1989. március 4.
Sikeres, mozgalmas nap . Hajnalban egészségesen és… büdösen megérkezett Craiováról Öcsi. Sikerült kétszer váltott vízben „hazaivá” szelídíteni. Pedig az első hosszabb távollétet az otthontól dicséretesen átvészelte: gőzfürdőbe járt, mosott, ahogy lehetett abban a nagy oltyán városban. És képezte magát az autószerelésben, igazán értékelem a teljesítményét – és sajnálom a szokatlan körülmények miatt.
1989. március 5.
Tizenkilenc név szerint említett lelkész levéllel fordult Jakab Antal erdélyi katolikus püspökhöz az erdélyi magyar kisebbség jogfosztottsága ügyében. Vajon létezhet-e valaha megbékélés a román és magyar nép között? Kétséges, hiszen napokkal előbb említette Szűrös Mátyás is, hogy a román politika másfélszáz éve alapjának tekinti a magyarellenességet. Így nagyon nehéz reménykedni. De kell!
Fiatal szomszédaink a blokkból állítólag Magyarországra szöktek. Szüleik aggódnak, mert nem tudnak róluk semmi bizonyosat. Ijesztő, annál inkább, mert gyerekeink kortársairól, barátairól van szó, nem lehetünk benne biztosak, hogy a mieink nem fogják követni példájukat.
Este Vita Zoli volt olyan kedves és több felvételt készített családunkról annak örömére, hogy Öcsi is itthon van.
1989. március 6.
A nap délutánja csomagolással telt, Öcsinek máris vissza kell utaznia a szakiskolába. Azért este még elmentünk a Kultúrpalotába, ismét a szatmáriak vendégeskedtek. Robert Thomas: A zsaru és a papagáj című, bűnügyi komédiáját láttuk. Mivel nagyon fáradt voltam és a hangulatom sem volt a legjobb, nem voltam elragadtatva az előadástól.
Dolgu román küldött a genfi konferencián „a horthysta időkre emlékeztető revizionista politikával” vádolta meg a magyar vezetőket. Groteszk.
1989. március 9.
A rádióban futó ismeretterjesztő adás mai anyaga nem tetszett. Ha már ismertetni akarják (nagyon helyesen) minél szélesebb körben Erdély történetét, akkor nem kellene annyi elméleti fejtegetést préselni a műsorba, mint tették ma este a Szent László-legenda minden oldalról való taglalásával.
Román hintapolitika: beengedem vagy nem engedem be az ENSZ emberjogi bizottságának küldötteit? Végül nem engedi be, remélem, nem marad válasz nélkül a tiltás.
1989. március 10.
Az ENSZ emberjogi bizottsága elmarasztalta Romániát, amiért nem engedte be országába a tényfeltáró bizottságot. A határozatot huszonegy ország küldötte megszavazta, heten ellenezték, tíz küldött tartózkodott. Fontosnak tartom, hogy a Szovjetunió, Bulgária, az NDK és Jugoszlávia(!?) nem jelentek meg a szavazáson. Persze a román válasz is megvolt: elutasítjuk, semmisnek nyilvánítjuk (!) és nem tekintjük magunkra nézve érvényesnek a határozatot. Ennyire jellemző válasz nem is érdemel kommentárt.
Újból színházi élmény, ismét nem az itteniektől. Az Yvonne, burgundi hercegnő című abszurdot a nagyváradiak adták elő, nagy siker volt.
Esti hír: az Európai Parlament úgy döntött, hogy összehangolja akcióit Románia elszigetelésére, válaszul az ENSZ-határozat semmibevételére. Felszólították a tagországokat, hogy nyilvánítsák nemkívánatos személynek országaikban a román államfőt! Ilyen még nem volt!
1989. március 11.
