1990. október 22.
Ma nem is tudtam az irodám ajtaját becsukni, annyian jöttek-mentek. És sajnos tov’bbra sem tudunk lényegesen előbbre jutni jóformán semmiben, annyira eltérőek a vélemények a szövetkezeti mozgalom jövőjét (és jelenét!) illetően. Talán egy határozott lépéssel váltanom kellene. De mire ?
1990. október 23.
Az 1956-os forradalomra emlékezett a magyarság, itthon igencsak visszafogottan. Általános hangulatomra jellemző, hogy a szokott tekepartin sem derültem jobb kedvre, mintha be lennék rozsdázva, minden izületem „csikorog”, a szaunázás el is maradt. Este emlékműsorokat hallgattam a Kossuth rádióban, és eszembe jutottak ismét a tizenkét évesen átélt drámai események, amelyeket szintén csak a rádión keresztül követhettünk. Többek között egykori osztálytársam, rövid ideig padtársam, Papp Árpi (Papp Ferenc író fia), aki valamikor 1955-ben telepedett ki Solymárra, és évekkel később dicsekedve mesélte, hogyan dobták a Molotov-koktélokat a szovjet tankok elé a pesti srácok. Hittem is, nem is, amikor a hatvanas években erről beszélgettünk.
1990. október 24.
Markáns áremeléseknek nézünk elébe! Egyáltalán nem vigasztal, hogy Magyarországon is pattanásig feszült a helyzet a benzin és általában az energiahordozók árának drasztikus emelése miatt. Úgy érzem, már csupán a tehetetlenségi erők viszik előre (vagy hova?!) mindkét ország szekerét…
1990 október 26.
Jelezték az UCECOM-tól, hogy készüljek a skandináv országokban sorra kerülő, hivatalos látogatásra, amelyre december elején kerülhet sor. Még nem hiszem, hogy sikerül, de azért megcsináltattam az igényelt fényképeket.
A munkahelyen ideges, egyenesen hisztérikus a hangulat az áremelések miatt. Ennek előkészítésébe nekünk is be kellett kapcsolódnunk, elég sok üzletünkben sürgősen be kellett jelentenünk az ideiglenes zárást-leltárt-átárazást!
Magyarországon hivatalosan bejelentették a benzin árának 60 százalékos emelését! A taxisok és más fuvarozók blokád alá helyezték a közlekedést, gyakorlatilag megbénult az egész ország forgalma.
„Kis színes”: szükségállapotot vezettek be Dél-Besszarábiában a többségben gagauzok által lakott vidéken…
1990. október 27.
Minden figyelmemet leköti a magyarországi helyzet. A blokád miatt semmi nem mozdul, a termelés kiesése szintén nem tesz jót az ország gazdaságának, a tekintélynek meg kimondottan árt, hogy nem képesek kezelni egy ilyen kérdést. És üzemanyag sem lesz több ettől, amivel a kormány rendelkezhetne, a visszavonulás szintén káros volna. Ha pedig Magyarországon ez megtörténhetett, mit remélhetünk mi itthon?
Kati megérkezett és vizsgázott angol nyelvből Bukarestben. A vizsga eredményét januárban fogják közölni.
1990. október 28.
Késő este megállapodás született a kormány és a fuvarozók között Magyarországon. Csak az utolsó pillanatban sikerült elkerülni, hogy erőszakos cselekményekre kerüljön sor, állítólag sokan erre vártak, hogy anarchiába torkolljon a feszültség. Öröm, hogy a megállapodás hírére a Nyugat azonnal segítséget ígért, de nem lenne szabadna még egyszer ilyen helyzetbe jutni. Végül a kormány visszavett vagy átlag 12 forintot az eredeti emelésből, ez a leglényegesebb engedmény, de maga az emelés mértéke is ekörül maradt.
1990. október 29.
Teljes és nyugodt munkanap Magyarországon, ez talán a legfontosabb híre a napnak, miután szinte minden hazai dologról elfelejtkezni látszottam napokon át.
