Az 1840-es évek kolozsvári szellemi életében olyan pezsgés indult meg, amilyenre addig, ott még nem volt példa. Lapok indulnak, kölcsönkönyvtárakat, egyesületeket szerveznek, és mindenfelé a kollégiumi tanárok, tanítók, nevelők kezdeményező munkájára ismerhetünk. A figyelem központjában most a nevelés kérdése állott, attól várták a nép felemelését, a társadalmi fellendülést. Brassai Sámuel, a Vasárnapi Újság szerkesztője a falusi gazdálkodóknak szóló cikkeket írt, Gáspár János 1846. január 15-én a kolozsvári Pestalozzi-ünnepségen arról beszélt, hogy Pestalozzi a legalsóbb néprétegek számára hozta el a világosságot, és hogy a gyermekek szellemi erőit az élet közvetlen megismerésével, érzékelésével kell kifejleszteni. Életet kell vinni az iskolába.
Ebből a Pestalozzi-ünnepélyből indult ki a Kolozsvári Nevelői Kör megalakításának a gondolata. Brassai Sámuelnél összegyűltek a pedagógusok és a nevelés barátai, és megbeszélték, hogy mi legyen az első hazai nevelői egyesületnek a célja. A legújabb nevelőtörekvéseket akarták átplántálni a honi talajba, és az ésszerű népnevelés gondolatát kialakítani. A Kolozsvári Nevelői Kör százhuszonöt évvel ezelőtt, 1846. április 13-án tartotta meg első, alakuló közgyűlését, és azon Mikó Imre elnökségével tanárokat választott be a vezetőségbe (Salamon József, Gáspár János, Csulak Dániel). Gáspár János őrizte meg az egyesület jegyzőkönyveit, amikor kormányrendeletre be kellett szüntetnie a működését, és 1848-ban ő indította meg ismét a munkát.
Mit tehetett egy kolozsvári nevelői egyesület, amikor munkáját a kormány szigorúan ellenőrizte? Külföldi folyóiratokat rendelt, falitérképeket hozatott az iskolák számára, megvitatta a korabeli tanítási rendszer, az elemi iskolai tanterv hibáit és hiányait, 1848-ban javasolta a tanítóképzés állami megszervezését, hitet tett a szabadelvű iskoláztatás, az életre nevelés gondolata mellett. Friss levegőt vitt az iskolák életébe, és az ma is felénk árad a múltból.
Megjelent A Hét II. évfolyama 15. számában, 1971. április 9-én