Virág György Naplójának közlésében nagy szerepet játszott az Új Hét marosvásárhelyi lokálpatriotizmusa, nem kevésbé, hogy ez a város volt az ország forradalom utáni forró pontja. Hatvannégy négyzete, mezője van a sakktáblának – ha (óhatatlanul) nem is mindig részletekbe menően követhető, de mindenképpen fontos eseményeket is felidéző, izgalmakkal, reményekkel és csalódásokkal, szorongással teli volt a hatvannégy részes „játszma”. (Gondoljunk a nagy erdélyi kérdésre: „menni vagy maradni”…)
Köszönet a szerzőnek, aki felkérésünkre a következőket írta abból az alkalomból, hogy Naplójának (illetve a első három évének, a teljes kötet mintegy harmadának) közlése az Új Hétben ezennel véget ért. (A szerkesztő)
Virág György: Fordulatok
Bevallom, amikor 1988. december elsején úgy döntöttem, naplót kezdek írni, nem reméltem, hogy harmincöt év után az a megtiszteltetés fog érni, hogy az Új Hétben sorozat jelenik meg bejegyzéseimből.
Napló 1988-2004 cím alatt immár több mint hatvan részlet került ebben a formában az elektronikus nyilvánosság elé. Minden bizonnyal több, mint amennyit érdemelt!
Magam is újra olvastam ezeket a részleteket és arra kellett rádöbbennem, hogy a romániai fordulatkor és az utána következő évek során lejegyzett gondolataim mennyire csapongtak az egyéni létezés és a közösségi feladatok között. Kétségtelen, hogy a személyes jellegű, a kívülálló számára bizonyára nehezen vagy egyáltalán nem követhető személynevek, történések sora egy idő után fárasztóvá teszik az olvasást, a szöveg „befogadását”.
Tekintettel arra, hogy 2011-ben Budapestre telepedtünk feleségemmel az itt élő unokáink nevelésében közreműködni, immár évek óta próbálom-próbáljuk megérteni a magyarországi társadalmat. Naplómat 2004-ben befejezettnek nyilvánítottam, összefoglalni az elmúlt közel húsz évet nem tekintem szükségesnek, budapesti életünk történéseit, kapcsolatait sincs szándékomban megörökíteni. Párhuzamosan követem, napi rendszerességgel, anyaországaim (?) életét, nem gyötrődve azon, hogy értékeljem, mérlegre tegyem közös döntésünk (a kitelepedés) következményeit.
Önéletrajzi könyvem (Honteremtők albérletben, Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely) várhatóan 2024 tavaszán kerülhet bemutatásra, remélem, még lesznek érdeklődők, akik úgy döntenek, hogy elolvassák.
1991. december 1.
Három éve írom napi penzumként a naplót, megvallom, egyre lanyhuló lelkesedéssel, néha jelentéktelen bejegyzésekkel töltöm meg a lapokat és igen gyakran fajsúlyos események rögzítése elkerüli a figyelmemet. Csalódottnak inkább amiatt érzem magam, mert bár óriási horderejű eseményeket éltünk meg az elmúlt években, különösen Európa alakul át látványosan, a sokat és sokáig várt alapvető változás itthon nem következett be. Bebetonozták magukat a hatalomba a volt rendszer haszonélvezői, köztük az egykori első, de főleg a második és harmadik vonalban ügyködők, a háttérből több volt szekus is „kilépett a porondra” vagy csupán folytatja „áldásos” tevékenységét. És a társadalom tehetetlen velük szemben.
Az RMDSZ is vergődik. Megosztási kísérletek, sajnos sikeresek is, jellemzik az elmúlt heteket-hónapokat. Néhány karrierista, felkészületlen ember azt hiszi, hogy a parlamenti székkel a tudás is együtt jár. A tisztességes és becsületes munka pedig csak idejétmúlt jelszó, amit azok sem hittek, akik pedig hirdették…
Azt még lejegyzem, hogy Ukrajna döntő többségben a függetlenségre szavazott, Kazahsztán úgyszintén. Alig maradt valami az egykori Szovjetunióból, de ki sírja vissza?Románia tiltakozott (!!!) Ukrajnánál Észak-Bukovina úgymond bekebelezése miatt. Válaszként a Romániába indult ukrán külügyminiszter a határnál leszállt a vonatról és visszautazott Kijevbe…
1991. december 2.
