Az újságíró archívumából – az Infovilág cikke.
Vladimír Mečiar a csehszlovák szétválást megelőzően tűnt fel az utolsókat rúgó szövetségi állam politikusai között, s míg egyesek lebecsülték a volt bokszolót, mások már komoly jövőt jósoltak neki. Az utóbbiaknak lett igazuk: a robusztus politikus megszerezte és – kisebb megszakításokkal – majd’ egy évtizeden át meg is tartotta a hatalmat Szlovákiában. Módszeréről (ami korántsem egyedülálló a Kárpát-medencében) képet ad szerzőnk, a Népszabadság akkori pozsonyi tudósítója, akinek beszámolója 1993. december 8-án jelent meg a legnagyobb példányszámú hazai napilapban. (A nyitó képen: Vladimír Mečiar és cikkünk szerzője, Farkas József György.)
Váratlan és sokkoló eset foglalkoztatja ezekben a napokban a szlovákiai közvéleményt. A Slovenský Východ című napilap megszerezte és közzétette annak a beszédnek a szövegét, amelyet Vladimír Mečiar kormányfő, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (DSZM) elnöke mondott el a közeli múltban a Kassa melletti Aranyidán (Zlatá Idka), a párt kelet-szlovákiai aktivistáival lezajlott találkozón.
Abban végül is nincs semmi rendkívüli, ha egy vezető politikus tájékoztatja párthíveit elképzeléseiről. Ám Mečiar szónoklata, amelynek (a DSZM által sem cáfolt) szövegét a szlovák lapnak sikerült megszereznie, meglehetősen lehangoló képet fest Szlovákia első emberének módszereiről, a hatalom megtartására irányuló elszántságáról, az ezt szolgálni hivatott terveiről. A cikket más szlovák lapok is átvették vagy igen részletesen idézték. Ha beleolvasunk, az is világossá válik, miért.
Vladimír Mečiar elsősorban belpolitikai kérdésekkel foglalkozott. Mint emlékezetes, a DSZM hosszas alkudozások után kormányszövetségre lépett a jobboldali nacionalista Szlovák Nemzeti Párttal (SZNP). A kormányfő, újsütetű koalíciós partnerét értékelve egyebek között a következő megállapításokat tette: „Az SZNP súlyos belső nehézségekkel küzd, mióta Černák az elnöke. Saját adataik szerint mintegy tízezer szimpatizánsa és tagja hagyta el a pártot úgy, hogy többé hallani sem akar róla. Vannak járások, ahol csak vezetősége vagy elnöke van, tagja egy szál se. Belsőleg eléggé szétforgácsolt, azokat, akik helyeselték a velünk kötendő koalíciót, kritizálják, és ki akarják rúgni a pártból… Szlovákia nemzeti demokratikus erőinek képviselője a DSZM maradt, vagy logikus, hogy azokat, akik ebben az irányban haladnak előre, meg kell szólítanunk és át kell vennünk a magunk támogatására, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom részének kell őket tekintenünk. Ezzel hozzánk kerül a Szlovák Nemzeti Párt tagságának tetemes hányada, szinte az egész tagsága. Járási szinten pedig úgy kell beszélnünk a tisztségviselőkkel, hogy tartsanak tőlünk…”
