1922 végén, amikor a romániai magyar irodalom csak első lépéseit tette a kibontakozás felé, még alig jelent meg ma is számon tartott irodalmi mű (például Áprily Lajos Falusi elégiája), s a kialakulatlan irodalmi életben még alig lehetett tájékozódni, meglepetésként hatott, hogy egy fiatal román költő, Iustin Ilieșiu, hazai magyar költők verseit fordítja és antológiában is megjelenteti őket. Az antológiát, mely Laura címmel Nagyváradon jelent meg a Franklin kiadónál, helytelen lenne a magyar irodalomnak olyan későbbi román antológiáival összehasonlítanunk, amelyek hosszú műfordítói gyakorlat után, közös munkával jöttek létre, de kezdeményező szerepe volt a magyar költészetnek a román olvasóközönség körében való népszerűsítésében.
Iustin Ilieșiu 1900. március 18-án született a Naszód megyei Maieru községben, középiskolai tanulmányait a naszódi román nyelvű alapítványi főgimnáziumban és Balázsfalván végezte. Ebből az időből ered barátsága Egey Jenővel, akivel a világháború után a kolozsvári egyetem jogi fakultásán ismét összekerült, és barátságuk a közös fordítói munkában is megnyilatkozott.
Még a naszódi években kezd el Ilieșiu írni, s első versei és műfordításai gimnazista korában jelentek meg, valószínűleg egy pesti román lapban. (A Foaia Poporului Român című pesti román lap 1910. évi 259. számában olvashatjuk például Kisfaludy Károly Szegény tatárjának szabad átültetését Tereza din Sǎtmar címmel, 1916. évi 260. számában pedig megtalálhatjuk Iustin Ilieșiu Ultima suferințǎ című költeményét.)
A világháború utáni évek sokoldalú irodalmi munkásságra adtak lehetőséget. Az egyetem két – nyelvi és jogi – fakultására iratkozott be. Mindjárt lapot indított Glasul libertǎții címmel, majd a Cele trei Crișuri című nagyváradi folyóirat kolozsvári szerkesztője lett. E lap tervszerű, kitartó munkát végzett a román-magyar irodalmi kapcsolatok kiépítése érdekében, és szívesen közölt műfordításokat magyar költőktől. Ilieșiunak itt jelentek meg egymás után Kiss József-, Gyóni Géza- és Ady Endre-tolmácsolásai. Az elsők között volt Gyóni Géza Csak egy éjszakára című versének fordítása (1921. 15. sz. Numai pentru o noapte). Ilieșiu, akit a háború végén az iskola padjaiból katonának hívtak be, a maga érzéseit is beleönthette jól sikerült átültetésébe. Ady-tól egymás után a következő fordításokat közölte csak a Cele trei Crișuri-ban: Omul blestemat (A megátkozott ember – 1921. 12. szám), Ia-mi tot ce-ai dat (Nem adom vissza – 1921. 4. szám), Aproape de cimitir (Közel a temetőhöz – 1921. 17. sz.), Sânge şi aur (Vér és arany – 1923. 1–2. sz.), In podgoria anilor trecuţi (Elillant évek szőlőhegyén – uo.) – amikhez hozzá kell számítanunk más folyóiratokban (Aurora) megjelent Ady-fordításait (összesen tizennyolc Ady-verset ültetett át).
Réthy Andor bibliográfiájából kitűnik, hogy Ady verseinek első román tolmácsolója Octavian Goga volt, akinek első két Ady-fordítását (A Halál-tó fölött, A krisztusok mártírja) a Luceafărul 1909-ben közölte. A következőkre több mint egy évtized múltán került sor. Újabb áradatuk 1921-ben indult meg, amikor a Gȋndirea közölni kezdte Vasile Al. George és Isaia Tolan fordításait. Az Adyt népszerűsítő munkát folytatta a Ţara noastră is, itt jelent meg Goga fordításában A magyar Ugaron, Nichifor Crainic fordításában pedig az Egy ismerős kisfiú. „Goga – mint Domokos Sámuel írja monográfiájában – Ady-ban a forradalmár költőt látta, aki élesen szembeszállt kora társadalmával”; Iustin Ilieșiu főként Ady pályájának első felében írt verseiből, elsősorban a Vér és aranyból fordított, a forradalmár Ady érzésvilágából, a kor társadalmi kérdéseivel viaskodó verseiből alig közvetített valamit a román olvasóknak. Úgy tűnik, mindenekelőtt Ady finom hangulatú szerelmi költeményei (Nem adom vissza), a kétségek és csalódások, az elmúlás és a fenyegető halál költészete ragadta meg. Tartalmi és formai hűségre törekedett, és sajátos, egységes hangulatú fordításaiból egy nagy költő költészetének egyik-másik jellemző vonását érezhette meg az olvasó még az első román Ady-antológia (Sînge şi aur, George A. Petre fordítása, Nagyvárad, 1930.) előtt. Ady egész költői világának a felfedezése azonban a későbbi fordítók feladata maradt.
