1990. november 29. – december 27.
Utazás Bukarestbe, két nap Lányi Szabolcséknál, nagy-nagy egyedüllét-érzés! Sima repülőút Koppenhágáig (december 2-án). Telefon Malmöbe, vacsora egy hajón Erzsébettel és Lacival (december 3-án), vívódás, hosszú esti séta Koppenhágában, majd eltévedtem és taxival mentem vissza a szállodába. Másnap repülőút Helsinkibe (december 4-én), tárgyalások a Pukkonen céggel, kiszállás Lahtiba (december 5-én), ott a raktárban megtekintettük a Romániából származó, minőségi-hibás bútorokat és egyeztettünk a kárpótlásról. Örvendtem, hogy Maros megyéből egyetlen darab sem volt problémás, annál több Dolj és Szatmár megyéből. Ebéd után sima visszaút Helsinkibe, Finnország nemzeti ünnepe után, december 7-én visszarepültünk Koppenhágába. Telefonáltam ismét Baloghéknak, elhatároztam magamban, ha találok egy rendőrörsöt, menedékjogért folyamodom. Nem találtam! De ha nem akarom magam áltatni, akkor elismerem, hogy nem mertem meglépni a kintmaradást! Több mint négy óra hosszat bolyongtam a sötét Koppenhága utcáin, de most nem tévedtem el. Éjszaka, holtfáradtan értem vissza a szállodába (Ibsens hotel). Álmatlanul forgolódtam, hajnali negyed négykor arra készültem, hogy mégis megpróbálom, de nem tudtam rászánni magam. Erzsébet hívott telefonon, hogy érdeklődjön: mi az eredmény? Hazudtam, hogy nem jött össze, majd itthonról megírom, mi történt. (Meg is írtam, napokkal hazaérkezésem után). Miután Bukarestbe érkeztünk, valósággal magamba roskadtam, önmarcangoló módon előadtam itthon a történteket, Vera megpróbált kirángatni ebből a letargiából, de csak nem voltam-vagyok nyugodt.
Szürkére, de nyugodtra sikerült Karácsonyeste. A munkahelyi gondok súlyosak, a gazdasági élet a teljes anarchia felé halad (vagy már benne is vagyunk?!), az Arab-öböl menti helyzet robbanásveszélyes, csődtömeg körös-körül.
De: élek! Kati Budapesten volt három napra, ma este indul Prágába (!) szilveszterezni…
Tegnap (december 26.) illúzióromboló előadás a kolozsvári társulattól (Lorca: Bernarda Alba háza), nekem csalódás volt Vitályos Ildikó, de Panek Kati játéka is, a nézőtér pedig félig üres volt. Közben megemlékeztek arról, hogy Tompa Miklós nyolcvanéves, hát, jobb és szebb ünnepséget érdemelt volna!
1990. december 28.
Délelőtt Miska édesapját kísértük utolsó útjára, még előtte az évet búcsúztattuk el röviden a munkahelyen.
Este bemutató, ezúttal remek hangulatban néztük végig Maugham Színház című darabját. És ott volt velünk a nézőtéren Öcsi is, Nagy Péterék is. A zsúfolt nézőtér, az együvétartozás felemelő érzése igazi gyógyírnak bizonyult az elmúlt hetek szorongása és önámítása után.
A szünetben Makkai János azt mondta, hogy bennem látja Marosvásárhely jövendő polgármesterét! Bár hízelgő, remélem nem fogja kezdeményezni, nem hiszem, hogy vállalnám.
Kincses Előd: Marosvásárhely fekete napjai címmel írt sorozata arra ösztökél, hogy netán magam is nekilássak írni emlékeimről. Nem most, hanem évek múltán, talán nem lesz haszontalan felidézni naplóm alapján mindazt, amit átéltem.
Churcill önéletírását olvasva párhuzamot látok a második világháború előtti és mostani, Öböl-menti feszültség között: ha akkor idejében lecsap a „világ” a németekre, talán nem lett volna világháború. De most sem látom, hogy valaki őszintén el akarná kerülni a háborút, legalábbis azok közül senki, akik ebben döntenek.