A kormányfő-pártelnök beszédében több ízben is kitért az egyház szerepére, s annak jelentőségére, hogy a következő időszakra a DSZM megszerezze a papság támogatását. Ebben a potenciális vetélytárs a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDM) lehet. Mečiar szerint „a KDM arra számít, hogy a papok egy része rájuk fog szavazni. Hát még mit nem, különösen azután, hogy elfogadtuk az egyházi vagyonról szóló törvényt. Ezzel kapcsolatban nyilván volt egy kis lelkiismeret-furdalásuk, egyik tanácskozásukon Mikloško (volt szlovák parlamenti elnök – a tudósító megjegyzése) velem kapcsolatban kijelentette: Templomba nem jár a kurva, de a papokat elvette tőlünk… Az egyházi hierarchia egy része is támogatni fog bennünket. Az egyházat nem kell belerángatni a politikába, de közvéleményformáló, és érti a jutalmazás módját… Segítjük a pravoszlávokat, a görögkatolikusokat, a római katolikusokat, úgyhogy e téren nem kellene nehézségekbe ütköznünk, még ha itt-ott egy-egy pap meglóg is, és ellenünk fordul. Ami számunkra érdekes, három hete Szlovákia-szerte misét mondanak a kormányért. A püspökök mindenütt azt hirdetik, hogy a kormány Isten kegyelméből való, ezért tisztelni kell… Nem akarjuk az egyház és a politika összefonódását, de a papokkal szót kell érteni. Le kell velük ülni, el kell velük beszélgetni, még misebort is adnak…”
Az egyházak mellett minél több egyéb tömörülés rokonszenvének elnyerésére is biztatta híveit a miniszterelnök. Kiemelte a múlt században a kulturális örökség megvédése céljára életre hívott, ám manapság felettébb aktívan politizáló szervezet, a Matica Slovenská jelentőségét, amely „egyértelműen hozzánk csatlakozott, sehol másutt és senki mást nem fog támogatni, csakis a DSZM-et. Ezt megfogadták nekünk, és láthatták, hogy mi viszont egy koronáért nekik adtuk a Neografia nyomdát, amely 600 milliót ér. De nem mondhatják, hogy ingyen jutottak hozzá. Szóval számíthatunk rájuk.”
Mečiar egy füst alatt számba vette, ki mindenkire építhet még pártja: „A Nők Demokratikus Uniója mellettünk áll, a szakszervezeteknek legalább a fele támogatni fog bennünket… Fontos az együttműködés olyan emberekkel is, mint a postások, akik kihordják az újságokat, és ezzel együtt hozzák-viszik a híreket, továbbá az orvosokkal, tanítókkal, akik mindenütt a közvélemény formálói… A Szlovák Írók Szövetsége a legnagyobb szervezet – több mint 300 tagja van, bárhova meghívhatják őket, ahova csak akarják -, egyértelműen mellettünk áll… Egy kicsit veszekedősek, de… nagyon közel állnak hozzánk, mert manapság azt mondják: ha mi nem leszünk, akkor ez az állam nem éri meg az elkövetkező választási időszak végét.”
Az erőforrásokat azért vette sorra a miniszterelnök, mert jövő ősszel helyhatósági választásokat tartanak Szlovákiában. A felkészülést részletezve a politikus igencsak szemléletesen magyarázta el hallgatóságának, hogyan kell polgármestert csinálni: „A helyhatósági választásokon a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom járásonként átlag egymillió koronát költ a kampányra, sőt Kassán kétmilliót. A ti polgármester-jelöltetekről az emberek még nem tudják, hogy ő a jelölt. Rendeztek hát egy versenyt, amelyen díjkiosztás is lesz, és ő adja át a díjat. A városházáról kilép egy ifjú pár, ő pedig köszönti a menyasszonyt. Természetes emberi gesztus – senki sem kifogásolhatja: Hébe-hóba ír egy újságcikket, itt-ott okosan hozzászól valamelyik lakossági fórumon. Olykor-olykor megjelenik a fényképe. Esetenként kormányküldöttség vagy parlamenti delegáció érkezik, és ő kíséri körbe a városban. Ezt mind már most feltűnés nélkül el kell kezdeni.”