Délután eltemettük Bukaresti Erzsébetet, egykori, szeretett magyartanárnőnket. Ebből az alkalomból találkoztam és beszélgettem több egykori osztálytársammal, Szurkos Gézával, Holbach (Bordi) Julival, Koros Mikivel, Turbucz (Papp) Katival,, Mánya Bélával.
Megtudtam, hogy a Marius Ichim nevű külkereskedővel (ICECOOP) utazom november végén, december elején a skandináv országokba, hogy tárgyaljunk a felmerülő minőségi reklamációkról és a jövő évi megrendelésekről a bútoriparban.
1990. október 30.
Dicsőszentmártonban jártam, mindkét szövetkezetet felkerestem, a fások (Tehnolemn) nem akarnak a megyéhez tartozni, hiszen ők amúgy is inkább csak exportra dolgoznak, kitűnő a kapcsolatuk Bukaresttel. Nem szakítottunk véglegesen, bár Nicu Parhon (az elnök) azt magyarázta, hogy csak formai ez az alárendeltségi kérdés. Lehet, hogy igaza van.
Délután teke majd szauna, este levél érkezett Kulcsáréktól, Kati jövőjéről érdeklődnek.
1990. október 31.
Tárgyalás egy olasz céggel, szőnyegeket vásárolna tőlünk, délután Balázs Jocó látogatott meg és hozott nekem folyóiratokat.
A román kormány mindenfelé magyarázza az áremelések miértjét, de a szállítási dolgozók sztrájkja miatt nehéz a helyzet. Úgy látszik, hogy ez az újabb üzemanyagválság végig fog seperni a kelet-európai országok mindenikén. A román kormány megpróbálja a hadsereg járműveinek és embereinek bevetésével mérsékelni a szállításügyi leállás hatását. Nem hiszek ebben a megoldásban.
1990. november 1.
A világítás ismét megmutatta, hogy rengetegen távoztak az országból: közel sem voltunk annyian a temetőben, mint eddig minden évben, a tolongás már sokkal kisebb. Találkoztunk Svella (Nagy) Magdi sírjánál Péterkével is, szintén csak látogatóban van itthon.
Este körbejártam a leltározó üzleteinket, majd az Eurokartell képviselőivel találkoztam.
Kati saját zsebéből rádiókazettofont vásárolt 15 ezer lejért.
1990. november 2.
A Romániai Magyar Szó közli Scrieciu tábornok vádaskodó írását, amelyben Sütő András „és társai” nyakába próbálja varrni a felelősséget a márciusi verekedés miatt! Minősíthetetlen! Emellett olvashatók ugyanott Király Károly és Sütő András levelei, amelyekben figyelmeztették Ion Iliescut (még februárban!) az egyre fokozódó, etnikai feszültségekre, a Vatra Romaneasca megjelenésére és fékevesztett akcióira.
A moldáviai-gagauz ellentétnek halálos áldozatai is vannak a hírek szerint.
Tüntetések Bukarestben és Brassóban az áremelések miatt, de több román városban inkább a gagauz „szakadárokkal” foglalkoznak tüntetéseiken… Tragikomikus.
1990. november 3.
Már Mihail Gorbacsov vezetésével folynak az egyeztetések a moldáv-gagauz kérdésben. A románajkúak ott is „megvédjük a haza földjét” jelszóval indulnak harcba. Kitől védik meg? Az orosz nemzetiségűektől avagy a gagauzoktól? Van min töprengeniük…
Délelött Lányi Szabolcs volt az irodámban, üzleti ügyeket tárgyaltunk.
1990. november 5.
Sikerült Öcsi sofőrvizsgája, nem volt szükség semmilyen közbenjárásra.
Este a nagyváradiak Rock-passióját néztük meg a színházban, nem voltam kellően „ráhangolva”. Színházba menet előttünk vonult egy hatszáz-hétszáz fiatalból összeverődött tömeg, tüntettek az EDDA-koncert letiltása miatt. Csak remélem, hogy nem lesz erőszak belőle ismét. Persze felháborító és elfogadhatatlan a magyarázkodás is, kilátszik a „lóláb”, de nekünk mindig figyelnünk kell a provokációkra.