A volt román király látogatása körüli cirkusz alig ült el, most az egykori köztörvényes Pop Dumitru képviselő „fedezte fel”, hogy hét gyanús magyar (de kik? erről nincs szó) Marosvásárhelyt szabad városnak akarta kikiáltani (hol?) Fenyegetően szólt arról, hogy amennyiben a román kormány nem lép hatékonyan, akkor megalakítja a PUNR a nemzeti gárdát (Vasgárda új kiadásban?), és rendretanítja az irredenta magyarokat! Egyidejűleg azt is követelte a habzószájú politikus, hogy vonják büntetőjogilag felelősségre Király Károlyt, Tőkés Lászlót, Domokos Gézát és Szőcs Gézát, úgymond a románok ellen elkövetett bűneikért. Szépen vagyunk…
1990. december 29.
Ma sokat olvastam Churchill könyvéből. Nagy Péter is meglátogatott, visszafogottan beszélt magyarországi reményeiről a kitelepedésük kapcsán. Szerinte jól meg kell gondolni és tervezni egy ilyen lépést, jó hogy nem ugrottam bele a dániai „kalandba”.
1990 december 31.
Nagy séta a Víkendtelepre Verával, olvasás, lötyögés napközben, aztán a Szilveszter estét kettesben töltöttük, szerény vacsora és a szokásos rádió-kabaré hallgatása mellett. Elment tehát ez a nagyon bonyolult év!
Kommentár 2005-ből
Nem hiszem, hogy lelkiismeretfurdalásom kellene legyen, amiért azokban a hónapokban annyiszor el akartam menekülni itthonról és mégsem tettem meg. Az elmúlt tizenöt év arról győzött meg, hogy nem az én világom Nyugat-Európában élni. Valami láthatatlan erő ide ragaszt Marosvásárhelyre, még Magyarországon sem érzem magam otthonosan hosszabb ideig. Hogy mégis annyit vívódtam, azt is természetesnek látom most már: körülöttem szinte minden közeli ismerős-barát ugyanezekkel a gondolatokkal foglalkozott, ki nyíltan, ki kevésbé kitárulkozóan. Különösen korosztályom volt igen határozatlan, hiszen életünk delén vagy azon éppen valamivel túl ért bennünket a „rendszerváltás” és mi addig folyamatosan úgy éltünk, hogy mindig szükségünk volt egy „biztonsági hálóra”, nem mertünk kockáztatni vígan és dalolva, nem volt a vérünkben. Könnyű utólag okosnak lenni, de ma már meggyőződésem, hogy akkori döntésem természetes következménye volt mindenkori életvitelemnek. Mondhatnám, törvényszerű volt, mint ahogy annak lehet tekinteni mindenki sorsának alakulását, és nem azt kell(ene) méricskélni, hogy ki mennyire volt „hűséges” a mindenkor magáénak vallott közösséghez szülőföldjén és főleg nem tekinteni feltétlen érdemnek sem a maradást, sem a távozást. Hogy aztán ennek alapján „osztályozzuk” egymást…
1991. január 1.
Nem voltam elégedett a rádiókabaréval. Az új év első napján a magyar kormány sietett újabb áremeléseket bejelenteni: benzin, pékáru, tejtermékek, csupa öröm! Göncz Árpád rövid köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a múltat le kell zárni és a jövővel kell foglalkozni, amely gondokat hoz ugyan, de nem reménytelen.
Lenyűgöz Churchill könyve, de délután a vasalásba is be kellett szállnom a családi béke érdekében.
Vajon Kati hogy szórakozott Prágában? Öcsi a havereivel jól mulatott, reggel negyed hatkor ért csak haza.
1991. január 2.
Egész nap olvastam. Este Erzsébet és Miska látogattak meg, kellemes beszélgetést folytattunk. Derűsebbnek látják a magyar gazdasági helyzetet, mint én és az öböl háború elkerülését is valószínűbbnek ítélik meg. Hiába, én szoktam inkább borulátó lenni.
1991. január 3.
Szerencsésen, egészségesen,jókedvűen, tele élményekkel, megérkezett Prágából Kati. Nehezen, sok gonddal terhelt volt viszont az idei első munkanap.
Traian Chebeleu külügyi szóvivő éles jegyzéket küldött Budapestre Katona Tamás napokban elhangzott interjúja miatt, amelyben olyan történelmi igazságokat mondott ki, amelyekről román fülnek természetesen nem szabad hallania.
1991. január 4.
Hosszú beszélgetés Szászrégenben a Lemn-Metal szövetkezet vezetőivel, majd Skolka Izabellával , a nagysármási szövetkezet elnökével az irodámban. Több jel mutat arra, hogy egyes szövetkezetek kénytelenek lesznek csődöt jelenteni, hiszen az önellátásra törekvés közben, a nagy függetlenség hangoztatása mellett nem gazdálkodtak észszerűen. Csak azt nem tudom, mit is jelent egy szövetkezet esetében a csőd fogalma.
