1991. július 21. – augusztus 18.
Gizikével és Lórival, a csengersimai határátkelőn hagytuk el az országot, gondoltuk, ott kisebb a forgalom. Nem is csalódtunk, csak az út volt szokatlan kissé, bár még 1981-ben ezen az úton hoztuk el Nagybányáról az akkor vásárolt Skodát. A Skoda mindenesetre tízévesen is még jól szolgált, nem is volt bajunk vele az úton, persze felmelegedett a kapaszkodókon. A Hortobágyon átvágva érkeztünk be Budapestre, ott Gizikééket a Déli Pályaudvar közelében hagytuk, onnan indultak Szombathelyre vonattal.
Kulcsáréknál szálltunk meg, egészen augusztus másodikáig náluk maradtunk, Pesthidegkúton.
Július 25-26.-án megpróbáltunk Kati ügyében intézkedni, hátha felveszik az ELTE nulladik évfolyamára, mert a vizsgaeredménye nem volt elegendő, hogy bejusson az angol szakra. Nem hiszem, hogy pozitív választ kapunk, a kérvényt mindenesetre elfogadták.
Augusztus elsején Öcsi érkezett meg, de őt Domoszlai Misi bácsiéknál szállásoltuk el, munkahelyet hamar találtunk a szakmájában, arra a néhány hétre, amíg kipróbálja magát.
Visszafelé Budapestre jövet megálltunk egy időre Gödöllőn, Balázs Jóskáékkal töltöttünk egy estet, ott is aludtunk. Őszintén irigyeltem a berendezkedésüket, bár Jocó még most sem tudott lelkileg helyrejönni, több, mint két év után sem. Másnap megtekintettük a gyönyörű, bár még csak ezután helyreállítandó Grassalkovich-kastélyt.
Augusztus hatodikán Duciékhoz (apósom húga) utaztunk le Szegedre, hogy ott próbáljuk elérni Kati felvételét a hároméves Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára. Sajnos, senki kompetenssel nem tudtunk beszélni, de a kérvényt, nem sok reménnyel, otthagytuk.
Nagylaknál négy órát kellett várakoznunk a belépésre, de végül szerencsésen megérkeztünk Aradra. Ott sorba kellett állnunk benzinért, majd két napra átugrottunk Temesvárra.
Augusztus 9-én végre hazaértünk, fáradtan és elégedetlenül, mert sem a Kati, sem a magunk ügyében nem érzünk előrelépést, csupán Öcsinek sikerült néhány hetes keresethez jutnia, és persze az sem elhanyagolható, hogy rengeteg szép helyen jártunk.
Azért még mindig nem volt vége, mert augusztus 12-én Gyárfás Éva toppant be hozzánk, és nagyon meglepődött, hogy nem mentünk be hozzájuk Mohácsra, hiszen Szegeden jártunk, közel voltunk, időnk is volt. Egy óra alatt abbahagytuk a nagytakarítást, autóba ültünk vele együtt, visszaindultunk Magyarországra! Ezúttal a Varsándi átkelőt választottuk, semmivel sem voltunk szerencsésebbek, mert hat órát kellett várakoznunk, amíg valahogy átjuthattunk. Mohács felé megálltunk Szegeden, megint próbálkoztunk valamit intézni, most sem sikerült a Kati ügyét előremozdítani.
Gyárfás Pistával és Évával augusztus 14-én Harkányra és Siklósra, augusztus 15-én pedig Pécsre látogattunk el.
Augusztus 16-án együtt néztük órák hosszat a II. János Pál magyarországi látogatásának közvetítését. A fennkölt pillanatok mellett rengeteget kacagtunk azon, hogy mennyire leleményesek voltak az emberek, akik különböző alkalmatosságokat fabrikáltak, hogy azokon ülve bírják ki a többórás várakozást és a szentmisét a szabadban. Valóban hatalmas élmény volt.
Augusztus 17-én aztán ismét nekiindultunk a határnak, ezúttal alig fél óra alatt átjöttünk Varsándnál. Előtte ismét megálltunk Szegeden, de úgy látszik, sehogy sem sikerül elintézni, hogy Katit felvegyék, marad a pesti, nulladik évfolyam reménye. Annyi, amennyi…
Augusztus 18-án befejeztük az egy hete félbehagyott nagytakarítást…
1991. augusztus 19.
Az első munkanapon máris belecsöppentem a világpolitikai következményeit illetően rendkívüli hír taglalásába: puccsal eltávolították a Szovjetunió vezetéséből Gorbacsovot! Hihetetlen eseményekről számol be a rádió és részben a TV is: valóságos népfelkelés igyekszik fenntartani Gorbacsovot, a hadsereg nem engedelmeskedik a Janajev, Jazsov, Popov és Klucskov által vezetett csoport parancsainak. Borisz Jelcin teljes határozottsággal Gorbacsov mellett áll, a nemzetközi közvélemény is, de hol van maga Gorbi?! És egyáltalán él-e még?!
