1991. április 1.

A Húsvét másodnapján szokásos öntözést Öcsivel végigvittük, de nem voltunk jó hangulatban. Sok panasz hangzik mindenfelé, az egykori locsolkodások hangulata már a múlté. Pedig akkor nem is volt szabad ünnepelni!
Édesanya nálunk töltötte ezt a napot, nem akartuk, hogy magára maradjon az ünnepen, de így is folytonosan türelmetlenkedett, hogy már mikor mehet haza. Szellemi leépülése rohamos, sajnos.

1991. április 2.

Ma eltemettük Toncsi feleségét.
A politikában mintha beállt volna az uborkaszezon, vagy csak én nem voltam ma figyelmes a hírekre? Bosszant, hogy alig kaptunk üdvözleteket, a hagyományosan íróktól sem, míg én harmincnál is többet postáztam. Változnak az idők, ezután én sem fogok annyira igyekezni.

1991. április 5.

Bürógyűlés, amelyen elbúcsúzott a Franciaországba kitelepedő Moga Silvia volt szövetkezeti elnöknő (férjhez ment). Az elnök-kollégák mind azon panaszkodnak, hogy nem tudják féken tartani a munkatársakat, különösen a kormány 219-es számú, március 29-i rendelete után, amely kötelezővé teszi bizonyos pótlékok kifizetését. Ezeknek nincs fedezetük a költségvetésekben, az árakban, amelyeket viszont központilag megszabtak. Már álmomban is mind csak osztok-szorzok, de nem találok megoldást.

1991. április .6.

Szurkos Gézánál találkoztunk a többi osztály szervezőivel, Kerekes Andrással, Málnássi Andrással és Veress (férjezett Czire) Anikóval, a harmincéves érettségi találkozó előkészítése kapcsán. Kicsit túlszervezettnek tűnik az esemény, különösen Anikó buzgólkodása tűnik eltúlzottnak. Férje, Czire Dénes is beleszólt a dolgokba, én nem sokat tehetek hozzá, hiszen keveset segítettem eddig.

1991. április 8.

Az ortodox Húsvét nem hozott jó hírt, megtudtuk, hogy valami gond akadt a kereskedelmi társaságunk bejegyzése kapcsán. Nyugtalanul várom a híreket.

1991. április 10.

Az egyik alelnök, Sabau Rodica ment Bukarestbe megtudni, mi a gond a társaság bejegyzésével kapcsoltaban: kiderült, hogy egyes szövetkezetek reklamálták meg a bejegyzést, de nem szóltak nekünk előtte. De vajon miért nem jelezték a gyűlésen? Hiszen ott egyhangú szavazás döntött!

1991. április 11.

Semmilyen módon nem tudjuk kigazdálkodni azt a fizetésemelést, amelyre a kormány rendelete kötelez bennünket. Fogalmam sincs, mit tegyünk! Megbeszélést folytattam a CASCOM-mal (Kisipari Szövetkezeti Nyugdíjbiztosító), András Dezső megyei elnökkel, de nem jutottam előbbre.

1991. április 12.

Jó, de nem kiemelkedő előadás a színházban. Gogol: A revizor című színművét Parászka Miklós rendezésében mutatták be. Dinamikus, de helyenként „szájbarágós” a rendezés. A szünetben Kiss Elemérrel (egykori matektanárom) és feleségével osztottuk meg véleményünket, beszélgettünk a közelgő érettségi találkozóról, az előadás után Makkai Jánossal beszélgettünk a politikai és gazdasági helyzetről. János továbbra is kitart amellett, hogy vállaljam el a jelölést a polgármesteri tisztségre. Ugyan engem hivatalosan senki nem keresett meg ebben az ügyben, semmi késztetést nem érzek a politikai szerepvállaláshoz továbbra sem.

1991. április 13.

Híre jött, hogy javult Sütő András állapota, a Kölnben elvégzett műtét után már olvashat is. Micsoda szenvedés lehet, hogy már ennek is örülnie kell!
Egerben nemzetközi kisebbségi konferenciát szerveztek, amelyen többek között Tőkés László kijelentette: Erdély magyarsága végveszélyben van! Csak tudnám, hogy milyen jövőt lát akkor az „egyszerű erdélyi magyar”, ha egyik legjobban tisztelt vezetője ilyen rémképekkel riogatja…

1991. április 14.

