1991. március 2.
Az új szerkezeti formával járó nehézségek uralják minden percemet. Nincs kitől tanácsot kérni, a volt szövetkezeti tagok egymás kezébe adják a kilincset, és kétségbeesetten kérdezik, hogy milyen jogok illetik majd meg őket. Ugyanakkor azt remélik, hogy komolyabb pénzösszeget kaphatnak több évtizedes munkájuk nyomán, ez pedig hiú ábránd. Nincs jogom, de nincs is lelkem hozzá, hogy kiábrándítsam őket. Hiszen az adósságokat a központi alappal szemben vissza fog kelleni juttatni előbb-utóbb, vagyis pénzügyi helyzetünk egy cseppet sem rózsás, a napi kereskedelmi forgalomhoz szükséges bevásárlásokhoz állandó forgóalapra van szükségünk.
1991. március 6.
A máramarosi és a Fehér megyei elnök-kollegáim tettek látogatást, szinte az egész napom ráment. Ők még nem döntöttek az átalakulásról, érdeklődve hallgatták az általunk már elhatározott szervezeti forma előnyeit és hátrányait. Láthatóan meg voltak lepve, hogy számtalan dologra nem gondoltak, ami számomra azt jelzi, hogy nem elemezték alaposan a lehetőségeiket. Igaz, Maros megye mindig élen járt a kisiparban, így nem csoda, ha most is mi voltunk az „újítók” első sorában.
1991. március 7.
Megnyugtató számomra, hogy a szövetkezeti elnökökkel tartott mai gyűlésen tudomásul vették az Alfacom Szövetkezeti Kereskedelmi Társaság beiktatását a Kereskedelmi Kamarához. Persze még a neheze hátra van, de éles szembehelyezkedést senki nem mutatott.
1991. március 9.
Feszült helyzet Belgrádban, hatalmas tüntetés volt a decemberi választásokon győztes kommunisták ellen. Két halottról, negyvennél több sebesültről számolnak be a hírügynökségek.
1991. március 10.
Ki tudja megjósolni, az idén mit hoz március 15. megünneplése Erdélyben? Egy Kincses Előddel készült interjú a Vasárnapi Újságban, meg aCs. Gyimesi Éva nyilatkozata a Világórában egyaránt borús hangulatot árasztottak.
1991. március 13.
Az UCECOM gazdasági vezérigazgatója jött le Vásárhelyre, hogy tisztázzunk egy sor pénzügyi kérdést. Késő estig egyeztettünk Cornel Popescuval (a futballista Gh. Popescu nagybátyja, oltyán tehát, a megfelelően csavaros észjárással, bukaresti évtizedei tapasztalatával). Biztatónak is mondhatnám a helyzetet, de szorongok, mert nem mindent tudtunk megnyugtatóan rendezni, különösen a nagy beruházásokat végzett szövetkezeteknek lesznek pénzügyi gondjaik, mert nem fogják elengedni a tartozások törlesztését. A mi Alfacom-cégünk kevésbé izgatta az igazgató urat, ez nyilvánvaló volt, hogy amennyiben meg tudunk állani a lábunkon, senki nem fog kötözködni velünk.
1991. március 14.
Rendkívül fárasztó napon vagyok túl, a szövetkezetek jogszerűen elfogadták az Alfacom létét! A gyűlés, amely szentesítette ezt az új helyzetet, tizenkét óra hosszat (!!!) tartott, aztán éjjel egyig mindenki mindenkinek gratulált. Szerintem nem sok okunk van az ünneplésre, mert kevesen tudjuk, milyen nehéz lesz saját jövedelmünkből megélni, miközben a hitelfelvételek mechanizmusát ezután nem a központi szövetkezeti szolidaritás, hanem a bankok politikája fogja meghatározni.
Václav Hável elnököt Pozsonyban megkergették szélsőséges elemek, akik független szlovák államot követeltek. Tiszta, jellegzetes Kelet-Európa, bomlani látszik az egykori párizsi békerendszer. Amely olyan „igazságos „volt, szajkózzák évtizedek óta az utódállamok, különösen a kisantant tagjai…
1991. március 15.
A fenyegetések és az egy évvel ezelötti tragikus események oda vezettek, hogy az RMDSZ a Vártemplomban tartotta a mai megemlékezéseket! Semmi kedvem rádiót hallgatni, a tévét sem néztem, hogy ne kavarjanak fel ismét a hazugságok és uszító műsorok, amelyek napok óta jellemzőek az egész médiára. Mikor lesz itt megbékélés? Amikor hazafelé tartottam a főtéren át, a prefektúra épülete előtt mintegy negyven terrorista-elhárító (?) kordonját láttam. Mitől tartottak?
1991. március 16.
