1796 őszén az enyedi kollégiumban Benkő Ferenc professzor irányításával folyt az újonnan létesülő ásványtani és régiségtani gyűjtemény rendezése, amíg „az új kollégiumban a kis auditóriumon belül” az ajtó felé fel lehetett tenni ezt a feliratot: „Raritatum et rerum naturalium Museum, a ritkaságoknak és természeti dolgoknak museuma vagy gyűjteményes háza”.
A hazai művelődési élet nevezetes eseményének évtizedekre menő előzményei voltak. A természettudományi gyűjtést Galambos Mihály, a kollégium első természetrajztanára kezdte el még az 1780-as években. A múzeum első részében a tőle megvásárolt „kő és értzbeli gyűjtemény” volt elhelyezve cédulázatlanul. A többi anyag azonban már pontosan katalogizálva volt, ez mutatja a tudományos igényesség növekedését. A múzeum második részét sok adomány gazdagította. Benkő Ferenc többek között kitömött madarakat, herbáriumokat, szakkönyveket adományozott a múzeumnak. (Az állatok tömésével iskolát teremtett; tanítványai a múzeumot hazai anyaggal gazdagították.)
Benkő Ferenc, az első magyar nyelvű ásványtan szerzője, elsősorban a múzeum ásványtani jellegét szabta meg, de ugyanakkor indítást adott a régészeti és a néprajzi gyűjtőmunkára. A múzeum sokoldalú feladatköréből az utódai hol ezt, hol azt az ágat választották ki maguknak, később pedig megosztották maguk között a munkát.
Így Zeyk Miklós és utóda, Jancsó József az ornitológiának szentelték munkásságukat. Herepei Károly ásatásaival és régészeti kutatásaival írta be nevét a hazai tudománytörténetbe, Elekes Károly viszont a környék állatvilágát mutatta be a múzeumban. Tanítványokat nevelt, akik tovább vitték ezt a lankadatlan kutatómunkát, mint például Fenichel Sámuel, az Új-Guinea-kutató.
A XX. század nagy muzeológusai közül emeljük ki dr. Szilády Zoltánt, a rovartani gyűjtemény megszervezőjét, akinek a figyelme a népi életre is kiterjedt. Hozzáfoott a környék ősi néprajzi tárgyainak az összegyűjtéséhez. Sáska László is mellette, az ő irányításával kezdte meg természetkutató munkáját.
A XIX. század végén már kettéváló (történelem, régészet és természettudományok) gyűjtemények eszerint egyfelől a tudományos kutatómunka műhelyei lettek, másfelől pedig hozzájárultak az ifjúság neveléséhez, a szemléletes tanítást szolgálták, felkeltették a kutatás vágyát és szenvedélyét. Tágabb lehetőségek nyíltak meg 1950 után, amikor a két gyűjtemény rajoni múzeummá alakult át, melynek vezetősége lendülettel fogott hozzá a kutató- és népszerűsítő munkához. A régészeti múzeum ásatásokat kezdeményezett Csombordon, Felenyeden, Csákón. Lopadián és Enyed határában. Másfelől pedig az egész megyére kiterjedő kiállítások hosszú sorozata jelzi a múzeumok munkásságát, így például az ember eredetét vagy az Enyed és ennek környéke fejlődését bemutató kiállítások, a vadászati, a természeti emlékeket és tájakat művészi képekkel megelevenítő kiállítás, amelyet tízezrek néztek meg. Említsük meg végül a balneológiai kutatásokat, amelyek során az Enyed melletti bagói „Feneketlen tó”-ban gyógyító erejű iszapot találtak és így egy gyógyfürdő létesítésének lehetősége nyílt meg. November 13–14-én ünnepel a két enyedi múzeum és a hazai tudományos élet, de ünnepelhet vele együtt az enyedi Bethlen Gábor líceum is, hisz olyan természettudományi hagyományokat adott át, amelyeknek tudományos és társadalmi értékét még tovább kell és lehet kamatoztatni.
Megjelent A Hét II. évfolyama 46. számában, 1971. november 12-én.