Ötven éve annak, hogy Áprily Lajos Tavasz a házsongárdi temetőben című verse első ízben megjelent a kolozsvári Ellenzékben, ötven éve annak, hogy Aletta van der Maet nevének dallama elevenebben és mélyebben él bennünk, mint ahogy az előttünk járt nemzedékek lelkében élhetett, ötven éve annak, hogy magunkkal vihetjük egy házsongárdi séta emlékeit, amikor a költő hiába kereste a gyenge, gyámoltalan holland asszony sírját, de feltámasztotta és megőrizte számunkra is Aletta van der Maet nevének dallamát, azt a dallamot, amely elkísérte Apáczait a gazdag Hollandiából Gyulafehérvárra és Kolozsvárra.
Aletta van der Maet neve a második szakaszban bukkan fel első ízben, azután még háromszor megismétlődik (egyszer csak az Aletta név), és az utolsó szakasz utolsó sorában búcsúzunk el tőle. Aletta van der Maet: eszerint dallamalakító kulcsszó Áprily Lajos versében, de a hollandul nem tudó vagy a holland és flamand irodalomban nem járatos olvasó számára az utolsó sorig kétséges marad az, hogy Aletta van der Maet nevét, illetőleg annak utolsó részét (Maet) hogyan kell kiejteni, hogyan ejtette ki a költő. Az utolsó sor erre határozott választ ad, mert ezt a sort Áprily Lajos így írta le, és ez így is jelent meg eddig minden kiadásban: „Aletta van der Maet-nak megköszönjem.“ A magyar nyelvilleszkedési törvénye alapján tehát könnyen válaszolhatunk a feltett kérdésre: a Maet nevet nem Mét-nek, hanem Mát-nak (hosszú á-val) kell kiejtenünk. Így ejtette azt Áprily Lajos, és így ejtette mintegy harminc évvel ezelőtt Jancsó Adrianne is, amikor a verset egy kolozsvári Apáczai-ünnepélyen előadta. Akik a flamand költők nevével valamikor régen már találkoztak (pl. Verhaeren), azoknak nem lehet meglepetés az, hogy az ae-t ezekben a nevekben á-nak kell kiejteni. A név dallamát Áprily Lajos számára bizonyára nem csak a mássalhangzók lágysága és dallamossága, hanem ugyanakkor a mély és magas magánhangzók szabályos váltakozása alakította ki.
Mintegy ötven éven keresztül ezzel a változatlan szöveggel jelent meg Áprily Lajos verse számos kiadványban, Áprily-kötetben, az ötvenedik év fordulóra azonban az Utunk évkönyvben már „kijavítva“ jelenik meg ez a sor, így: „Aletta van der Maetnek megköszönjem.“ A változtatás szinte jelentéktelennek tűnik fel, de ezúttal mégsem vádolhatjuk vele a nyomda ördögét, hanem sokkal inkább annak a lektornak vagy nyomdai korrektornak a tudatos munkáját, aki a Maet nevet Mét-nek olvasta, és ezért ehhez alakította az utolsó szótagot. De az eredeti szöveghez való hűtlenség egyben a név dallamának a megváltoztatását is jelenti.
Megjelent A Hét VI. évfolyama 15. számában, 1975. április 11-én.
A szerkesztő megjegyzése
Az első ilyen szó (név) kiejtése, amivel találkozhattunk, a Maurice Maeterlincké, a félig francia (Maurice – ‘morisz’), félig flamand (‘máter’link).
Áprily Lajos: Tavasz a házsongárdi temetőben
Apáczai Csere Jánosné, Aletta van der Maet emlékének
A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.
Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.
Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.
De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.
S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,
akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.
hol a sötétség tenger-árja ellen
ragyogó gátat épített a szellem.
Aletta van der Maet nevét susogta,
mikor a béke bús szemét lefogta.
S mikor a hálátlan világ temette,
Aletta búja jajgatott felette,
míg dörgő fenséggel búgott le rája
a kálvinista templom orgonája.
Aztán a dal visszhangját vesztve, félve
belenémult a hervadásba, télbe.
Gyámoltalan nő – szól a régi fáma –
urát keresve, sírba ment utána…
A fényben, fenn a házsongárdi csendben
tovább dalolt a név zenéje bennem
S nagyon szeretném, hogyha volna könnyem,
egyetlen könny, hogy azt a dallamot
Aletta van der Maet-nak megköszönjem.
A Wikipédia szócikkében a következőket olvashatjuk:
„Apáczai vélhetően az 1648. évi nyárelőn indult el Erdélyből, és 1648. július 22-én iratkozott be a franekeri egyetemre, ahol Johannes Coccejus hebraisztikai előadásait hallgatta. Franekerben csak rövid időt tölthetett, mert 1648. szeptember 5-ei keltezéssel már a leideni egyetem anyakönyvében olvasható a neve. Itt elsősorban teológiát hallgatott olyan neves tanároktól, mint Fridericus Spanhemius, Abraham Heidanus és Jacobus Triglandius. Jóllehet, Apáczai a következő három szemeszterben a leideni egyetem beiratkozott hallgatója volt, valószínűsíthető, hogy már 1648-tól Utrechtben lakott, legalábbis erre utal a Magyar encyclopaediában a városról tett megjegyzésében. (…) 1650 elején ismét iskolát váltott, és ezúttal az utrechti egyetemen folytatta tanulmányait. Ez utóbbi alma materében 1650. március 23-án és 27-én, két fordulóban adta elő tanára, Gisbertus Voetius téziseit Disputatio theologica continens introductionem ad philologiam sacram (’Teológiai értekezés a Szentírás nyelveibe való bevezetésről’) címen.[35] 1651. április 3-án az 1647-ben alakult harderwijki egyetemre iratkozott be, április 13-án pedig már elő is jegyezték a teológiai doktori védésre jelentkezők között. Miután április 22-én Gisbertus Gulielmus ab Isendoorn elnöklete alatt megvédte Disputatio theologica inauguralis de primi hominis apostasia (’Doktoravató teológiai disputáció az első ember hitehagyásáról’) címen a bűnbeesésről írt értekezését, 1651. április 26-án a tanintézmény első teológiai doktorává avatták. (…)
Harderwijki doktorrá avatását követően Apáczai vélhetően visszatért Utrechtbe, a városnak az akkor még a református egyházhoz tartozó Szent Katalin-templomában ugyanis 1651. szeptember 30-án egybekelt Aletta van der Maet utrechti polgárlánnyal. Valószínű, hogy az ifjú ara a 17. századi Utrecht dokumentumaiból ismert jómódú, előkelő van der Maet család sarja volt.[38] Apáczai feleségével együtt feltételezhetően apósa házában élt; a házaspár első gyermeke 1652 júniusában vagy július elején született. (…)
Apáczai feleségével és kisgyermekével, valamint a Magyar encyclopaedia addig kinyomtatott fejezeteivel végül 1653 augusztusában érkezett meg Kolozsvárra. Innen augusztus 25-én folytatták útjukat Enyeden keresztül Gyulafehérvárra. A fejedelmi székvárosba végül augusztus 29-én érkezett meg az Apáczai család.[47] II. Rákóczi György fejedelem november 2-i hatállyal kinevezte a gyulafehérvári kollégiumba. (…)”