Nem voltak látványos zavargások, legalábbis nincsenek ilyen irányú értesüléseim, március 15. megünneplése kapcsán. Annál nagyobb gondok vannak Jugoszláviában, készültségbe helyezték a hadsereget. Talán a Szovjetunió is bomlófélben, szól a Kossuth Rádió egyik kommentárja.
1991. március 17.
Kiolvastam Tőkés László: Temesvár ostroma című könyvét, hamar ment, sokat jelent az is az események megértéséhez, hogy egyetemi éveimet ott töltöttem a városban, így szinte minden utcát ismerek, amelyről a könyvben szó esik.
1991. március 19.
Már megint Bukarest! Ezúttal is éjjel indultunk, késő estére ismét itthon voltam. A vezetőségi gyűlés nem sok sikert tartogatott, az elnökkel összekülönböztem a szövetkezetek jövőjét illetően, nem vagyunk egy véleményen. Furcsa, de az alelnökök közül nem Dragan, hanem Proca osztja az én nézeteimet és támogatja elképzeléseimet. Nem is írtam alá egy sor olyan végzést, amelyekkel nem értettem egyet, ezután sem fogom megtenni, ez nagyon nem tetszett Dinga elnök úrnak. Lelke rajta!
1991. március 21.
Nem volt tovább halogatásra lehetőség, elkezdtem a tárgyalásokat-egyeztetéseket (negociere) a munkatársakkal a megállapítandó fizetésekkel kapcsolatosan. Nagyon erős ellenérzéssel, sokszor tehetetlenül, de ki kellett mondanom, hogy nem számítok mindenkinek a munkájára.
1991. március 22.
Bomba politikai hír: Adrian Nastase külügyminiszter Moszkvában aláírta azt az egyezményt, amelynek értelmében Románia lemond Besszarábiáról!!! A tévé ezt nagyon cselesen, úgy tálalta, hogy a határok sérthetetlenségét figyelembe véve, a belügyekbe való be nem avatkozás elvét szigorúan tiszteletbe tartva került sor az aláírásra. Dehát akkor miért ömlik mindenhonnan az ünnepségek, menetek, felvonulások özöne a médiából, amelyek arról adnak hírt, hogy megemlékeznek az 1918 március 27-i „nagy visszatérésről”, azaz Besszarábiának Romániához való visszacsatolásáról? Jellemző többarcúság a politikában, a román külpolitika hintája ismét működik! Miközben Iliescu államelnök is Moszkvába készül, biztosan nem az egyetemi évfordulós találkozója szólítja oda.
nyilvánítja a paktumot – ettől úgy nézett ki, mintha az érvényben lett volna,
noha a román parlament már 1991 júniusában semmisnek nyilvánította…
Kommentár 2005-ből
Miközben formailag többször is „lemondott” Besszarábiáról, Moldova Köztársaságról, Románia folyamatosan támogatta az elmúlt tizenöt évben az összes olyan erőt, amely reményt adhatott arra, hogy legalább ezt a keleti országrészt vissza lehet hozni a román állam fennhatósága alá. Beleértve azt a Dnyeszteren túli területet, amely tulajdonképpen nem is képezte a II. világháború idején sem Nagy Románia részét. És hogy mennyire kétféle mércével mér a román közgondolkodás és politikai cselekvés egyaránt, arra jó példa a Trianon című, Koltay Lajos által rendezett film (mellesleg szerintem nagyon rossz) romániai fogadtatása. Semmit nem fogadnak el abból, hogy a magyarság joggal fájlalja azt a vérveszteséget, amelyet az igazságtalan békediktátum okozott, miközben az egyik kereskedelmi tévében (National TV, talán az általam egyébként igen tisztelt Mircea Dinescu által is fenntartott adón) folyamatosan siránkoznak egy sorozat állandó műsoron tartásával a besszarábiai román testvérek tragédiája miatt.
Hogy aztán ezek az „odaáti” román testvérek nem nagyon igyekeznek visszatérni a román „anyaország” keblére, az vajmi kevéssé látszik zavarni a román közvéleményt és hivatalosságokat. Elég azoknak, hogy tizenöt éve jelentős anyagi segítséget kapnak Romániától üzemanyagban, villamos energiában, gázszállításban, ösztöndíjakban, megemlékező ünnepségeik finanszírozásában stb., nyugdíjakban (!) a román adófizetők pénzén, köztük a magyar közösség pénzén is. De ki merné ezt a román Parlamentben szóvá tenné anélkül hogy esetleg le ne lőjék a szó szoros értelmében a mikrofonnál?!
1991. március 23.
„Ledolgoztuk” előre április elsejét, egész nap a tervezőkkel hadakoztunk a fizetések megállapítása kapcsán, győzködtük egymást minden eszközzel, némi haladást is elkönyvelhettünk. Késő este pedig mind írtam a húsvéti üdvözleteket.