Vera mától ugyanabban az épületben dolgozik, mint én, ha más hivatalban is, de előnyös, hogy reggel együtt sétálhatunk munkába ezután. Kati jelezte, december 21-én érkezik haza néhány napra. Este Erzsébetéknél disznótoros vacsorát ettünk végig Gizikével, Lórival és Papp Zoltánnal, kellemesen beszélgettünk, telefonon Miskával is beszéltünk, aki most Heideck nevű helységben ügyködik.
Magyar külügyi küldöttség érkezett Bukarestbe, Horn Gyula külügyminiszter vezetésével. Elutazásuk előtt a külügyminiszter nem valami optimistán nyilatkozott várakozásairól. Szkeptikus vagyok.
1991. december 3.
Temetésen voltam, egykori munkatársunkat, Malos (Csatlós) Ilát kísértük utolsó útjára, Székelyvajában.
Elsőként Magyarország nyit nagykövetséget Kijevben, de elismerte Ukrajna függetlenségét és Kravcsuk elnököt Oroszország, Lengyelország és Kanada is.
1991. december 4.
A jugoszláv hadsereg tovább támadja Eszéket, az ENSZ kéksisakosait még mindig nem küldik, hogy valahogy már állítsák le a vérengzést.
1991. december 5.
A Studióbaan a diákok bemutatták Dürrenmatt: Play Strindberg című groteszkjét. Egyszerre szórakoztató és meggondolkoztató, igazi színházi élmény.
Délelőtt a Higiéna, a Muresul és a Metalul szövetkezeteket kerestem fel, nagyon nehéznek látom a következő három hónapot, amíg a télből kimegyünk.
Eszék helyzete tragikus, de sem az Európai Gazdasági Közösség, sem Amerika nem tűnik elég határozottnak a segítségre. Németország minden esetre leállította a Jugoszláviába irányuló légi, vizi és szárazföldi kapcsolatait, Amerika pedig a gazdasági segélyek szállítását.
1991. december 7.
Gondok vannak Moldova Köztársaságban: a Dnyeszteren túli terület nem óhajt összekapcsolódni a román többségű területekkel. Ki tudja, mit hoz a jövő? Tény viszont, hogy nem egyszerű a helyzet.
Hideg van, csúszkálunk az utcán, gyenge a fűtés, rossz a hangulat.
1991. december 8.
Ismét fontos nap: Borbély Laci kérésére bementem az RMDSZ-székházba, megpróbált ő is rábeszélni, hogy vállaljam el a jelöltséget a polgármesterségre. Ott volt Kolozsváry Zoli is, aki nevetve mondta: ha ő nem tudott meggyőzni, Lacinak sem sikerülhet, ebben biztos volt, előre meg is mondta. Végül udvariasan, de határozottan elhárítottam ismét a felkérést, elvállaltam viszont, hogy a leendő megyei tanácsban szerepet vállalok. Ez ugyanis nem jár azzal, hogy fel kellene adnom az állásomat egy ilyen politikai szerepért cserében, hanem háromhavonta kell gyűlésen részt vennem. Ezt nem utasíthattam el, így majd rajta leszek az RMDSZ-lajstromon a jövő évi helyhatósági választásokon.
A román Alkotmányra természetesen NEM-mel szavaztunk mindketten.
Kisorsolták az 1994-es labdarúgó Világbajnokság selejtező csoportjait, szerintem a magyarok aránylag könnyű, a románok viszont igen nehéz csoportba kerültek.
1991. december 9.
Nehezen kezdődött a hét, összekülönböztem a vezető kollégáimmal is, azt hiszem, nekem volt igazam, bár ők hárman egy véleményen voltak a követendő üzleti stratégiánkat illetően. Nem hiszek benne, mert azt sejtem, hogy egyénileg mindhárman érdekeltek. Majd tisztázni fogom, de a döntést magamnak tartom meg.
Bukarest és Moldova hó alatt (60-70 centiméter, hófúvások), itthon kemény, száraz hideg, de most jól működik a fűtés.
1991. december 10.
