1989. április 14.
A két gyerekkel együtt végre megnéztük az Éjjeli menedékhelyet. Nem volt rossz előadás, bár némely alakítás nem volt az előadás színvonalán, szerintem a szereposztás sem volt a legjobb.
Olvasom, törvényt alkottak, hogy Románia soha többé(!!!) nem vesz igénybe külföldi hiteleket. Hihetetlen ostobaság. És még vannak naiv emberek, akik elhiszik, hogy javulni fog az életszínvonalunk. Pedig már ott tartunk lassan, hogy szavakat fogunk enni, és jelszavakkal öblítünk utána.
1989. április 16.
A Vasárnapi Újságban Székelyhídi Ágoston, debreceni magyar állampolgár arról számolt be, hogy miként levelezik romániai barátaival.. Számunkra nem mondott újat, mi is „alagútpostán” juttatjuk ki a leveleink nagyrészét Magyarországra.
1989. április 17.
Szükség (!) esetén Románia képes atomfegyvert is gyártani és bármilyen, fejlett technológiát igénylő egyéb „terméket” is, jelentette ki Ceausescu. Félelmetes!
Közben özönlenek természetesen a dísztáviratok, amiért kifizettük a kölföldi adósságunkat. Ez csakis a hiszékenyeket nyugtatja meg és egyetlen pillanatig fel sem merül, hogy ennek az árát nem Ceausescu „fizette meg”, hanem a lakosság a fagyoskodással, villany és benzinhiánnyal, vagy- és éhezéssel.
1989. április 18.
A tekézés ma jobban ment, utána csak hármasban szaunáztunk Miskával és Lórival, egész idő alatt a múlt héten hozott folyóiratok cikkeiről beszélgettünk, cseréltük is azokat. Nem vagyunk optimisták ismét, pedig a tavasz bizakodásra szokott alkalmat teremteni.
1989. április 19.
Két éve még megülhettük Édesapa születésnapját(1911), ma csak a temetőbe mehettünk ki emlékezni.
Nagygyűlés Bukarestben, hozsannázás, konfetti-brillanti, ahogy Erzsébet szokta mondani. Ioan Totu külügyminiszter kijelentette, hogy a Nyugat meghamisítja a romániai valóságot. Igaza van, mert ha megírná a valós helyzetet, senki nem hinné el, hogy ilyesmi létezik Európában, a XX. század végén!
1989. április 20.
Mint az várható volt, minden megyét köteleznek arra, hogy nagygyűlésen fejezze ki lelkesedését a küladósság visszafizetése miatt és dicsőítse Ceausescut ezért… Éppen szabad szombatunk lenne egyébként holnapután, erre tessék. Megaláznak, rettegésben tartanak, kirúgással fenyegetnek mindenkit, aki nem lesz jelen.
Újabb kiutasítások: most egy osztrák küldöttséget (köztük két parlamenti képviselőt!) tartottak fogva tíz órán át Resicabányán, mert át akartak adni egy segélycsomagot az ottani lelkésznek.
1989. április 21.
Milyen kevés kell néha a jobb hangulathoz: ma volt az első teniszpartink Szurkos Gézával és Fodor Emillel, a pályát ők tudták elintézni a Ligetben. Kellemes ütögetés volt.
1989. április 22.
Nagy tömeggyűlés a Spotcsarnok előtt, kötelező részvétellel, de mindenki inkább egymással beszélgetett, mintsem a hangszórókból ömlő süket dumára figyelt volna. A rendezők sem fárasztották magukat a fegyelmezéssel, megelégedtek azzal, hogy nagyon sokan voltunk és betöltöttük a kiszabott területet. Fél órával a kezdés után már az elszivárgás is megkezdődött, én végigvártam a rendezvény lefolyását, mert kíváncsi voltam, milyen reakciókat láthatok. A tömeges eltávozást megakadályozni próbáló szervezők megpróbálták kordonnal visszatartani az embereket, kisebb összetűzések is kialakultak, valaki talán elég bölcs volt a főnökök között, hogy utasítást adjon az ellenkezések elkerülésére, így egyre kevesebben lettünk. Egy mentőkocsi elvitte a szívével nemrég még kórházban kezelt Papp Lajcsit, Papp Marika titkárnőnk férjét, aki a zsúfoltság és idegeskedés miatt légszomjban szenvedett. (Hála Istennek, nem lett komoly baja, napok után rendbejött). Mindenesetre nem tudták rávenni az embereket a lelkes skandálásra. Ezért majd biztosan letolják a munkahelyi főnököket az elvtársak.
1989. április 23.