Ady mellett a Laurában a korabeli magyar költészet népes gárdája vonult fel; Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Lesznai Anna, Oláh Gábor, Szép Ernő, Kiss József és Gyóni Géza. Számunkra azonban ennél érdekesebb, hogy egy kávéházi asztaltársaságban, amelyben főként baloldali írók, köztük az akkor már ismert nevű Salamon László foglaltak helyet, kiket ajánlhattak egy fiatal román műfordító figyelmébe a születő romániai magyar irodalomból. A Laura alapján ez a névsor a következő: Áprily Lajos, Bárd Oszkár, Bartalis János, Becsky Irén, Győri Ernő, Hajnal László, Kádár Imre, Keresztury Sándor, Ligeti Ernő, Reményik Sándor, Salamon László, Sípos Iván, Szombati-Szabó István. Ebben a változatos névsorban főleg kolozsvári újságírók és fiatal avantgardista költők szerepelnek, a távolabb lakókról (Endre Károly, Olosz Lajos, Tompa László) vagy megfeledkeztek vagy még nem értékelték eléggé a munkáikat. Meglepőbb, hogy Szentimrei Jenő, a Napkelet egyik szerkesztője is kimaradt a névsorból, pedig úgy tűnik, hogy elsősorban a Napkelet új utakat kereső, aktivista vagy avantgardista munkatársainak a verseiből válogatott az antológia szerkesztője és fordítója. Erre enged következtetni az is, hogy bevezető jegyzeteiben milyen lényeges, jellemző vonásokra mutatott rá. (Ezek különben az első rövid, román nyelvű jellemzések a még jószerint ismeretlen hazai magyar költőkről.) Ligeti Ernőről azt olvashatjuk, hogy a progresszista táborvezető szelleme és a Napkelet szerkesztője; Szombati-Szabó Istvánról, hogy a Napkelet egyik főmunkatársa stb. Iustin Ilieşiu választása természetszerűleg főként azokra esett, akikben fiatalos, a jövőbe néző, új európai költői törekvéseknek felelő szellemiséget látott meg, vagy akikkel esetleg közvetlen jóbarátságban volt (Keresztury Sándor).
A korabeli román és magyar sajtó általában nagy elismeréssel és dicsérettel fogadta Iustin Ilieșiu vállalkozását, habár a költők kiválasztását többen is kifogásolták.
A Keleti Újság és az Ellenzék kritikusai Ilieșiu legtöbb tolmácsolásában az eredeti vers „belső karakterét, sajátos szellemét” érezték meg, és különösképpen kiemelték Gyóni Géza és Kiss József verseinek virtuóz fordítását. A magyar sajtó felismerte az antológia politikai jelentőségét, és a háborús gyűlölködés, a gyanakvás szelleme után az igazi megértés és testvériség új törekvéseinek megnyilatkozását látta meg benne. „A magyar literatúra s a béke és civilizáció ügye teljes elismeréssel és köszönettel tartozik a román poétának ezért a szép és jelentős kötetért” – olvassuk a Keleti Újságban, az Ellenzék cikkírója (Szg) pedig így foglalja össze az értékelést: „Ez a kötet igazi pacifista és humánus munkát végez.”
Hogy ez a tudatos célkitűzés vezette Ilieșiut, azt Keresztury Sándorral való kapcsolatai és közös terveik is igazolják. Közös elhatározásuk volt, hogy megismertetik egymással az Erdélyben együtt élő románok és magyarok irodalmát. Keresztury ugyancsak 1922-ben állította össze az Új román költők antológiáját, amikor Ilieșiu a Laurát. Kereszturyról írva ezért hangsúlyozta Ilieșiu azt, hogy a kultúra fegyverével indított harcot a román és a magyar nép közeledéséért. Keresztury ma már szinte elfelejtett antológiája akkor még nem ismert román költőket (például Demostene Botez, Aron Cotrus, Lucian Blaga stb.) mutatott be a magyar olvasóknak.
Maga Ilieșiu az 1930-as években mint a kolozsvári református kollégium romántanára szolgálta a román irodalom népszerűsítését. Napjainkban ismét találkozhatunk a műfordításaival folyóiratokban és a magyar irodalom román antológiájában (Antologia literaturii maghiare. III. és IV., Bucureşti, 1968.) több XIX. és XX. századi magyar író novelláját és egypár modern költő verseit (Balázs Béla, Somlyó Zoltán) olvashatjuk románul az ő átültetésében.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 16. számában, 1973. április 20-án.