1991. január 5.
Ma pótoltuk a december 31-i munkanapot. Nagysármásra utaztam, hogy a helyszínen tájékozódjam a szövetkezet valóban nehéz helyzetéről.
Találkozó lesz az amerikai és iraki külügyminiszter között kilencedikén, Genfben. Talán valóban elkerülhető a háború?
1991. január 7.
Remek magyar világcsúcs úszásban, Rózsa Norbert érte el, aranyérmet szerzett 100 méter mellúszásban a Perthben zajló világbajnokságon! Ideje 1:01,45.
1991. január 8.
Újabb magyar arany és újabb világcsúcs, Darnyi Tamás 400 méter vegyesúszásban ért el 4:12,36-ot.
1991. január 9.
Zajlik a Baker-Talik Azisz találkozó, van remény a megegyezésre! Közben ismét arany és ismét világcsúcs Perthben, Egerszegi Krisztina 100 méter hátúszásban első 1:01,73-mal és Szabó Tünde ezürtérmes 1:01,98-cal! Hozzá még a vízilabdaválogatott már biztos olimpiai részvevő!
Szovátán és Erdőszentgyörgyön jártam, mindkét szövetkezet vezetőivel sikeresen tárgyaltam
Kommentár 2005-ből
Amikor olyan figyelemmel és akkora lelkesedéssel követtem és jegyeztem fel a kiváló magyar sportolók eredményeit, Perth egy számomra meglehetősen érdektelen, ismeretlen város volt Ausztrália nyugati csücskében. Ki gondolta volna, hogy alig kilenc év után Kati lányunk esküvőjének színhelye, megtelepedésének városa lesz!
1991. január 11.
Találkozás Adrian Severin miniszterrel, kellemes meglepetés, európai szintű idegen-nyelvismerete franciából, angolból, tájékozottsága, civilizált modora kellemes benyomást keltett bennem. Csak azt nem értem, miért kellett úgy elhízzon? Maga az előadás az európai integrációról igazán biztató a jövőnkre nézve, de osztom aggodalmát, hogy csak nagy erőfeszítések árán tudjuk majd teljesíteni a követelményeket.
Délután a nagysármási szövetkezet elnökének, Chertes Pompeinak a nyugdíjazásán kellett jelen lennem, nem illett hiányoznom, hiszen több, mint két évtizede dolgozott a kisiparban, velem együtt. És ismét jelentkeztek a figyelmeztető fájdalmak a bankett után, nyilván a zsíros ételek meg az akármilyen kevés alkohol lehet az ok. De még nem megyek orvoshoz.
Perthben tovább „termelik” a magyar úszók az érmeket, most 200 méter mellúszásban lett ezüstérmes Rózsa Norbert.
1991. január 12.
A közel egy hónapja tartó temesvári tüntetés-sorozat eszméi mellé most felsorakoztak a bukarestiek is (mint a forradalom idején történt volt). A követelések leginkább a volt kommunistáknak a jelenlegi vezetésből történő kizárását, ennek megvalósítására új választások kiírását és a monarchia visszaállítását szorgalmazzák, Mihai király visszahívását az országba.
Az Öbölben a helyzet feszült továbbra is: Javier Perez de Cuellar ENSZ-főtitkár Bagdadba látogatott ugyan, de Baker külügyminiszter éppen ma jelentette be, hogy „holnap átlépjük a Rubicont”! Vagyis: háború! Hát igen, Amerikának nagyon sürgős most már, hogy ne állomásoztassa tétlenül a seregeit a Közel-Keleten…
Vilniuszban is szinte szükségállapot van, a moszkvai vezetés katonái elfoglalták a főváros legfontosabb épületeit.
1991. január 13.
Halottak Vilniuszban, felháborodás világszerte, Perez de Cuellar csalódott kijelentése (csak a Jóisten tudja, lesz-e háború az Öbölben.). Közben világszerte sokfelé tüntetnek a háború ellen.
Eléggé felemás módon, két nappal hamarabb köszöntöttük Katit 20. születésnapján, Édesanya is ide jött. Ki tudná most megmondani, milyen jövő vár a leányunkra és általában a fiatalokra ebben a sok bizonytalansággal terhelt, új világban?