Délelőtt és délután egyvégben számolgattam a fizetéseket. Nem lettem optimistább. Iliescu az Európai Fejlesztési Bank megnyitására Londonba utazott, Petre Roman nem hivatalos (?) amerikai útra ment. Egyébként harminc európai ország vezetői tartózkodnak Londonban, köztük Antall József is.
Izrael hajlandó elfogadni, hogy tárgyaljon az arabokkal és a palesztinokkal is!
Harmadik napja tart tüntetést Bukarestben, a TV székháza előtt a Polgári Szövetség (Alianta Civica).
Az ellenzéki pártok a parlamenti munka bojkottjára készülnek. Vajon az RMDSZ is csatlakozik az akcióhoz?

1991. április 15.

Az egész nap ráment ismét csak a fizetési rendszer finomítására, este hétkor kerültem haza.
Az Erdélyi Szövetség egri gyűlésén azt nyilatkozták, hogy az erdélyi magyarság helyzete rosszabb, mint Ceausescu idején. Nocsak!

1991. április 16.

A rohanó infláció miatt nehéz határt szabni a munkatársak fizetésemelési lendületének, de ma sikerült egyezségre jutnunk a juttatások kereteiről. Egyelőre mindenki elfogadta. Izraeli-szovjet közeledés, aminek nem tudom, van-e most súlya a Közel-Kelet helyzetének rendezési folyamatában.
Kati és Öcsi úgy döntöttek, hogy május negyedikén mindketten Budapestre utaznak. Kíváncsi vagyok, Öcsi milyen élményekkel tér majd haza.
Eltemették Csengey Dénes írót, az MDF egyik alapító tagját. Ilyen gyorsan „öl” a politika?! A tömeges részvétel a temetésen, az ott elhangzott beszédek is bizonyítják: nehezen tudjuk még életükben megbecsülni a látszólag csendes, nyugodtan, napi rendszerességgel dolgozó barátainkat, akik nem tolakszanak a közfigyelem reflektorfényébe, „csupán” figyelnek és figyelmeztetnek.

1991. április 17.

Nagy csalódás újból: Magyarország-Szovjetunió 0-1, Európa-bajnoki selejtező meccsen. Láttam a RAI due csatorna közvetítését, így mondhatom, nagyon gyenge volt a teljesítmény, az eredmény inkább reánk nézve hízelgő.
Ennek előtte Gáspárik Attila pódiumműsorát láttuk, bár másra vártam, értékelem a teljesítményét.
Még délután Balázs Jocó járt nálunk, nem sokat beszélhettünk, de végre azt mondja ő is, hogy mégiscsak jobb ott neki. Nem vagyok biztos benne, hogy hiszi is…

1991. április 18.

Végre aláírtunk úgy hetven egyéni munkaszerződést, rá is ment a délelőtt, utána törvényeket olvasva túlóráztam. Koraesti séta Verával, majd film a Haladás moziban, Egy asszony karriert csinál, könnyed, szokványos amerikai film, de azért jó volt ismét moziba menni annyi idő után.
A Parlament mai gyűlésén interpelláció hangzott el azzal kapcsolatban, hogy több képviselő zsíros kereskedelmi ügyletekben vesz részt, személyes gyarapodásuk látványos – és indokolatlan. Név szerint Petre Roman miniszterelnököt is támadták.

Kommentár 2005-ből

Az azóta eltelt időben, mind a mai napig, az ellenzék és a hatalmon levő politikai erők, folytonosan egymás szemére vetik a jogalap nélküli, vagyis tisztességtelen meggazdagodást. És nem történik semmi, néhány napos, látványos letartóztatás után, minden úgynevezett „nagy hal” szabadlábra kerül, tovább folytatja üzelmeit, és nyugodtan röhögi szembe megvádlóit, hiszen biztosra veszi, ezután nem kerül már a nyilvánosság elé az ügye, az „igazságszolgáltatás” útvesztőiben legalulra kerül dossziéja, és senki nem fogja leporolni többé. A szomorú ebben főleg az, hogy az egyszerű állampolgár is meg van ugyanerről győződve immár, vagyis hogy a nagyok közül soha senkinek nem lesz bántódása. Nem csoda, ha terjed az önbíráskodás gondolata, esetenként gyakorlata. Miközben az Európai Unióhoz való csatlakozás egyik alapvető követelménye éppen az igazságszolgáltatás hitelének visszaszerzése. Reménytelen..