1991. szeptember 22.
Ígéretének megfelelően itthon is megkeresett Nagy Tibici, elmesélte, hogy gyerekekkel foglalkozik Svédországban, egy ilyen intézetben a játékaikat, közös programjaikat szervezi. Egy órán át győzködött arról, hogy csak annak van sikere, aki kockáztat. Elhiszem neki, de huszonévesen mást jelent a kockázat, mint az ötven közelében. És én nem is érzem magamhoz közel a kockázatot.
Még nem tudjuk, honnan fogjuk „összekoldulni” a németországi útunk költségeit. Mindenesetre az ócskán ma vettünk forintot, 3,25 banit kértek egyetlen forintért. Vajon meddig emelkedik még a forint?
Este levelet írtam Ildikóéknak Németországba, holnap viszi Kati magával és Pesten adja fel.
1991. szeptember 23.
Ezt a napot pirossal is, feketével is jegyezhetném a naplómba. Ma ugyanis Kati úgy „repült ki” a családi házból, hogy oda talán nem is fog tartósan visszatérni. Pirossal azt írhatnám, hogy sikerült felnevelni és saját „szárnyaira” bízni, de ez nem igaz, mert nincs biztosnak mondható képzettsége az önálló élethez. Feketével azért írhatnám, mert nem sikerült legalább a közelünkben megtartani, itthagyta a helyet, amelyet sajátunknak érzünk, ezt próbáltuk éveken át sulykolni mindkét gyerekünkbe, ilyenformán nem sok sikerrel. De a fekete sem teljesen jogos, hiszen lehet, hogy kell ennyi eltávolodás a szülői körből ahhoz, hogy megerősödve térhessen vissza. Bizony délután megkönnyeztem az üres „gyerekszobát”…
Estefelé Miskáék jöttek beszámolni külföldi tapasztalataikról. Vegyes érzelmekkel hallgattam őket és irigyelltem Miskát a német nyelvtudásáért.
1991. szeptember 24.
Egy újabb eredménytelen út Bukarestbe, gyűlésre. Ismét csak azt tapasztaltam, hogy senki nem okosabb az országban, mint mi, az országban, a szövetkezeti hálózatban teljes a „sokszínűség”, de szemmel láthatóan mi, erdélyiek, jobban betartjuk a játékszabályokat. Hazafelé az autóban Fóris Péter barátommal (a nyárádszeredai szövetkezet elnöke 1983 óta) ezt feszegettük.
1991. szeptember 25.
Még szerencse, hogy nem ma voltam a fővárosban: ismét bányászjárás volt, Miron Cosma bányász szakszervezeti vezető irányításával a kormány és a parlament épületébe törtek be a szerencsétlen bányászok és követelték a Petre Roman által vezetett kormány lemondását. Egyelőre csak könnyfakasztó bombák bevetésével sikerült valamennyire kordában tartani a betolakodókat, csak remélni lehet, hogy nem lesz ismét emberhalál, mint tavaly június közepén. A tévé szerint és ezt több, egymástól független forrás is megerősítette, útközben Craiován és Petrozsényben a vasútállomások berendezéseit is összetörték a bányászok.
1991. szeptember 26.
Lemondott a Petre Roman kormány, de a bányászok most az Iliescu elnök távozását is követelik: mert a tavalyi „látogatásuk” idején tett ígéreteit nem tartotta be. Megtámadták a tévé épületét is, hírek szerint odáig fajultak a dolgok, hogy a hatalom bejelentette: éles töltényt osztottak ki a hadseregnek! Akkor pedig, ha ez igaz, mi a különbség az 1989 decemberében megbuktatott vezetés és a jelenlegi között? Világos: semmilyen lényeges!
A parlament épületében egyébként jó volt látni, hogy – a tévéközvetítés, illetve bejátszások tanúsága szerint legalábbis – a kevés képviselő között, akiket nem bántottak a bevonult bányászok és akikkel egyáltalán szót értettek, ott volt Domokos Géza is. Kiemelendő ugyanakkor, hogy Ion Ratiu is bizonyította: nyugati demokrácián felnevelkedett ember megtalálja a hangot még a legváratlanabb helyzetekben is.
1991. szeptember 27.
Öröm és megnyugvás: Kati telefonált, hogy felvették az Eötvös Lóránd Tudomány-Egyetem (ELTE) Történész szakára munkatársnak, és havi mintegy 7000 forintért dolgozhat, hatórás munkarendben, közben pedig ingyenesen látogathatja az angol szak felkészítőjét. Reméljük, lesz benne kitartás és mivel hozzájárul Kulcsáréknál a költségekhez is, kissé nyugodtabban fogadjuk el az új helyzetet. Ezzel együtt a Kulcsár családnak soha nem fogjuk tudni megköszönni eléggé ezt a gesztust. Házassági évfordulónk legnagyobb ajándéka volt ez a telefonbeszélgetés.
A bányászok „jól érzik magukat” Bukarestben, még mindig ott tartózkodnak. Országosan több helységben szolidarizáló sztrájkokat szerveztek, teljesen bizonytalan, hogy az új kormány mit lesz képes kezdeni a fokozódó társadalmi feszültségekkel.
1991. szeptember 29.
Kellemes Mihály-nap: Ildikó telefonált Németországból, csak arra legyen gondunk, hogy egészségben hozzájuk érkezzünk, az anyagiakkal ne gondoljunk, mondta!
