Elment a nap, táskájába tevén
ügyeit, gondjait. Csönd lesz talán.
Ketten vagyunk most, Lenin meg én,
Lenin mint fénykép szobám falán.
Száját harsány szó feszíti szét,
bajusza mereven fölfele néz.
Homloka ráncában az emberiség,
hatalmas homlok, hatalmas ész.
Alatta sok ezer ember vonul,
lobogók erdeje, karok fûszálai.
Fölállok, arcomon az öröm kigyúl
jelentéssel kell most elébe állani:
Lenin elvtárs hadd szólok pár kurta szót,
nem szolgálatilag, szívből csupán
Lenin elvtárs, tudja, pokoli mód
nehéz amit végzünk egymás után.
Adunk már ruhát a mezítelennek,
több már a szén s az érc – ez, ugye, szép?
De persze, emellett – hadd mondom el Önnek,
sok még a szenny és a buta beszéd.
Míg átrágjuk magunk rajta, kimerülünk.
Ön nélkül sokan eltévedtek már,
ezen a mi földünkön, itt körülünk
s körös-körül igen sok gazember jár.
Nincs rá elég szám, s nincs nevezet,
hogy hányan vannak e csirkefogók:
kulákok, szektánsok, részegesek,
talpnyalók és munkahalogatók.
Itt járnak és gőgtől dagad a kebelük,
töltőtoll s jelvény pompázik a mellen.
Persze hogy megbirkózunk velük,
de rémes nehéz a harc ezek ellen.
Lenin elvtárs, füstös üzemeinkben
s havas tarlókon Ön itt van vélünk.
Az Ön nevével, a szívével szívünkben
eszmélünk, lélegzünk, verekszünk, élünk.
Elment a nap, táskájába tevén
ügyeit, gondjait. Csönd lesz talán.
Ketten vagyunk most: Lenin meg én,
Lenin mint fénykép szobám falán.
Fordította Radó György
Elment a nap, táskájába tevén ügyeit, gondjait. Csönd lesz talán. Ketten vagyunk most, Lenin meg én, Lenin mint fénykép szobám falán.
Száját harsány szó feszíti szét, bajusza mereven fölfele néz. Homloka ráncában az emberiség, hatalmas homlok, hatalmas ész.
Alatta sok ezer ember vonul, lobogók erdeje, karok fûszálai. Fölállok, arcomon az öröm kigyúl jelentéssel kell most elébe állani:
Lenin elvtárs hadd szólok pár kurta szót, nem szolgálatilag, szívből csupán Lenin elvtárs, tudja, pokoli mód nehéz amit végzünk egymás után.
Adunk már ruhát a mezítelennek, több már a szén s az érc – ez, ugye, szép? De persze, emellett – hadd mondom el Önnek, sok még a szenny és a buta beszéd.
Míg átrágjuk magunk rajta, kimerülünk. Ön nélkül sokan eltévedtek már, ezen a mi földünkön, itt körülünk s körös-körül igen sok gazember jár.
Nincs rá elég szám, s nincs nevezet, hogy hányan vannak e csirkefogók: kulákok, szektánsok, részegesek, talpnyalók és munkahalogatók.
Itt járnak és gőgtől dagad a kebelük, töltőtoll s jelvény pompázik a mellen. Persze hogy megbirkózunk velük, de rémes nehéz a harc ezek ellen.
Lenin elvtárs, füstös üzemeinkben s havas tarlókon Ön itt van vélünk. Az Ön nevével, a szívével szívünkben eszmélünk, lélegzünk, verekszünk, élünk.
Elment a nap, táskájába tevén ügyeit, gondjait. Csönd lesz talán. Ketten vagyunk most: Lenin meg én, Lenin mint fénykép szobám falán.