A nap híre: hat volt román politikus, köztük Corneliu Manescu, Alexandru Birladeanu, Gheorghe Apostol a legismertebbek, levelet juttatott el Nicolae Ceausescuhoz, amelyben kormányzásra alkalmatlannak titulálják a „Kárpátok géniuszát”! A szocialista eszmék lejáratásával, az alkotmány felrúgásával, a gazdaság szétzilálásával is vádolják és felszólítják, hogy adja fel a falurombolási programot. Persze a levelet a londoni rádió olvasta be, most már „csak” azért drukkolok, hogy életben maradhatnak-e a bátor politikusok. Eszembe jutottak a Király Károly által elküldött levelek 1977-1978-ban, amelyeket magam diktáltam volt. Lám, tizenkét év után sem lett kézzelfogható eredményük, de azért magamban büszke vagyok arra, hogy valamennyire segíthettem, és még mindig rettegve gondolok arra, hogy egyszer valaki rám talál ebben az ügyben.
1989. március 12.
Újváry Sándor kolozsvári lelkész a Vasárnapi Újság mai adásában felhívja a magyar felekezeteket, hogy segítsenek az erdélyi magyar anyanyelvű oktatás elsorvasztásának megakadályozásában, minden lehetséges módon.
A Magyar Demokrata Fórum Országos Tanácskozása néhány héten belül ismét felszólítja a magyar kormányt, hogy vigye az erdélyi magyarok ügyét a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete elé.
Este megírtam huszonegy húsvéti üdvözletet.
1989. március 13.
Érkeznek jelzések, hogy egyre szélesebb a román kormány politikáját elítélők köre. A hat politikus levele után Dánia és Portugália bezáratta bukaresti nagykövetségét! Talán Corneliu Manescunak, az egykori külügyminiszternek a presztizse is közrejátszott ebben a rendkívüli intézkedésben.
Az Első kézből adásában Czinege Lajos altábornagyot, nyugalmazott miniszterelnök-helyettest kérdezgette a riporter, valamint megszólalt Grósz Károly egyik tanácsadója, Thürmer Gyula. Nem túl biztató, amit mondtak. Most tudom meg, hogy a szlovákiai helységneveket nem szabad magyarul leírni, az ottani magyar gyerekek nem kaphatnak magyar keresztnevet. És ezek a nyilatkozók elfogadják ezt a helyzetet ahelyett, hogy szóvá tennék…
Kommentár 2004-ből
Biztosan nem gondoltam akkor, hogy Thürmer Gyula a Munkáspért elnökeként lesz még mindig jelen a magyar politikai életben tizenöt év múltán! És azt sem hittem volna akkor, hogy annyi magyar ember fogja visszanosztalgiázni a szocialista időket, mint történt a kilencvenes években, de még 2000 után is. Akkor még sokkal romlatlanabbnak gondoltam a magyar közéletet. Állapítom meg, talán teljesen fölöslegesen, 2004 decemberében.
1989. március 15.
Szerencsére méltósággal és rendzavarás nélkül zajlottak a megemlékezések. Külföldön, persze, nálunk nem lehetett nyilvánosan ünnepelni, megemlékezni. New York polgármestere megkoszorúzta a Kossuth-szobrot, de több más országban is méltatták a 48-as forradalom és szabadságharc eseményeit.
A New York Times felvetette: mi lenne, ha minden külföldi politikus visszaküldené a Ceausescutól átvett kitüntetéseit, hiúságában sértve meg a Conducatort?!
A magyarországi megemlékezéseken mindenhol hangsúlyozták: többé nem szabad elfordulni a határon túlra szakadt magyarságtól, gondjaitól.
Kommentár 2004-ből
Ki hitte volna, hogy abból az egységes akaratból, hogy egy nemzet részei vagyunk valamennyien, akik magyarnak valljuk magunkat, akik ezt a sorsot saját magunk választottuk és soha nem gondoltuk eldobni magunktól, mára olyan alpári mélységben dagonyázó szövegek születnek, mint amilyeneket szörnyülködve és szégyenkezve hallgattunk heteken át 2004 november-decemberében? Hatalmas csalódás, de attól még magyarok maradunk. És csak magunk építhetjük fel újra azt az egységes nemzetet, ha lesz erőnk az alapoknál, a családnál kezdeni.
1989. március 16.