A román tévében Petre Roman magyarázta, profi módon egyébként, hogy miért van akkora elégedetlenség az országban. Ezzel együtt most még semmi esélye, hogy valaki megértést tanúsítson, Iliescu egyértelműen saját magát menti. De fog még a hatalom közelébe visszakerülni „Petrica”, ahhoz, hogy elsüllyesszék, túl sokat tud!
Kommentár 2005-ből
Akkor még nem tudtam, hogy mennyire igazam lesz, alig öt év múlva Petre Roman már a Szenátus elnöke (vagyis az ország második legmagasabb közjogi méltósága), az időközben a FSN-ből kiváltakkal megalakított Demokrata Párt elnökeként sikerült ezt a pozíciót elfoglalnia az 1996-os választások után.
És természetesen azt sem tudtam, hogy lesz még egy bányászjárás a fővárosban, mint ahogy az is a „jövő titka” volt még akkor, hogy az előző két bányászjárás (1990 június és 1991 szeptember) minden felelősségét a kétezres években mind Iliescu, mind Petre Roman a… másik nyakába akarja varrni. Annak kapcsán, hogy az időközben hosszú (de nem eléggé…) börtönévekre ítélt Miron Cosma bányászvezér 2004 decemberi, Iliescu által aláírt kegyelmi kérvénye körül csapott botrányból valamennyire kivágják magukat.
Azt pedig végképp nem tudom, hogy a most (november közepén) éppen zajló általános tanügyi sztrájk mellett nem vonulnak-e ismét a fővárosba a bányászok. A napi hírek erre engednek következtetni, hogy ismét, mint az előző alkalmakkor is, kormányváltást fognak kiprovokálni a jobb sorsra érdemes, megtévesztett és kétségbe esett emberek.
1991 szeptember 30.
Ez a hét azzal kezdődött, hogy ideiglenesen mégis elvállaltam a Maros megyei Kisipari Szövetkezetek Szövetségének vezetését, de persze egy fizetést veszek fel, hogy megelőzzem az összeférhetetlenséggel járó egyéb (közjogi és pénzügyi) bonyodalmakat. Végül meggyőztek, hogy a megyei konferencia tavaly március 20-án jogszerűen megválasztott elnöknek, ezt nem változtathatja meg csupán egy rendkívüli konferencia. Az is tény, hogy annyira képlékenyek még mindig a szervezési keretek a kisiparban, hogy nyugodtan folytathatom képviseleti szinten a Maros megyeiek irányítását. Remélem azért, hogy néhány hónap alatt ez is tisztázódik.
Az országos gondok megmaradtak: folyik a harc az új kormány megalakításáért, az RMDSZ is azok közé a politikai erők közé számít, amelyek esetleg részt vállalhatnak a kormányzásban, de szerintem nem kellene formálisan belépnie olyan erőkkel, mint a PUNR vagy a Nagy Románia.
1991. október 1.
Nem örvendek annak, hogy mégis kormányzati szerepet vállalt az RMDSZ! Egyébként pedig a volt pénzügyminiszter, Teodor Stolojan lett az új miniszterelnök.
Este hosszú levelet írtam Kulcsáréknak, benne persze Katinak szóló „intelmekkel” is. Remélem, megérti és megbecsüli magát.
1991. október 2.
Súlyos harcok Dubrovnyikban és környékén, hírek szerint többszáz halottal. Horvátország nagyon nehéz helyzetben van.
Közben az Egyesült Államok bejelentette, hogy egyoldalúan feladja nukleáris fegyvereinek fejlesztését, és leszereli teljesen a meglevőket! Hasonló lépést vár el a Szovjetuniótól. Ez a józan döntés némi reményt ad arra, hogy a jugoszláv helyzetre is talál megfelelő megoldást a két nagyhatalom, hiszen világos, hogy semmi nem történik a tudtuk nélkül.
1991. október 3.
Az egyre nagyobb csencselő tömeg miatt szigorítják a határátlépési feltételeket a magyar-román határon. Mi vajon mire számíthatunk ilyen körülmények között?
1991 október 04.
A Szovjetunió és Románia egyaránt barátságtalan lépésként könyvelte el a magyarok határátlépési szigorításait. Hogyisne, sok ember ebből a két országból ebből él meg jó ideje! Miközben a magyar kormánynak szembe kell néznie saját állampolgáraival, akiket hátrányosan érint a csencselés, a bóvli áru beözönlése és a bűnözők tobzódása.
1991. október 5.
A tegnapi hírhez kapcsolódik, hogy csak a Jugoszláviából Magyarországra menekültek száma elérte a 35 ezret!!! És ezek közül nagyon sokan nem is szándékoznak hazatérni. De ki fizeti a menekülttáborok ellátásának költségeit? Az ENSZ állítólag ad valamennyi támogatást, de a kiadások java a magyar államháztartást terheli.
Közben Románia duzzog amiatt, hogy egyetlen nap alatt több, mint háromezer román állampolgárt fordítottak vissza a határőrizeti szervek, mert nem feleltek meg a kilépési, illetve belépési feltételeknek.
1991. október 6.
Viszonylag csendes megemlékezés Aradon. Jugoszláviában a szövetségi hadsereg bombázza Dubrovnyikot, Zágrábot, közben Krakkóban magyar–cseh–lengyel találkozón egyeztették álláspontjukat a vezetők. Biztosan a jugoszláv helyzetről is szó került.
1991. október 7.
Az Európai közösség bejelentette Jugoszlávia blokádját, ha nem szüntetik be azonnal a harcokat. Szerintem elkésett lépés, hamarabb kellett volna bekeményíteni, most már nem lehet megállítani a folyamatokat.