A román hivatalos politika, mint várható volt, lapít a besszarábiai ügyben, miközben több száz (egyesek szerint több ezer) tüntető tiltakozó peticiót nyújtott át a bukaresti szovjet nagykövetnek. Várjuk a folytatást!
1991. március 25.
Nincs új a Nap alatt: a volt Politikai Végrehajtó Bizottság tagjai közül csak néhányan szenvednek majd börtönbüntetést, a többiek szabadok! Hiába, a Katonai Ügyészség személyzete nem változott, a kormány és a Parlament is tele van régi elvtársakkal. Milyen igaza volt/van a Temesvári Kiáltványnak!
1991. március 27.
A besszarábiai helyzetet továbbra is kettősség jellemzi: tüntetések és ünneplések! Közben a helyzet, a határok megváltozhatatlansága miatt, a Szovjetunióhoz való tartozás irányába látszik mutatni.
Sikerült megegyezni a fizetések körüli alapelvekben és egyes részletekben is, lassan normalizálódik a helyzet.
1991. március 28.
Teljesen fölöslegesen citáltak Bukarestbe, meg is mondtam: legközelebb nem vagyok hajlandó mindenféle semmitmondó rendezvényen részt venni, van dolgom otthon elég. A látszattevékenység, a látszatszolidaritás a szövetkezeti hálózaton belül már nagyon az idegeimre megy. Éjjel fél egyre értem haza, nagyon fáradtan, miközben tudom, hogy reggel nehéz gyűlés vár reám, amit kézben kell tartanom.
1991. március 29.
Tragédia: Orosz Toncsi felesége, míg mi a Ligetben levő csarnokban gyűléseztünk, öngyilkos lett, megmérgezte magát! Állítólag megtudta (orvos lévén), hogy gyógyíthatatlan agydaganata van. A naggyűlés után Bucin Vaszival és két másik munkatárssal mi hoztuk le az elhunytat emeleti lakásukból a mentőhöz! Toncsi magatehetetlenül ismételte: a török-nyereg, ez az agynak egy jellegzetes pontja, ahol talán a gond jelentkezett. Közben ott jajveszékelt az elhunyt édesanyja, édesapja pedig szótlanul ült fájdalmával, magába roskadva. Nem tudom, hogy fogja túlélni a tragédiát Toncsi és a két, serdülőkorú gyerek…
A fentiek tükrében szinte semmi jelentősége, hogy a nagygyűlés sikeresen ért véget, bár természetesen az ott elfogadott döntések alkalmazása még sok munkát fog jelenteni a közeljövőben.
A Szenátus elnöke, Birladeanu, éles kirohanást intézett Petre Roman kormánya ellen . A viszontválasz nem késett, nagy polémia kezdődött a Fronton belül.
1991. március 30.
A mai napon természetesen Toncsi mellett voltunk, a temetés előkészületeiben segédkeztünk néhányan. Elengedtem a fülem mellett a pletykákat, amelyek a házastársi kötelék lazulása miatti öngyilkosságot emlegettek, nem az én dolgom ítélkezni.
Az Adevarul című, központi napilap igazgatója, Darie Novaceanu, lemondott tisztségéről, állítása szerint egy hatalomra törő, belső klikk miatt.
Kommentár 2005-ből
Az Adevarult, kimondva-kimondatlanul, a rendszerváltás utáni évek egyik legfontosabb, ha nem éppen a legfontosabb, központi lapnak, a Scanteia egyfajta utódjának tekintették-fogadták el. Úgy tűnik, hogy az egykori lemondás előre vetítette azt a folytonos belső harcot, amely jellemezte ennek a lapnak a tizenöt éves tevékenységét és talán ez lesz a jellemző ezután is. A leghitelesebb, legnépszerűbb (vagyis legolvasottabb) központi, politikai napilap büszke címét már évekkel ezelőtt elvesztő kiadvány vezetői egymás után tűntek el az élről. Dumitru Tinu autóbalesetben 2001 elején, utána az „inkvizitornak” is nevezett Cristian Tudor Popescu 2004 végén, lemondással hagyta ott a lapot, de mindenképpen sok tisztázatlan kérdést hagytak maguk után. Az újság hitelessége pedig folyamatosan csökkent, vátészi szerepe felszívódott az évek folyamán, mára csak egy a sok bukaresti napilapból, tisztázatlan részvényesi szereplők határozzák meg mindennapjait, alighanem rövidesen eltűnik a süllyesztőben.
1991. március 31.
Az ünnep ellenére az irodában voltam délelőtt, árváltozásokról szóló döntéseket készítettem elő, délután pedig Verával nagy sétát tettünk a Somostetőn.