Franciaország (lám-lám!) visszahívta bukaresti nagykövetét tiltakozásul a hat neves levélíró, volt politikus ellen foganatosított háziőrizet miatt.
Az Európai Parlament felszólítja tagországait, hogy vizsgálják felül a Romániával kapcsolatos politikájukat és vonják vissza az összes kitüntetést és elismerést, amelyeket a házaspárnak adományoztak az elmúlt évtizedek során. A határozatot a száz küldöttből húszan ellenezték – túl enyhének tartják!
1989. március 17.
Eredménytelenül szaladgáltam a benzinadagunk után, fel is bosszantott ismét a benzinkutasok arcátlansága. Némileg ellensúlyozta az esti színházi előadás: Mi van a padláson ?, jól szórakoztam, Füzi Miskával, Szurkos Gézával, Nám Lórival beszélgettünk a szünetben a politikusok leveléről. Közben arról is, hogy Dan Desliu is üzent, a Szabad Európa rádión keresztül, hogy szintén alkalmatlannak tartja Ceausescut a vezetésre.
Brassóban egy ember felgyújtotta magát és belehalt sérüléseibe. Egy fára üzenetet szegezett, amelyben felszólítja a hatalmat, hogy vessenek véget a brassói gyilkosságoknak. Nyilvánvaló célzás: 1987 novembere, a nagy brassói munkástüntetés óta nem szűnt meg a terror ebben a nagy ipari központban.
1989. március 18.
Egykori padtársam, barátom, Nagy Péter látogatott meg. Második házassága várható „eredményét” jött elmondani, augusztusban megszületik a gyerekük! A jó hír mellett azt is kifejtette, hogy minden nap, amit itt töltünk, csak önámítás, itt sem jelenünk, sem jövőnk nincs. Szerinte minél hamarabb ki kell telepedni más országba, hiszen nem lehet anyagi megfontolás tárgya egy ilyen lépés. Biztos ugyanis abban, hogy értelmes munkára képesek vagyunk és akkor rövid idő alatt bárhol a világon túlszárnyalhatjuk itteni megvalósításainkat, egzisztenciánkat. Távozta után önmarcangoló beszélgetésbe kezdtünk Verával, mindkettőnket felkavartak Péter gondolatai. Hiszen 1987 tavaszán nem vállaltuk, hogy a gyerekeink nélkül Magyarországon maradjunk, a tágabb családnak sem akartunk gondot okozni egy ilyen lépéssel, a gyerekeinket sem akartuk hónapokon át távol és bizonytalanságban tudni.
A 168 óra mai adása sem adott nagy biztatást. Beszélgetést sugároztak Mark Palmer amerikai nagykövettel, aki megpróbálta megjósolni a századvég magyarországi fejleményeit. Nem valami biztató gazdasági képet festett az anyaországról és kilátásairól. Egy 1981-ben az Egyesült Államokba emigrált, egykori román diplomata, Petre Nicolae azt fejtegette, hogy a közeljövőben nem várható változás Romániában. Szerinte nagyon ravasz és okos Ceausescu, nem könnyű kijátszani, és semmi esélyt nem lát arra, hogy esetleg valamelyik külföldi útja alkalmából idehaza puccsal eltávolítsák.
Kommentár 2004-ből
Nagy Péter feleségestől, immár tizenöt éves lányával Vácott él a kilencvenes évek elejétől, szívműtét után mintegy tíz évvel. Biztosan megérte, így gondolja, mert rég nem beszélgethettünk. A gyereke jövője szempontjából, minden bizonnyal jobb döntés volt, de ezt sem állíthatja senki szilárdan. Hiszen utaljak csupán arra, hogy a tapasztalt román diplomata, akit fent említettem, 1989 márciusában nem” látta”, hogy alig kilenc hónap múltán a diktátor házaspár fizikailag is megsemmisül, minden bizonnyal az őket addig kiszolgálók egy részének hathatós hozzájárulásával. Így hát még ne vonjunk le végleges következtetést abból sem, hogy menni vagy maradni volt-e a jobb döntés…