A KISZ jogutódaként megalakult a DEMISZ, ha jól értettem a rádióból (Demokratikus Ifjúsági Szövetség). Elnöke a 32 éves Nagy Imre lett, a szavazatok 70 százalékával választották meg. Neve történelmi, de nem az egykori 56-os, mártírhalált szenvedett miniszterelnök fia. Kíváncsi vagyok, lesz-e a szervezetnek önálló programja.
1989. április 24.
A Közös Piac bejelentette, hogy megszakított minden kapcsolatot Romániával mindaddig, míg az emberi jogokat nem tartja tiszteletben, és nem tekinti kötelezőnek a Helsinki folyamatból reá háruló kötelezettségeket. Mindez szép, de várjuk a konkrétabb eredményeket is.
1989. április 26.
Rendkívüli könyvet olvashatok, döbbenten forgatom a lapokat. George Orwell: 1984 című regénye: vízió, hogy milyen lesz a világ 1984-ben. Egyszerűen hihetetlen, hogy ez a látnok ennyire hitelesen le tudta írni a világot harminchat év múltán. Mintha a múlt héten járt volna nálunk, olyan természetességgel ír a Párt „agyáról”,” karjairól”, amelyek tulajdonképpen a kisebb-nagyobb pártfunkcionáriusok a mai értelemben és akik állandóan (az „agy” tagjai) vagy néha (a „kar” tagjai) hozzájuthatnak a földi javakhoz, beleértve a természetes kávét, igazi zsilettpengét és… cipőfűzőt, miközben a tömeg csak áhítozik ezekre, és pótkávét iszik. Meg a naponta kötelező, munkahelyi „gyűlölet percei” valamint a „lelkesedés percei”, mintha valóban közöttünk járt volna az író. Pedig elhunyt, 1951-ben! Túl egyszerű a magyarázat, hogy fiatalon megértette a diktatúrák mechanizmusát, mint ahogy ez a könyv előszavában szerepel. Számomra érthetetlen, az élet miden pillanatát leső „teleképek”-kel együtt, hogyan tudta ilyen érzékletesen leírni, mi vár ránk annyi évtized után.
Magyarországon kormányátalakításról döntöttek: külügyminiszter Horn Gyula, pénzügyminiszter Békesi László, kultuszminiszter Glatz Ferenc talán a legfontosabb új nevek. De bizonyára csak számomra újak.
Pozsgay Imre Londonban: párhuzam vonható a mostani helyzet és az 1848-as törekvések között, de a jelenlegi folyamat több eséllyel kecsegtet, mert a nemzetközi környezet kedvezőbbnek tűnik. Vajon ez mire lesz elég?
1989. április 29.
Váratlan találkozás Balázs Jocóval. Megviselte ez a másfél hónap, amit Magyarországon töltött. Maga alatt van, nehezen viseli a távollétet Marosvásárhelytől. Bíztatgattam, de majd sokat kell írnom neki a jövőben, talán az segít, ha az itteni eseményektől nem szakad el teljesen.
Károly herceg, brit trónörökös a romániai helyzetről azt nyilatkozta, hogy nagyon hasonlítanak az Orwell 1984 című regényében foglaltakhoz! Nocsak, talán nem tőlem kapta kölcsön a könyvet?! Mert nehezen hiszem, hogy csak most jutott hozzá, mint én, aki nyilván magyarországi közvetítéssel, két napra kaptam meg. Feltűnést keltő nyilatkozata azért is fontos, mert politikai témában ez volt az első megnyilvánulása.
Kommentár 2004-ből
Az elmúlt tizenhat évben sok mindenről és sok mindenkiről megváltozott a véleményem. Károly hercegről is inkább Lady Diana kapcsán keltek szárnyra mindenféle, többnyire cseppet sem hízelgő információk. Ami viszont a kijelentés kapcsán most eszembe jutott: mikor úgymond Segesvár megmentéséért idelátogatott a megyénkbe, valószínűleg azt gondolhatta, hogy Romániában a viszonyok továbbra is olyanok, mint 1989-ben voltak, nem ereszkedett le a helyi vezetőkhöz, nem volt kíváncsi a véleményünkre abban az ügyben, amiért állítólag ide érkezett. Lelke rajta, az én megítélésem nem használ, nem árt neki, de ezt az arroganciát nem tételeztem volna fel egy felelősen gondolkodó trónörökösről.
1989. április 30.
Este szolgálatba kellett mennem, egyedül őriztem a székházat, rádiót hallgattam, olvastam. És bosszankodtam, hogy az erős szél megrongálta a zászlót és a jelszavakat az épületen, holnap intézkedni kell a rögzítésükről, míg valakinek a fejére nem hullanak.