Nyilvánosságra hozták a referendum eredményét, természetesen a többség megszavazta az Alkotmányt. Az arány 80-20 százalék volt, csalódás, hogy Maros megyében 60-40 volt az eredmény az igenek javára. Ha igaz…
A Szovjetunió tulajdonképpen megszűnt eddigi formájában, miután Bresztben Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország szláv „nemzetközösségi nyilatkozatot” írt alá. A többi volt köztársaság még óvatos, Gorbacsov még menteni próbálja a látszatot, de szerintem nem sok sikerrel.
1991. december 11.
Iliescu elnök szerint a magyarok illojálisak, inkorrektek voltak a referendum kapcsán! Hiába, nem tud megszabadulni a régi reflexeitől és szóhasználatától. Hatvanon túl ez nem is lehet könnyű. Domokos Géza az RMDSZ nevében visszautasította Iliescu vádjait. A román TV-ben elismételte, miért igényeljük jogosan az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban és az ítélkezésben. Sajnos az újságírók kérdései azt mutatták, hogy sem empátia, sem megfelelő szintű ismeret, tudás nincs ahhoz, hogy a román többség elfogadja érveinket. Ezzel együtt Domokos igen jól szerepelt.
1991. december 12.
A volt szovjet köztársaságok közül egyesek (Kazahsztán, Örményország, Moldova) hajlanak csatlakozni az új szláv közösséghez. A világsajtó nyugtalanítónak tartja, hogy mennyire nehezen ellenőrizhető folyamatok indultak be.
Ugyanakkor Nyugat-Európa mind szorosabb együttműködést alakít ki. Aláírtak Maastrichtban egy szerződést, amelyhez ugyan Nagy-Britannia nem csatlakozott, de ez nem változtat a lényegen: közös határőrizet, szabad utazás a közösségen belül és a végső cél a közös valuta bevezetése!
az Európai Közösség (EK) tagjai és 1993. november 1-jén lépett hatályba. A képen: az Európai Unióról szóló szerződés,
más néven Maastrichti Szerződés, körülötte a tizenkét tagállami külügyminiszter, illetve pénzügyminiszter aláírásával
1991. december 13.
Édesapa halálának negyedik évfordulóján hagyományosan a temetőben gyújtottunk gyertyát.
1991. december 16.
Brüsszelben aláírták Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország társulási szerződését az Európai Közösséghez. A szándék, hogy tíz éven belül „rendes tagokká” váljanak. Vajon Románia mit remélhet, ha ezek az országok is tíz évet kell még harcoljanak?!
Jólesően olvastam Szabó Gyula könyvét a középkori Erdélyről.
1991. december 17.
Makkai János sürgeti, hogy igenis fogadjam el a jelölést a polgármesterségre. Mivel ma nem tudott meggyőzni, holnap ismét felkeres. Igazán hízelgő rám nézve, de már lassan idegesít a sok győzködés. Létezik, hogy (legalábbis RMDSZ-szemszögből) nincs rajtam kívül megfelelő jelölt? Természetesen nem hiszem.
1991. december 18.
Halmozom a kudarcokat a munkahelyen: reggel a Higiénában András Dezső elnökkel és Antalffí Gabi főkönyvelővel, később saját munkatársaimmal, Orosz Toncsival és Héjjas Gabival nem tudtam megegyezni a számítóközpont további működtetésével kapcsolatban. Közben nem tudtam elég hatásosan meggyőzni Makkait sem arról, hogy miért nem vállalom a polgármester-jelölést. Végül a szakszervezeti fellépés is nehezítette a napomat, velük is eredménytelenül tárgyaltunk, nem közeledtek nézeteink.
1991. december 19.
Nehéz gyűlésen vagyok túl sikeresen, ezúttal a szövetkezeti elnökökkel meg tudtunk egyezni a közeljövő teendőit illetően.
Gorbacsov feladta a harcot a Szovjetunió „megmentéséért”: bejelentette, hogy szerinte gyakorlatilag megszűnt az egykori nagyhatalom, formailag pedig már csupán napok kérdése.
1991. december 20.
Jenei Imre lett a magyar szövetségi kapitány 1994-ig! Sajnálom, én egyáltalán nem hiszek benne. Nem ismeri a magyar foci valóságát, nincs az ottani közegben olyan hitele, mint idehaza és a játékosállomány sem valami ígéretes. Tartok tőle, hogy leégés lesz a vége… Jobb szerettem volna, ha mégis inkább Mezey György vállalta volna.
