedelmi hatalom nem követelt többé Brassótól katonát. A város ragaszkodása birtokához fokozatos hanyatlásával együtt növekedett, kisnemesi réteg kialakulását megakadályozta és a lakosságot jobbágysorban tartotta.
A XVI. század végén és a XVII. század első felében megbolyduló, a jobbágyi kötöttségeken lazítani próbáló apácai társadalmat jelentős szellemi és művelődési hatások is érték. A törcsvári uradalom falvaiban a XVI. században már több iskola működött. A számadáskönyvekben 1560-ból és 1594-ből bukkantunk az apácai iskolamesterről tudósító adatokra. A törcsvári uradalom és Brassó magyar lakossága kálvinistaként nemcsak Brassó luteránus iskoláival állott kapcsolatban, hanem szorosan kötődött a kor legjelentősebb kálvinista intézményeihez is. Több lelkészi és iskolamesteri hivatást betöltő értelmiségi Sárospatakról, Gyulafehérvárról, Debrecenből, majd Enyedről került a Barcaságra.
Közülük néhányon szülőföldjükre tértek vissza. Ugyanakkor több Apácáról elszármazott értelmiségiről tudunk, aki Erdély más vidékein keresett megélhetést. Sokatmondó az a tény is, hogy nem Apáczai Csere János volt az egyetlen, aki a Barcaságról Hollandia egyetemeire jutott.
A levéltári adatok alapján részben a Csere család helyzete is rekonstruálható. A Cserék a nevet viselő férfiágon nem voltak őshonos apácaiak – Székelyföldről valamikor 1577–1622 között költöztek Apácára. Vagyoni állapotuk alapján a falu tehetősebb rétegéhez sorolhatjuk őket. Az apácai őrtornyon és az adójegyzékekben szereplő, a falu vezetőségében is szerepet játszó Csere György, valamint Csere Mihály minden valószínűség szerint Apáczai Csere János testvérei voltak. Az 1622-ben Bethlen Gábor által megnemesített, Bölönben lakó, de a gyulafehérvári káptalan megjegyzése szerint apácai származású Cseri Benedek és Apáczai Csere János családjának azonossága is sokkal valószínűbbnek tűnik, mint ahogy ezt az eddigi kutatások alapján gondolhattuk. Ezek szerint Apáczai Csere János a Csere család Apácán maradt ágából származott. Bár a családnak – amint hihető – nemesi oklevele lehetett, Csere János apja gyakorlatilag nem élhetett ennek előnyeivel és csupán a szabados-darabonti állapotig küzdhette fel magát. A század vége felé Apáczai Csere János említett két testvére és gyermekeik már adózó jobbágyokként szerepelnek. Ezzel szemben az Apácáról elköltözött Cserék közül többen emelkedtek tényleges nemesi állapotba. Ezt példázza Apáczai Csere János öccsének, Tamásnak, Herepei János szerint egy másik öccsétől származó szucsáki nemes Csereieknek és a nagyajtai Cserei családnak életútja. Sőt Apáczai Csere János is „az 1655-ös üldözések hatása alatt – írja Bán Imre –, akár védelmül, akár eb ura fakó dacból, mint afféle kis úr, kezdte magát Chierj-nek írni”. Egyébként az értelmiségi pályát maga is a társadalmi felemelkedés útjának tekintette, amikor az akadémiát végzettek számára nemesség adományozását javasolta.
Ha ezek után Apáca tényleges társadalmi állapotát és a Csere család helyzetét összevetjük és ennek alapján értelmezzük Bethlen Miklós Apáczai szüleire vonatkozó megjegyzését, megállapíthatjuk: Apáczai Csere János egy jobbágyfaluban, de valószínűleg nemesi oklevéllel is rendelkező, a gyakorlati életben viszont szabadosi-darabonti állapotban élő családban született. Családjának és szülőfalujának XVII. század eleji helyzete utat nyithatott emelkedéséhez. A faluban ekkor egy mozgékony, jobbágyi terheitől szabadulni kívánó réteg élt. Felhasználva Erdélynek a harmincéves háborúban való részvételét, közülük sokan darabontnak álltak. Ugyanakkor a reformációt követő XVI. századi művelődési fellendülés, valamint Bethlen Gábor és I. Rákóczi György művelődéspártoló politikája a XVII. század első felében a városi polgárokkal és a nemességgel együtt a falvak paraszti sorban élő lakóit is megérintette. És ez fokozottabban érvényes a honterusi hagyományokat folytató Brassó környékére, ahol nemcsak a várost, hanem a Barcaság magyar falvait is járható utak kötötték a korabeli Erdély, sőt Európa művelődési életéhez A fejedelmek hadjárataiban résztvevő „világlátott“ darabontok is bomlasztották a falu elszigeteltségét, és könnyebben találták meg a maguk vagy gyermekeik számára a társadalmi felemelkedés útját. Bizonyos az is, hogy a törcsvári uradalom jobbágyfalvaiból való szabadulás akár nemesség szerzésével katonai pályán, akár az értelmiség sorába való emelkedéssel történt, minden esetben a fejedelmi hatalom közvetett vagy közvetlen támogatását igényelte.
A tizenegy-tizenkét éves Apáczai Csere János, amikor Apácát odahagyta, olyan úton indult el, amelyen őelőtte vagy vele együtt mások is lépkedtek. Az apácai-gyerek feltűnése Kolozsvár és Gyulafehérvár iskoláiban, majd Hollandia egyetemein nem esetleges. Egyedi csupán rendkívüli tehetsége, a tudomány erejébe vetett törhetetlen hite, valamint hazája iránti szenvedélyes szeretete. Ezért állíthatta XVII. századi szellemi életünk számára a legmagasabb mércét.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 22. számában, 1975. május 30-án.