A pozsonyi kormány elnöke nem kendőzte el párthívei előtt, amit azok amúgy is tudtak: nem okvetlenül áll mindenki az ő oldalukon. Mindenekelőtt bizonyos újságírókkal foglalkozott, akik – vagy negyvenen – „havonta 300-1200 dollárt kapnak kormányellenes cikkeikért. Valamennyien neves vezércikkírók a rádióban, a televízióban, a vezető napilapoknál. Szóval nyilván ettől (mármint a dollároktól – a tudósító megjegyzése) termelődik bennük az epe, mert ha a kormányt szolgálják, nem kapnak semmit, ám ha szidják, a fizetésükön felül még ezer dollár, vagyis 33 ezer korona üti a markukat… Vizsgáljuk, vajon igaz-e a dolog, vagy sem, ha kiderül, hogy igaz, nyilvánosságra hozzuk.”
Újabb megerősítést nyert Mečiar szavaiból, hogy közte és Michal Kováč államfő között távolról sem teljes az összhang. „Húska úr (a DSZM és a törvényhozás alelnöke – a tudósító megjegyzése) fölkereste a köztársasági elnök urat, és azt mondta neki: „Úgy csinálod a dolgokat, hogy te leszel nemcsak az első, hanem az utolsó elnök is…”
Ami pedig egy korábbi szövetséges, a Szlovákiai Zöldek Pártját illeti, ez „olyan párt, amelyet a választási kampányban mi pénzeltünk, mi mentettük meg a teljes csődtől, lényegében csendes koalíciót alkot velünk. De az utóbbi időben többször láttuk tagjaikat Kňažko (az időközben új pártot alapító volt Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom– alelnök és külügyminiszter – a tudósító megjegyzése) gyűlésein, úgyhogy elő kell majd őket vennünk és meg kell tőlük kérdeznünk, mit szándékoznak tenni. Ha átmennek Kňažkóékhoz, én tiszteletben tartom a szabad döntés jogát. De akkor kifelé a hivatalokból, és vissza a pénzt is!”
Több szempontból is tanulságosak Vladimír Mečiarnak két prominens hölgyről tett megállapításai. Azzal kapcsolatban, hogy most folyik a szavazatgyűjtés Szlovákiában Az év asszonya címért, a kormányfő Eva Mitrová személyét ajánlotta hallgatói figyelmébe, aki jelenleg „strasbourgi nagykövetünk, de mint tudják, annak idején a DSZM képviselője volt a szövetségi parlamentben…(később Szlovákia első budapesti nagykövete – a szerző megjegyzése). Beszéljék rá a barátnőjüket és a feleségüket, szavazzanak rá, hadd legyen ő a győztes. Tegyék őt feltűnésmentesen népszerűvé ország-világ előtt… Rendkívül sokat tett azért, hogy Szlovákia az Európa Tanács tagja lett. Ebben mindjárt utánam következik. Mert a legfőbb érdemekre mégiscsak én formálok jogot. Szerénységből.”
A kormányfő kitért az új egészségügyi miniszter asszony, Irena Belohorská személyére is. Ő korábban a védelmi minisztériumban az egészségügyet és a szociálpolitikát felügyelte, majd amikor megüresedett a minisztérium hivatalvezetői posztja, ezt ő vette át, és „már az első tanácskozáson úgy lehengerelte a sok ezredest, hogy egyszeriben nagy tiszteletre és tekintélyre tett szert. Mivel négy évet dolgozott külföldön, három nyelven beszél, úgy gondolták, jó lenne, ha ő képviselné Szlovákia érdekeit a NATO-ban. így hát készen állt ennek a funkciónak a betöltésére, de Moravčík külügyminiszter azzal jött elő, hogy kár lenne őt a NATO-ba küldeni, amikor Román Zelenay (Meciar autóbalesetben elhunyt bizalmasa – a tudósító megjegyzése) halála után szüksége van egy államtitkárra, s az Belohorská lehetne. Nem nagy lelkesedéssel ugyan, de beleegyezett. Pillanatnyilag Amerikában van, előkészíti Szlovákia csatlakozását a NATO-hoz, és meg kell hagyni, eredményesen. (Időközben Belohorskát kinevezték egészségügyi miniszternek. – a tudósító megjegyzése) Így kormányunkban három nő ül egymás mellett, úgyhogy azon gondolkodom, hogyan ültetem szét köztük a férfiakat. Azelőtt Soboňa (a parlament által felmentett egészségügyi miniszter – a tudósító megjegyzése) ült a nők között, azért beszélgetett folyton, vicceket mesélt nekik, ők meg vihorásztak…, hát ráripakodtam: Miniszter úr, kezeket az asztalra!…”