1991. augusztus 20.
Zajlanak az események Moszkvában, de az egész Szovjetunióban nagy a bizonytalanság. Egyelőre nincsenek nyílt harcok, állítólag.
1991. augusztus 21.
A Szovjetunióban bekövetkezett a remélt fordulat : a puccsiták nyolctagú vezetősége elbukott, Gorbi útban van Moszkvába. Remélem, helyükre kerülnek a dolgok.
Hajnalban Kati Szegedre utazott, hátha mégis felveszik.
1991. augusztus 22.
Telefonált Kati: nem vették fel, de máris indul Budapestre. Rossz előérzetem igazolódott. Ki tudja, milyen jövője lesz?
Még nem érkezett meg a meghívó Németországból, nem is tudom, bírjuk-e anyagilag az újabb utat, mennék is, nem is.
A Szovjetunióban elkezdődött a rendcsinálás. A nyolctagú, puccsista csoport öt vagy hat tagját egyelőre letartóztatták, Gorbacsov, úgy tűnik, ura a helyzetnek. Ugyanakkor a balti köztársaságok teljes függetlensége immár igencsak közeli fejleménynek látszik.
Jugoszláviában továbbra is kusza a helyzet. A tűszünet ellenére tovább folynak az összecsapások.
1991. augusztus 23.
Egykori román nemzeti ünnepünkön itthon ücsörögtem, olvastam. A moszkvai események viharosan zajlanak, a Szovjetunió felbomlása felgyorsult.
Vera állást kap, havi hatezer lesz a fizetése, nem túl lelkesítő.
1991. augusztus 26.
Néhány ország, köztük Románia, elismerte a balti államok függetlenségét, Magyarország (számomra értelmezhetetlenül) egyelőre kivár. A függetlenség külön hadsereget, külön határőrizetet is jelent a hírek szerint, vagyis Lettország, Litvánia és Észtország teljesen kiszakad a Szovjetunióból. Moldova is erre készül, nem kis felbuzdulást váltva ki román politikai körökben.
1991. augusztus 27.
A román média egész nap Moldova függetlenségi szándékával volt tele, ez érthető. Azt azért észlelni lehetett, hogy savanyúan kommentálták, miszerint Moldova Köztársaság nem siet egyesülni az “anyaországgal”, sőt… Amellett pedig a megmaradt a Szovjetunió új erős embere, Borisz Jelcin is betalpalt alaposan. Kijelentette, hogy nem enged elszakadni olyan területeket, ahol a lakosság többsége orosz ajkú. Arról az elmúlt évtizedekben amúgy “gondoskodtak”, hogy sok ilyen terület legyen az elszakadni kívánó köztársaságokban. Az analógia Erdéllyel kézenfekvő, csak hát román “testvéreink” ezt nem szívesen veszik tudomásul.
Hogy mindezeknek a fejleményeknek mi lesz a következménye, azt nem tudom megtippelni: polgárháború netán, mint Jugoszláviában? Az ottani helyzet miatt a magyar kormány 48 órán belül választ vár a jugoszláv hivatalosságtól arra, hogy mi lesz a magyar kisebbség sorsa. Nem hiszem, hogy valaki meg tudja vagy meg akarja őszintén válaszolni ezt a valóban fontos kérdést.
Levelet írtam Bárdy Nándinak Szegedre, a Kati ügyében próbáltam valamit tisztázni és segítségét is kértem, természetesen.
1991. augusztus 28.
Befutott Ildikóéktól a meghívó Németországba, nagyon kedves levél kíséretében. Most majd neki kell látnunk a vízum beszerzésének.
1991. augusztus 29.
Végre kicseréltük a TV-t, most új készüléken nézhetünk sokkal több műsort, bár időnk nem sok jut erre, de legalább megvan a lehetőség. Csak az antennán kell majd javítani, elavult a szakemberek szerint.
1991. augusztus 30.
Egészségesen betoppant Kati Budapestről. Kiderült, minden reményünk, amit Szegedre való esetleges felvételével kapcsolatban tápláltunk, egy félreértelmezett rendelet miatt hiú ábránd volt. Nem tudom, hogyan folytatja Kati, de nincs elkeseredve, és ez bíztató.
A szovjet-román viszonyban hirtelen igen “hideg” lett a moldovai törekvések román oldalról történő bátorítása miatt. Ezt a hideget pedig a télen érezhetjük meg majd, ha az orosz gázcsapokat (netán a kőolajat is) elzárják, vagy az árakat magasra hajtják… Nem hiszem, hogy a “nagy medve” olyan könnyen nyeli majd le, hogy Románia szabad beutazást ad a moldovai polgároknak.
1991. augusztus 31.
Este hazaérkezett Öcsi is, sokat mesélt a munkalehetőségeiről, amelyeket ott ajánlottak, jól is keresett, de az iskolai kötelezettség meg a szabadsága lejárta miatt haza kellett jönnie. Jól tette.