1991. december 21.
Nyolc volt tagköztársaság vezetőinek jelenlétében Alma Atában hivatalosan is kimondták a Szovjetunió megszűntét! Ki hitte volna akár csak két éve is?! És ráadásul éppen az egykori zsarnok, Sztálin születésnapján! Az új szövetség a Brit Nemzetközösséghez fog hasonlítani állítólag, mintsem egy föderatív államhoz. Hát, majd meglátjuk.
Hajnalban megérkezett Kati. Az utcán lestem a buszt, kellemes hóesésben. Sajnos azt a hírt is hozta, hogy az Ildikó által ígért Dacia esetleg márciusban lesz megoldható.
1991. december 23.
Az előrejelzéseknek megfelelően Németország bejelentette Horvátország és Szlovénia elismerését. Szép karácsonyi ajándék! És mennyire bosszanthatja a szerbeket!
1991 december 24.
Szép, kellemes karácsonyeste, Édesanya is, később Emiék is itt voltak.
Küszöbön áll Gorbacsov lemondása.
1991. december 25.
Lemondott Gorbacsov! Az a vezető, akinek köszönhető nagyrészt az átalakulások megindulása Kelet-Európában, történelmi mércével mérve is igen jelentős személyiség. Nagy kérdés viszont, hogy a nyakukba szakadt függetlenséggel mit tudnak kezdeni az utódállamok.
1991. december 27.
Bemutató a színházban, telt ház, sok itthon vakációzó fiatal, mint Kati is. Garcia-Marquez: Száz év magány című darabjához nem volt hangulatom, a könyvet olvastam, a színészek jók voltak, mégsem tudtam teljesen élvezni az előadást, mert folyton az járt a fejemben, amit Öcsi délután mondott: mégis ki fog menni az iskola elvégzése után Magyarországra! Vagyis magunkra maradunk, és ezt nehéz megemészteni. Ugyanakkor nincs jogunkban itthon tartani erővel.
1991. december 28.
Román-moldáv magasszintű tárgyalások (Stolojan a hadügyminiszterrel és a külügyminiszterrel együtt) Husiban. Nyugtalanító, hogy ugyanakkor román-szerb együttműködés látszik kialakulni a nemzeti kisebbségek elleni fellépésben, a függetlenedési törekvések ellen.
1991. december 29.
Stolojan szerint „bizonyos német és magyar körök” mesterkedése sietteti Jugoszlávia felbomlását! És megígérte, hogy szorosan együtt fog működni Románia… Szerbiával! Hogy a volt Jugoszláviában számos román is él, arról nem beszélt, és arról sem, hogy azoknak a jogaival mi is történik?
A román média az eddigi dédelgetés után árulónak bélyegzi Mircea Snegur moldáv elnököt, mert a Szovjetunió felbomlása után Romániával szemben is független Moldova Köztársaságról beszél, eszébe sincs Romániával egyesülni.
Tbilisziben és Hegyi Karabakhban harcok folynak, függetlenül a Karácsony ünnepétől, tudósítanak a hírügynökségek. Horvátországban szintén, Zágrábot szovjet gyártmányú rakétákkal lövik.
1991. december 31.
Hasnyálmirígy-gyulladásban hirtelen elhunyt Blaj Laci, a Muresul szövetkezet elnöke, akinek tulajdonképpen tavalyi elnökké választásomat köszönhetem, hiszen ez a szövetkezet jelölt az utolsó pillanatban. Fiatalon, heveny gyulladás következtében halt meg, a gyors beavatkozás sem segített rajta.
Jugoszláviában két hét múlva talán sikerül a Közös Piac országainak kierőszakolni a fegyverszünetet, de az eddigi pusztítás így is hosszú időre megmérgezte a szerb-horvát viszonyt.
Az óév utolsó napjának délelőttjén, plusz két fokos szép, havas télben nagy sétát tettem. Este viszont magunkra maradtunk az öregekkel, anyósommal és apósommal, a gyerekeink külön buliztak. Eszembe jutott, hogy egy év múlva talán itthon sem lesznek már az országban.
A magyar Országgyűlés addig ülésezett, amíg végül mégiscsak sikerült az utolsó pillanatban, elfogadni a jövő évi költségvetést. Az egész éjszakát átdolgozták érte.