Viliam Soboňát akkor váltotta le a parlament, amikor már létezett a DSZM-SZNP koalíciós többség, vagyis ezekből a pártokból is akadtak, akik együtt szavaztak az ellenzékkel. Mečiar nem is ment el szó nélkül a dolog mellett: „…a koalíció mindjárt az első szavazáskor csődöt mondott. Ez pedig azt jelenti, a kormánynak a jövőben számolnia kell azzal, hogy ez bármikor megismétlődhet, és így bárki megbukhat. Ezért tegnap megbeszéltük a képviselőkkel, hogy ennek nem szabad megismétlődnie. Most Slobodnik (kulturális miniszter), Hofbauer (a táblaeltávolításokról hírhedtté vált közlekedési miniszter – a tudósító megjegyzései) és Mečiar van soron. De ha én megbukom, velem bukik az egész kormány…”
A miniszterelnök még számos egyéb személyi kérdésről ejtett szót, így arról, hogy őt lemondásra biztatta a köztársasági elnök, hogy ő viszont a Szlovák Nemzeti Bank alelnökét szólította fel ugyanerre (az illető, Marián Tkáč, egy magyar vállalkozónak kiállított váltó visszatartásával, és számos egyéb baklövéssel „érdemelte ki” a kormányfő haragját). Azt is részletezte, hogyan készül pártja – ezúttal a Szlovák Nemzeti Párttal összhangban – a legfőbb ügyész kiakolbólítására. A legtanulságosabb azonban az a beszédrészlet, amelyben a sikeres választási szereplésre történő felkészülést taglalja: „Egy hónappal a helyhatósági választások előtt már késő lenne spekulálni. Csak tizenegy hónapunk van. Úgyhogy tegyenek meg mindent azért, hogy 1994-ben ismét győzzünk. És ha ne adj’ isten előrehozott választásokra kerülne sor, akkor olyan erősek legyünk, hogy mindenkit lehengereljünk… Akkor beindítjuk a gőzhengert, legyen meg Isten akarata, mégpedig úgy beindítjuk, hogy szájtátva bámul majd mindenki. Az, hogy most olyan nyugodtnak, higgadtnak látszunk, és hogy nem vágjuk ki itthon az aduinkat, a külföld megnyugtatására történik. Ha elcsitulnak a kedélyek, aztán már más lesz a helyzet.”
A bizalmas kormányfői szózat kiszivárgása indulatos kommentárok sorozatát váltotta ki a szlovákiai lapok hasábjain. A Sme című újság már a címével kifejezi véleményét: Hazugság, mint munkamódszer? Az Új Szó publicistája szerint a beszéd összegzése annak, ami az egyeduralom megkaparintása műfajában megtanulható. A botrányt kirobbantó Slovenský Východ jelezte, hogy nem fejezte be a beszéd közlését, írása végén csak az áll, hogy „Folytatása következik”. S ez – konkrét és átvitt értelemben egyaránt – nyugtalanító Szlovákia számára.
A bizalmas kormányfői szózat kiszivárgása indulatos kommentárok sorozatára késztette a szlovákiai lapokat. A Sme című újság már a címével kifejezi véleményét: Hazugság, mint munkamódszer? Az Új Szó publicistája szerint a beszéd összegzése annak, ami az egyeduralom megkaparintása műfajában megtanulható. A botrányt kirobbantó Slovenský Východ jelezte, hogy nem fejezte be a beszéd közlését, írása végén csak az áll, hogy „Folytatása következik”. S ez – konkrét és átvitt értelemben egyaránt – nyugtalanító Szlovákia számára.
